szívemben
a mennyország megcsókolt, nem tud rajta változtatni semmi!
Tűz
lobbant a szívemben, Isten rám is gondolt, Ezen az úton akarok tovább menni!” (Pintér
Béla)
Nagyon, nagyon hálás vagyok Jézusnak, hogy elküldte Szentlelkét
és sokszor átéltem már P.B. fent leírt tapasztalatát a menny tüzes csókját,
Isten jelenlétét sok százezer megújult kereszténnyel együtt a világban. És nagyon nagyon hálás vagyok Jézusnak, hogy az Egyháznak ekkora kincset adott ajándékba, mint Margharita nővér, aki által szintén sok ezren töltekeztek már be a Szentlélekkel.
Ugyanakkor ez is írva van: „A hit nem mindenkié.” 2Tessz3.2
Bizony ezt a fájó igazságot is nagyon is ismerem, amikor
valóban úgy van, mint a dal szövegében: „Egy kútban élő békának hiába beszélsz az óceánról azt látni
kell, érezni kell és tudni kell a szív oda hogy jut el.”
Szenvedek attól a helyzettől, nagyon is szenvedek, amikor a
békák azt brekegik, hogy jó nekik a békanyálas, langyos, koszos, poshadt,
korlátozott ásott kút vizében is, amikor élhetnének szabadon az óceán szépségében
és végtelen gazdagságában. Nem tudok mást tenni, mint békén hagyni a békákat és
az ÚR adta eszközökkel neki állni keményen dolgozni és csatornát ásni az óceántól a kútig azzal a reménnyel,
hogy egy napon csak-csak elkészül az a csatorna, és az óceán vize, a késői eső
pünkösdje kiönti a békákat a kútból egy új életre, egy új Isten tapasztalatra.
Előre örülök annak, hogy mekkora lesz majd az örömük, amikor első alkalommal
fedezik fel az óceánban való élet szépségét.
Margharita nővér lelkigyakorlatán voltunk (júl.13-17. Máriabesnyő)
amikor az egyik reggel a szentségimádás utáni fél órás dicsőítést végig sírtam. Ugyan magam is folyamatosan énekeltem és dicsőítettem a többiekkel együtt, de belül
a lelkemben sírva a békáimért zokogtam, könyörögtem hangos szóval az Úrhoz. Úgy imádkoztam,
mint Márta és Mária, akiknek meghalt a testvérük Lázár. Lelkemben leborultam a
földre Jézus lábai elé, megragadtam Őt a bokái felett és így mondtam el neki
sírva, újra és újra a könyörgésem fél órán keresztül. Elmondtam Neki, hogy Lázár csak
négy napja volt halott amikor feltámasztotta őt, ellenben az én békáim már sok
évtizede halottak és nem hallgatnak rám, és kértem, hogy jöjjön el, jöjjön el hozzám és
támassza fel a halottainkat.
Amikor vége volt a dicséretnek, az előttem ülő Ági hátrafordult,
hogy levegye a széktámláról a pulóverét és meglátta, a könnyes szemeim. Megkérdezte,
hogy miért sírtam és röviden azt válaszoltam, hogy a békáimat sirattam. Ági ismerte
ennek a mögöttes jelentését és azt mondta, hogy jól van, jó ez így, mert legalább a
könnyeim vizétől lesz most végre egy kis friss vizük a kútban.
Amint azonban kimondtam a válaszom, hogy a békáimat sirattam,
a mellettem álló ismeretlen lány Cecília megragadta a karomat és megkérdezte, hogy jól
hallotta-e és, hogy valóban békákat emlegettem-e. Mikor megerősítettem a
válaszommal, hogy igen, akkor mosolyogva mondta el a következőket.
Miközben dicsőítettünk az elmúlt fél órában ő egy belső
képben békákat látott maga előtt. Nem értette az ÚR eme fura és új módszerét,
hogy az imádásra, a dicsőítésre miért ilyen szokatlan, a lelket nem éppen
megédesítő vagy felemelő választ ad. Mivel azonban a békék képe nem múlt el,
megkérte az Urat, hogy ha már békákat ad, pl. gyöngéd érintés és arc simogatás helyett, akkor
adjon már hozzá megértést is, hogy mire jó ez, mihez köthető a békák látványa. Amint
kimondta ezt a kérését, én éppen akkor válaszoltam Áginak azt, hogy a békáimat
sirattam. Cecília gyorsan megkapta a megértés ajándékát és minden világos
lett előtte, mert én hálálkodva és álmélkodva a Szentlélek koordináló munkáján örömmel
mondtam el neki az előzményeket.
Milyen jó az ÚR! Milyen csodálatra méltó!
Milyen nagy az ő szeretete és Szentlelkének hatalma! Imádásra méltó!
Már bocsánat a
hasonlatért - mert nem vagyok én senki, csak egy nyomorult bűnös - de amint Elizeus
részt kapott Illés lelkéből, így kapott Cecília is ismeretet és részt abból, ami egy pap
szíve és az ÚR között történik a Szentlélekben való imádság alatt.
Én magam pedig választ,
reményt és megerősítést kaptam azáltal, ahogyan az ÚR Cecílián keresztül válaszolt
nekem. Úgy értelmeztem, hogy az ÚR meghallgatott, tud a siralmaimról, békáimról és el fog jönni,
hogy kiöntse reánk az élő vizet és feltámassza a halottjainkat.
Értelmezésem szerint, ha én kaptam
volna valamilyen választ, akkor később az ördög bele tudott volna zavarni, hogy
csupán a saját szubjektív vágyaim kivetülését értelmeztem volna félre Isten
válaszaként. Így viszont, hogy a pontos válasz Cecílián keresztül érkezett, így nekem már abszolút bizonyos, hogy nem tőlem, hanem az Úrtól
való volt!
Köszönet érte ezerszer és ezerszer és ezerszer és tízezerszer!
ALLELUJA! Mi pedig addig is csak ássuk és ássuk tovább azt a
csatornát és mélyítjük, mélyítjük és szélesítjük a medrét, hogy az óceán
végtelen vizéből minél többet tudjon majd a kútba juttatni, amikor eljön majd
annak az ÚR által rendelt alkalmas ideje. AMEN!
Ez volt a 3. lelkigyakorlatom Margharita nővérnél. Mindhárom
alkalommal azt tapasztaltam, hogy mi is részt kaptunk abból a Lélekből, amely
Őbenne és általa munkálkodik. A lelkigyakorlatokon minden alkalommal olyan sűrű
és eleven volt a karizmák, az adományok megnyilvánulása, hogy Szentlélekkel eltelve
mi papok is boldogan, eredményesen, hasznosan és gyümölcsözően szolgálhatunk
ott, építve az Isten Országát a lelkigyakorlatozók megújult szívében. Nagy ajándék volt látni Isten munkáját a lelkükben és utána látni az ő örömüket. Köszönöm!
Istennek legyen hála, hogy most ezen a lelkigyakorlaton is számos testi gyógyulásnak, még több benső gyógyulásnak és a szívek, emberi életek megújulásának örvendezhettünk.
Istennek legyen hála, hogy most ezen a lelkigyakorlaton is számos testi gyógyulásnak, még több benső gyógyulásnak és a szívek, emberi életek megújulásának örvendezhettünk.
DICSŐSÉG AZ ATYÁNAK, A FIÚNAK ÉS A SZENTLÉLEKNEK,
MIKÉPPEN
KEZDETBEN MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ! AMEN!