2011. okt. 10.

Vértanúság fortitudo nélkül

A lélek ugyan kész?... de a test erőtlen! Mt  26.41

Már akkor napi szentmisére járó voltam, amikor az agráregyetem felvételire készültem. 
Kaposváron ez a szokás csak még jobban megerősödött bennem, mert az agrárvirtus nem éppen az erkölcseiről volt híres. A kollégiumban szoktam rá arra, hogy füldugóval aludjak. Könnyen estem hát bele az ítélkezés bűnébe, és magamat különbnek gondoltam a többieknél. 

Egy este a következőt álmodtam.(26 éve)

Álmomban arra ébredtem fel az emeleti kollégiumi szobámban, hogy lent az udvaron nagy kopácsolás hallatszott. Kinéztem az ablakon és a koromsötét éjszakában apró kis tüzek égtek egymástól néhány méterre, hosszan egy egyenes vonal mentén végig az udvaron.

Mindegyik tűz mellett egy nagy kereszt feküdt a földön a kivégezendő áldozatára várva. Az első kereszt mellett ott állt egy magas fekete ruhás alak a Hóhér is egy névsorral a kezében. Egyenként hangosan szólította az évfolyamtársaimat, akik miután hallották a nevüket, engedelmesen odaléptek és ráfeküdtek a keresztjükre.
Ekkor felhangzott az én nevem is és attól féltem, hogy felnéznek az emeleti ablakra és észrevesznek, hogy onnan leskelődöm. Senki nem nézett fel, mert nem volt rá szükség. A nevem felhangzásakor olyan halálfélelem töltött el, hogy magam menekültem el pánikszerűen az ablaktól.
Abban a pillanatban felébredtem, nagyon elszégyelltem és rútul éreztem magam. Szerettem volna azt kiáltani valakinek, hogy nem, nem így gondoltam, nem így akartam, csináljuk vissza a dolgot……....és lassan megértettem.
Vértanúság? Fortitudo, lelki erősség nélkül? Vértanúság lázat nélkül, amikor magamat fölébe helyezem másoknak, akiknek életét és egyéb más erényeit nem is ismerem? Hát mit képzelek én?
És agyon szégyelltem magam. Az Ige ráadásul azt írja, hogy…

…..vigyázzatok, mert a lélek ugyan kész, 
de a test erőtlen. Mt26.41

Most tehát kiderült rólam, hogy bennem mindkettő gyenge, mind a kettő erőtlen. Megértettem, hogy nemcsak az ítélkezést kell elhagynom, hanem készülnöm kell. Készülnöm azzal, hogy naponta megpróbálok meghalni önmagamnak a Kegyelem segítségével. A gyáva ezerszer hal, a hős, a vértanú azonban csak egyszer, mert egy életen át hűséges volt a napi önmegtagadásban ezért betöltötte őt a fortitudo Lelke és készen állt a legnagyobb szeretetre.


Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Isten kegyelme, Jézus Krisztus a mi Urunk által! Rom 7.24

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen

2015. 10.03. Szent Őrangyalok ünnepe.
 Migrációs válság, terrortól fenyegetett Európa.


Egy hónap híján négy éve, hogy megírtam ezt a bejegyzést. Miután hónapok óta egyre több hír van az iszlám terroristák által kivégzett vértanúkról, keresztre feszített keresztényekről, újból sokszor imádkozom a vértanúkért.

Eszembe jutott egy még régebbi eset is, amikor úgy tűnt, hogy a Lélek éppen erről adott kinyilatkoztatást. 

Medjugoréban voltam, mint kispap egy nyáron. Egy éjjel az egész éjszakát végigbeszélgettem Valakivel, akinek sokat segített általam a Szentlélek. Egyik pontról a másikra világított rá a Lélek, hogy a beszélgetőtársam életébe hol és mikor lépett be és tudott ártani az ördög. A Szentlélek sorra leleplezte ezeket a pontokat és világosan megmutatta a szabadulás és megoldás útját. 


Nagy volt az örömünk. Az evangélium igazságában és világosságában kezdett újjászületni egy lélek, mint Nikodémus az éjjeli beszélgetésében Jézussal.
  Ekkor azonban a Társam szava elakadt és csendben, ijedten, nézett rám. Láttam rajta, hogy szólt hozzá a Szentlélek, de ekkor már hozzám is szólt. Ezért a következőt mondtam a Társamnak.

- Kimondhatom helyetted azt, amit most a szívednek közölt az ÚR?
- Csendben bólintott.
- Arról kaptál hírt és azért vagy rémült, mert megtudtad, hogy vértanú leszek.
- Csendben ismét bólintott.

