2015. júl. 18.

Békák, a Szentlélek és Margharita nővér.



 „Tűz lobbant a
szívemben a mennyország megcsókolt, nem tud rajta változtatni semmi!
Tűz lobbant a szívemben, Isten rám is gondolt, Ezen az úton akarok tovább menni!” (Pintér Béla)




Nagyon, nagyon hálás vagyok Jézusnak, hogy elküldte Szentlelkét és sokszor átéltem már P.B. fent leírt tapasztalatát a menny tüzes csókját, Isten jelenlétét sok százezer megújult kereszténnyel együtt a világban. És nagyon nagyon hálás vagyok Jézusnak, hogy az Egyháznak ekkora kincset adott ajándékba, mint Margharita nővér, aki által szintén sok ezren töltekeztek már be a Szentlélekkel.

 
Ugyanakkor ez is írva van: „A hit nem mindenkié.” 2Tessz3.2 


Bizony ezt a fájó igazságot is nagyon is ismerem, amikor valóban úgy van, mint a dal szövegében: „Egy kútban élő békának hiába beszélsz az óceánról azt látni kell, érezni kell és tudni kell a szív oda hogy jut el.”

 

Szenvedek attól a helyzettől, nagyon is szenvedek, amikor a békák azt brekegik, hogy jó nekik a békanyálas, langyos, koszos, poshadt, korlátozott ásott kút vizében is, amikor élhetnének szabadon az óceán szépségében és végtelen gazdagságában. Nem tudok mást tenni, mint békén hagyni a békákat és az ÚR adta eszközökkel neki állni keményen dolgozni és csatornát ásni az óceántól a kútig azzal a reménnyel, hogy egy napon csak-csak elkészül az a csatorna, és az óceán vize, a késői eső pünkösdje kiönti a békákat a kútból egy új életre, egy új Isten tapasztalatra. Előre örülök annak, hogy mekkora lesz majd az örömük, amikor első alkalommal fedezik fel az óceánban való élet szépségét.


Margharita nővér lelkigyakorlatán voltunk (júl.13-17. Máriabesnyő) amikor az egyik reggel a szentségimádás utáni fél órás dicsőítést végig sírtam. Ugyan magam is folyamatosan énekeltem és dicsőítettem a többiekkel együtt, de belül a lelkemben sírva a békáimért zokogtam, könyörögtem hangos szóval az Úrhoz. Úgy imádkoztam, mint Márta és Mária, akiknek meghalt a testvérük Lázár. Lelkemben leborultam a földre Jézus lábai elé, megragadtam Őt a bokái felett és így mondtam el neki sírva, újra és újra a könyörgésem fél órán keresztül. Elmondtam Neki, hogy Lázár csak négy napja volt halott amikor feltámasztotta őt, ellenben az én békáim már sok évtizede halottak és nem hallgatnak rám, és kértem, hogy jöjjön el, jöjjön el hozzám és támassza fel a halottainkat.

Amikor vége volt a dicséretnek, az előttem ülő Ági hátrafordult, hogy levegye a széktámláról a pulóverét és meglátta, a könnyes szemeim. Megkérdezte, hogy miért sírtam és röviden azt válaszoltam, hogy a békáimat sirattam. Ági ismerte ennek a mögöttes jelentését és azt mondta, hogy jól van, jó ez így, mert legalább a könnyeim vizétől  lesz most végre egy kis friss vizük a kútban.

Amint azonban kimondtam a válaszom, hogy a békáimat sirattam, a mellettem álló ismeretlen lány Cecília megragadta a karomat és megkérdezte, hogy jól hallotta-e és, hogy valóban békákat emlegettem-e. Mikor megerősítettem a válaszommal, hogy igen, akkor mosolyogva mondta el a következőket.

  Miközben dicsőítettünk az elmúlt fél órában ő egy belső képben békákat látott maga előtt. Nem értette az ÚR eme fura és új módszerét, hogy az imádásra, a dicsőítésre miért ilyen szokatlan, a lelket nem éppen megédesítő vagy felemelő választ ad. Mivel azonban a békék képe nem múlt el, megkérte az Urat, hogy ha már békákat ad, pl. gyöngéd érintés és arc simogatás helyett, akkor adjon már hozzá megértést is, hogy mire jó ez, mihez köthető a békák látványa. Amint kimondta ezt a kérését, én éppen akkor válaszoltam Áginak azt, hogy a békáimat sirattam. Cecília gyorsan megkapta a megértés ajándékát és minden világos lett előtte, mert én hálálkodva és álmélkodva a Szentlélek koordináló munkáján örömmel mondtam el neki az előzményeket.


Milyen jó az ÚR! Milyen csodálatra méltó! 
Milyen nagy az ő szeretete és Szentlelkének hatalma! Imádásra méltó!


 Már bocsánat a hasonlatért - mert nem vagyok én senki, csak egy nyomorult bűnös - de amint Elizeus részt kapott Illés lelkéből, így kapott Cecília is ismeretet és részt abból, ami egy pap szíve és az ÚR között történik a Szentlélekben való imádság alatt. 
  Én magam pedig választ, reményt és megerősítést kaptam azáltal, ahogyan az ÚR Cecílián keresztül válaszolt nekem. Úgy értelmeztem, hogy az ÚR meghallgatott, tud a siralmaimról, békáimról és el fog jönni, hogy kiöntse reánk az élő vizet és feltámassza a halottjainkat. 
Értelmezésem szerint, ha én kaptam volna valamilyen választ, akkor később az ördög bele tudott volna zavarni, hogy csupán a saját szubjektív vágyaim kivetülését értelmeztem volna félre Isten válaszaként. Így viszont, hogy a pontos válasz Cecílián keresztül érkezett, így nekem már abszolút bizonyos, hogy nem tőlem, hanem az Úrtól való volt! 
Köszönet érte ezerszer és ezerszer és ezerszer és tízezerszer!

ALLELUJA! Mi pedig addig is csak ássuk és ássuk tovább azt a csatornát és mélyítjük, mélyítjük és szélesítjük a medrét, hogy az óceán végtelen vizéből minél többet tudjon majd a kútba juttatni, amikor eljön majd annak az ÚR által rendelt alkalmas ideje. AMEN!



Ez volt a 3. lelkigyakorlatom Margharita nővérnél. Mindhárom alkalommal azt tapasztaltam, hogy mi is részt kaptunk abból a Lélekből, amely Őbenne és általa munkálkodik. A lelkigyakorlatokon minden alkalommal olyan sűrű és eleven volt a karizmák, az adományok megnyilvánulása, hogy Szentlélekkel eltelve mi papok is boldogan, eredményesen, hasznosan és gyümölcsözően szolgálhatunk ott, építve az Isten Országát a lelkigyakorlatozók megújult szívében. Nagy ajándék volt látni Isten munkáját a lelkükben és utána látni az ő örömüket. Köszönöm!
Istennek legyen hála, hogy most ezen a lelkigyakorlaton is számos testi gyógyulásnak, még több benső gyógyulásnak és a szívek, emberi életek megújulásának örvendezhettünk. 


DICSŐSÉG AZ ATYÁNAK, A FIÚNAK ÉS A SZENTLÉLEKNEK, 
MIKÉPPEN KEZDETBEN MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ! AMEN!