- "Érdekes" tapasztalat volt az is amikor egy ismeretlen helyre megérkezvén ahol még soha nem jártam előtte, szinte felforrt a vérem a Szentlélektől. Később tudtam meg, hogy vértanú helyen voltam, ahol ferenceseket égettek meg a kommunisták.
 /Jozó atya és a fényes arcúak c. blog bejegyzésem.)


Különös ajándék mindezek fényében és a sok-sok apró esemény összefüggéseiben látni és értelmezni az életem.Gyerekkorom óta éreztem, hogy más voltam, mint a többiek. Soha nem érettem, hogy ők miért nem érezték, miért nem hallották úgy a lelkük szavát, mint én. A kat. gimnáziumban sem értettem, hogy miért nem tanulták a fiúk buzgón a hittant és miért kellett nekik az erkölcsi igazságokat többször elmagyarázni, mikor azok csak úgy hasítottak bele a lélekbe. Nem értettem, hogy miért volt annyi balesetem kisfiúként, hogy a testem mind a mai napig tele van tucatnyi forradással és heggel. A halottkémnek könnyű lesz majd azonosítania:) Pl.: a bal kezem gyűrűs ujjának a végén van egy pukli, mert sarlóval majdnem levágtam a végét, de visszafort, a bal combomon van egy hosszú vágás ami vastagon és kéken forrt össze...
 Olyan volt a gyerekkorom, mint a holdkóros fiú élete, akit állandóan tűzbe, vízbe vitt az ördög, hogy elpusztítsa. Bűneim miatt azonban magam sem hittem el, de most már kezdem megérteni, hiszen mások is ezt mondják: Istennek terve van velem és ezt a tervet akadályozta oly sokszor a másik cég. 

Eddig hat alkalommal mentett meg az ÚR a biztos haláltól: 

1. Édesanyám méhében már démonokkal laktam együtt ami kb. olyan, mintha keresztényként egy börtöncellában lettem volna ISIS katonákkal összezárva. És túléltem az ÚR kegyelméből a pokol tüzét, mint a három ifjú a kemencében.

2. Néhány napos csecsemőként vérfertőzést kaptam a kórházban és az orvos lemondott rólam, de egy másik orvos megmentett.

3. Majd következett a tüdő rák, amit egy nagypénteken három órakor elhangzott alkoholista átka okozott Homokkomáromban.

4. Aztán gyilkos merénylet terve és a majdnem halálos baleset az autópályán amit a "sátán kutyája" c. írásomban mondtam el.

5.Hat éve (2012.) a rosszindulatú hólyag rák betegség ami egy átok következtében fogant meg. 

6. Két és fél éve tartó agydaganatos betegségem, melynek a létező legrosszab szövettani típusa és az orvosok szerint általában max. fél év a túlélési ideje.

Mindig is éreztem, tudtam hogy a sarkamban lohol az ellenség és azt is, hogy egy napon megengedi neki az ÚR, hogy utol érjen. 

A Jóságos Isten nem azért mentett meg és nem azért töltött el oly sokszor Szentlélekkel, hogy luxus keresztény életet éljek. Tartogatott, nevelgetett mint a jó Krisztus Kapitány az Ő katonáját az utolsó időkre, amikor majd papként kell megerősítenem nehéz időkben az Ő szeretett népét.


Néhány hete történt, hogy a szíriai és többi vértanúkra sokat gondoltam és imádkoztam értük és ekkor meglátogatott a Lélek és egy dalt írt a szívembe és a fülembe egy olyan dallammal, amelyet előtte sehol nem hallottam még, pedig sokfelé jártam Európában.   Nem vagyok zeneértő ember, nem tudok rendesen kottából sem olvasni, soha nem szereztem éneket, ez volt az első amit egy belső hallással kaptam. Két napig énekeltem magamban, majd kiénekeltem egy videóra, hogy ne felejtsem el.

A vértanúkért imádkoztam, amikor ez a dal megszületett bennem. Elgondolkodtam. Lehet, hogy amint Magdolna tudatlanul téve de mégis a temetésére kente föl Jézust az olajjal, így kent föl engem is a Lélek ezzel a dallal a saját vértanúságomra? Lehet, hogy ezt a dalt fogom énekelni életem utolsó pillanatában? Nem tudom. Azt azonban igen, hogy mióta négy éve felvettem a Szűz Anya barna skapuláréját, azóta minden reggel kérem alázattal a fortitudo ajándékát úgy, hogy közben mindig a vértanúság lehetőségére is gondolok. Pedig négy évvel ezelőtt még hallani sem lehetett ISIS-ról és a szír,kopt, afrikai.... vértanúkról.
Vértanúk éneke.



Két hét után kiegészítettem a dalt néhány versszakkal és ezt is felénekeltem egy videóra. Lehet, hogy sok vértanú lesz Európában és lehet, hogy sokan fogjuk ezt a dalt énekelni Isten dicsőségére mielőtt átlépnénk a reménység küszöbét és helyet foglalunk a fehér ruhások között, akik a nagy szorongattatásból jönnek.



Isten, aki végtelenül irgalmas, erősítsen meg minket az Ő erős szeretetével. Amen! Alleluja!

 Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek 
miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen

A 2. videó énekének szövege:


1.       JÉZUS, JÉZUS, JÉZUS, JÉZUS,
JÉZUS, JÉZUS, JÉZUS, JÉZUS,  :/X2

2.       JÉZUS, JÉZUS, ALLELUJA
JÉZUS, JÉZUS, ALLELUJA  :/X2

3.       VENI CREATOR SPIRITO SANCTO :/X2
                                                 VENI CREATOR FORTITUDO
                                                 VENI CREATOR VÉRTANÚK LELKE

4.       ORA PRO NOBIS VIRGO MARIA :/ X3
MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN AMEN!

5.       SIESS ELÉBÜNK VIRGO MARIA :/X3
A MENNY KAPUJÁBAN, ÓH VIRGO MARIA

6.       VEZESS FIADHOZ VIRGO MARIA
VEZESS JÉZUSHOZ VIRGO MARIA
VEZESS FIADHOZ VIRGO MARIA
HOGY MAJD ÖRÖKKÉ VELE ÉLHESSÜNK

7.       ÓH JÉZUS, JÉZUS, ISTENNEK FIA
TE VAGY MEGVÁLTÓ, HŰ SZABADÍTÓ
ÓH JÉZUS JÉZUS,TE VAGY A MINDEN
SZERETÜNK TÉGED ÉLETÜNK MENTED
8.       TE VAGY A MINDEN ÓH JÉZUS JÉZUS :/X 3
ÉLETÜNK MENTED SZERETÜNK TÉGED.

9.       DICSŐSÉG NÉKED ATYA ÉS FIÚ
DICSŐSÉG NÉKED DRÁGA SZENTLÉLEK
DICSŐSÉG NÉKED, ÓH SZENTHÁROMSÁG
MÉGIS EGY ISTEN ÖRÖKKÉ, AMEN!

10.   VENI CREATOR SPIRITO SANCTO :/X2
                                                 VENI CREATOR FORTITUDO
                                                 VENI CREATOR VÉRTANÚK LELKE
-------------------------------------------------------

2018. aug.  - A KÉT HÓHÉR


Szent Charbel ünnepének éjszakáján álmodtam a következőt.

Éppen véget ért a koncepciós perem melyben kihirdették a halálbüntetésem. A hóhérom odajött hozzám, rám mosolygott és a következőt mondta a megnyugtatásom végett:
„A bevezetés még nem holnap kezdődik.”
Azonnal felfogtam, hogy ő egy olyan ember, aki gondolkodás nélkül megkínozza áldozatát mielőtt végez vele. Miközben mosolyogva közel hajolt hozzám és láttam az arcát kézfogásra nyújtotta a kezét. Éreztem, hogy az egész terem azt figyeli, hogy vajon mi lesz a pap válasza: beleköp a tenyerébe, haraggal ellöki magától….?
Magam is meglepődtem azon, ahogyan reagáltam és azon amit mondtam. Kezet fogtam vele, belenéztem a szürke arcába és szürke szemébe és nyugodt, békés tiszta hangon ezt mondtam neki.
„Mindig nagy tisztelettel és szeretettel fogok emlékezni magára.”
Felébredtem és azonnal hálát adtam, mert rögtön emlékeztem arra, hogy 26 évvel ezelőtt volt egy hasonló álmom. Akkor azonban a történet másképpen végződött. Amikor a hóhér kimondta a nevem, hogy én következem, megszállt a halálfélelem és a rettegés. És amint János a szeretett tanítvány elfutott és úgy hagyta magára az Urat amikor Jézust elfogták a Getsemane kertben, hogy még azt sem bánta, hogy futás közben letépték róla a ruháit és meztelen rohant el, nos  én éppen ilyen pánik félelemmel menekültem el álmomban a helyszínről.

„Óh Jézus! Élő Isten Fia! Könyörülj rajtam bűnösön! Imádlak és áldalak, mert szent kereszted által váltottad meg a világot. Imádlak, mert a Te sebeid által van a mi és az én megtérésem, szabadulásom, gyógyulásom, változásom, növekedésem. Köszönöm ezt változást. Köszönöm ezt a nagy munkát, amit elvégeztél és elvégzel bennem, bennünk. Amen!




Nincsenek megjegyzések: