2011. okt. 23.

Szent Ferenc megint segített

Szarvashiba és következményei...

"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva."
Káplán koromban egy aktív sátánista szekta működött az adott szolgálati helyemen, mi pedig már az első évben felvettük a szellemi harcot és a fegyvereinket és bátran, buzgón ám kellő tapasztalat nélkül fogtunk hozzá a küzdelemhez. Megszerveztük a szellemi harcot, elindítottuk az ökumenikus imaalkalmakat Főpapunk akarata szerint, létrehoztuk a böjt és a virrasztási láncot a hét minden napjára.

Hamarosan be is indultak az események és nemsokára már annak örültem, hogy az első sátánista megtérő elhozta hozzám a könyvüket is, amiből a fekete mágiát végezték. Ez a könyv a Nekronomita c. könyv volt, ami a halottak tudományával foglalkozó fekete mágia. Sajnos még a könyves boltokban is bárki megvehette, ha a téma érdekelte.

Megtérésének jeleként meg akart szabadulni a könyvtől is. Nagy volt az örömöm és este elégettem a könyvet a plébánia udvarán és még örömtáncot is jártam a tűz körül.

Reggel nagy meglepetésünkre nem mehettünk misézni. A sekrestyés vette észre, hogy éjjel betörtek a templomba,meggyalázták és szétdobálták az Oltáriszentséget. Kijött a rendőrség is. Betörésnek, zár és ajtófeszítésnek nyoma sem volt. Ma sem tudjuk, hogyan jutottak be.

A jegyzőkönyv felvétele után elment a rendőrség . A sekrestyés bezárta a templomot, majd egy óra múlva megint átment a templomba valamiért. Akkor vette észre, hogy újra bent jártak a templomban és megint ugyanazt művelték. Ezek szerint a közelből figyelhettek minket és úgy játszottak velünk, mint macska az egérrel. Azóta sem tudni, hogyan mentek be két alkalommal is a templomba, mikor a kulcsok mindvégig biztos helyen voltak, azokról másolatot nem készíthettek..

Viszont más rendkívüli esemény is történt, mert az ÚR és Szent Ferenc megvédtek minket. A betörők leöntötték olajjal a kétszáz éves és fából készült Szent Ferenc oltárt. A tűz meggyulladt és a száraz fának úgy kellett volna égnie, mint a szalmának. A tűz nyomai láthatóak voltak, ám a tűz elaludt. Tudni kell, hogy Assisi Szent Ferenc a kedves védőszentem, és azt gondolom, hogy lám így mentette meg a templomot a leégéstől.

A betörők fel akarták gyújtani a gyóntató székemet is. A parabola formájú villany hősugárzót fejjel lefelé ráfordították a padlószőnyegre, és úgy hagyták. Fel is gyulladt volna, ha a sekrestyés nem megy át időben a templomba.

Ezután kérdeztem meg az ügyben jártas és tapasztalt paptestvéreket, hogy mi lehetett az eseményeknek az oka. Elmondták, hogy több hibát is elkövettem:

  • nem lett volna szabad nekem elégetnem a könyvet, mert azt mindig a Megtérőnek kell tennie, akinek köze volt az okkultizmushoz

  • nem tiltottam meg a démonoknak, hogy manifesztálódjanak

  • nem kértem Jézus vérének oltalmát

  • nem kértem háttér közbenjáró imádságot másoktól

  • nem szenteltem meg a könyvet az elégetés előtt

Vagyis! Hiába olvastam a témáról korábban, nem voltam elég alapos és hibákat követtem el, melyek katasztrofális következményeitől a Kegyelem mentett meg. Ekkor alaposabb tanulmányozásba fogtunk és magamnak is és a Közösségnek is alapos kiképzést tartottam ez ügyben és a következő tananyagokat vettük át:

  • Efezusi levél tanítása a szellemi fegyverekről

  • Derek Prince könyvei a témáról

  • Mike Evans könyve: Tanuljátok meg cselekedni, amit Jézus cselekedett

  • Egy ördögűző vallomásai

  • Gál Péter atya tanításai

  • Bocsa József atya tanításai

Később, amikor a sátánista szekta vezetője tért meg, ő is behozta a könyvét hozzám. Akkorra már tanultam a hibáktól és a fenti pontok szerint jártam el. A könyv el lett égetve, ám utána semmilyen démoni hatást nem tapasztaltunk.

Dicsőség az atyának a Fiúnak és a Szentléleknek

miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen




2011. okt. 18.

Házas Hétvége és a Szentlélek



"Az Egyház pedig az Ő teste telis-tele Ővele,
aki mindent mindennel betölt." Ef1,23

"Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban,
amely Krisztus Jézusban volt." Fil2.5

Tíz évet vártam a Házas Hétvége alapozó lelkigyakorlatára. Még első éves kispap voltam, amikor Bíró püspök atya beszélt a Háza Hétvégéről és beoltott ezzel a kovásszal. Akkor megfogadtam, hogy ezt nem fogom kihagyni az életemből mert ez jó, mert ez a Szentlélektől van.

Öt évet tanultam, majd ötödik éve dolgoztam már mint pap,és így jöhetett el végre a rendelt ideje, mert a lelkigyakorlatra csak azok a papok mehetnek, akik már legalább öt évet dolgoztak. Köszönet és hála mindazoknak, akik imádkoztak, akik szolgáltak értünk, akik vezettek minket.

Mindvégig fogható, tapintható volt a szeretet, az Úr jelenléte közöttünk. Végig az Éneke Éneke szavai duruzsoltak bennem:

"Bevezet a bornak házába, fölöttem lebeg zászlaja, a szerelem." ÉÉ2.4

És valóban!Ott lebegett a házaspárok fölött, testünk templomai fölött a zászló a szeretet, a szerelem zászlaja. Mivel a hétvége Krisztus Király ünnepére esett, Krisztus győzelmi zászlaja, a kereszten megharcolt bűn feletti szent győzelem gyümölcse is ott lebegett fölöttünk.

Ahogyan elkezdődött a lelkigyakorlat az első pillanattól fogva valamiért ünnepi hangulat volt a bensőmben, ami korántsem szokásos tapasztalat volt, mert tudtam én máskor fáradtan, kicsit rezignáltan is lelkigyakorlatot kezdeni.. Éreztem, hogy itt és most valami új kezdődik el a Testvérek és az én életemben. Talán új teremtés, amely mint mindig és ami most is csak a Szentlélekben kezdődik és csak ott kezdődhet?

A hét egyik legfontosabb pillanatához érkeztünk, amikor az a bizonyos három órás program elkezdődött, és amelyben én mint pap nem vehettem részt, mert csak a házaspárokra vonatkozott. És, hogy ne legyek ott tétlenül, Bacsmai Laci atya a Lélektől indíttatva gyanútlanul és nem is sejtve a következményeket, a következőt mondta nekem:

"Te pedig gyönyörködj most a párokban!"

Ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban betöltött a Szentlélek. Az ÚR megajándékozott a saját gondolataival, érzéseivel és örömével és egy ici-picit valóban a Krisztusnak a Főnek gondolatait, érzéseit, örömét éltem át. Az ÚR örült, mert Teste tagjainak a lelkigyakorlatozó házaspároknak szerelmi házassága újult meg azokban a percekben és Szeretetben gyógyulhatott a Test.

Beteljesedett az Ige:

"Az Egyház pedig az Ő teste telis-tele Ővele,
aki mindent mindennel betölt." Ef1,23

Mindez olyan mély örömmel járt át, hogy ott helyben azonnal elkezdtem sírni majd felszaladtam a szobámba és negyven percig nem tudtam abbahagyni. pedig én aztán egyáltalán nem vagyok egy sírós alkat. Telis-tele voltam Ővele, betöltötte örömömet, betöltötte a szükségeimet! Forrón, mélyen és nagy örömmel sírtam. Soha nem éltem még át ilyet mert a Szentlélek más módokon töltött be eddig amikor korábban meglátogatott. A Lélek most a szeretet új ajándékát hozta el számomra.

Amikor betöltött a Lélek, képek, gondolatok jelentek meg bennem. A teremtést "láttam" elsőként, amint a vizek felett ott lebegett a Lélek, hogy elindítsa azt az új életet, amely addig nem volt még.

Az első pünkösdöt láttam, amint ott lebegett Szűz Mária és az apostolok felett a Lélek, hogy elindítsa az Egyházat, amely addig nem volt még.

A Szent Péter templomot láttam belülről és a zsinati atyákat, amint ott lebegett fejük felett a Lélek, hogy megújítsa az Egyházat olyan új módon, amely addig nem volt még.

És tudtam, hogy az én életemben is egy új kezdet indult el, egy új teremtés, olyan amely addig nem volt még.

Megváltozott a szeretetem a Test iránt. Eddig úgy szerettem az ÚR Testét az Egyházat, mint Tibor atya. Elkötelezetten, szabadon, örömmel szolgáltam áldozatokat is hozva Érte. Rajongásom azonban az Úrnak szólt, Őt imádtam, elsősorban Őt szerettem és mellesleg elfogadtam, hogy az ÚRnak van családja is, vannak gyermekei is: a Hívek és a plébániák közössége.

Egy hasonlattal élve olyan voltam, mint aki elvett feleségül egy özvegyasszonyt, akinek már gyermekei vannak. Ismertek és tudjátok, hogy soha nem úgy viselkedtem az Egyházzal, mintha az a mostoha gyermekem lett volna. Azonban mégsem úgy szerettem, mint Jézus a gyermekeit. Most ebből lettem megajándékozva, az Ő szeretetét ismertette meg velem ici-picit, hogy Ő hogyan szereti az Egyházat, Ő hogyan érez akkor, amikor a házasokra és ránk tekint és azt szeretné, hogy az Ige mindannyiunkban úgy élne, ahogyan János evangéliumában mondja:

„Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” Jn15.12

Megújította szívemet is amelyen az elmúlt öt papi év alatt apró kis pici infarktusos pontok, elhalások alakultak ki és működési zavarokat okoztak. Szívem eme pontjai olyanok voltak, mint Mózes kősziklája kicsiben. Kavicsok, melyekre ráütött az ÚR, kavicsok melyek meghasadtak, kavicsok melyekből most élő Víz csordogált.

Kérlek imádkozzatok értem. Higgyétek el, hogy részetekről nagyon megéri majd Nektek ez a kis fáradság, mert számotokra lesz az sokkal jobb, ha én nem úgy szeretlek benneteket, mint a Tibor atya. Imádkozzatok, hogy amit az Úr elkezdett bennem és más Paptestvérekben az tovább folytatódjon, hogy valóban úgy szerethessünk Benneteket, ahogyan Ő szeretné.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

2011. okt. 12.

Schupiter Géza atya és a Bölcsesség



…....mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha.Bölcs 7.7

„Ezért könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba; mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít.
Jobban szerettem egészségnél és szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam; mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha.De vele együtt a többi javak is mind hozzám jöttek, mérhetetlen gazdagság volt a kezében. Bár csak egy, mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat. „Bölcs7.7-10

Volt egy tündéri pap Barátom, Schupiter Géza atya, aki Aquinói Szent Tamás nagy tisztelője volt és éppen az ő ünnepén került kórházba végzetes balesettel. Másoknak lehet, hogy csak a hibái jutnak az eszébe ha Róla van szó, nekem viszont öröm és hála. Schupiter Géza atya nyugdíjasan került hozzánk a plébániára és kisegítő szolgálatot vállalt gyóntatásban, misézésben.
Én vigyáztam rá és laktam vele együtt a közösségi házban. Hibáival együtt is számomra szent ember és jó papi élet példa volt, akinek remek volt a fűszeres humora és sokat nevettünk együtt.
Egyik reggel hajnalban arra ébredtem, hogy nyöszörögve kiabál a folyosóról. Kimentem hozzá. Ott feküdt a földön és láttam hogy mentőt kell hívatni. Bekísértem a kórházba és ott voltunk reggel a sötétben a kórházi folyosón több, mint két órán keresztül. Egyetlen panaszt nem hallottam Tőle, ellenben mindenből ösztönösen, mesterkéltség nélkül humort kovácsolt. Miután átadtam a reggel beérkező ügyeletesnek hazamentem, mert nekem reggel szentmisém, délelőtt pedig óráim voltak. Délben mentem be meglátogatni, de akkor már átvitték Kecskemétre combnyak műtétre.
Az intenzív osztályon találtam meg. Amikor a Főnővérnél a személye után érdeklődtem megkérdezte, hogy ki ez az ember, mert amióta bent van reggel óta, halálra nevetteti az összes intenzíves beteget. Mondtam neki, hogy Géza bácsi katolikus pap.
Bementem hozzá. Műtétre várva feküdt ott fájdalmak között a törött combcsontjával, felhúzott lábbal a levegőben és áradt belőle az érett és bölcs derű. Ekkor értettem meg a reggeli szentmise olvasmányának szavait:

"Jobban szerettem egészségnél és szépségnél,
és birtoklását a világosságnál is többre tartottam;

mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha."

Géza bácsi még Szent Tamás skolasztikus tanítását tanulta szemináriumban és abban élte le az életét. És mennyire igaz: a fény most is áradt Géza bácsiból, még a több óra óta tartó fájdalom ellenére sem aludt ki szeméből, amelyben ragyogott a humor még az intenzív osztály betegágyán is.
A műtétből szépen felépült, ám a korábban műtött szíve a lábadozás hetei alatt elfáradt. Egyik nap telefont kaptunk.....már úgy volt, hogy haza engedik a rehabilitációról, amikor szíve nem bírta tovább......keserves sírógörcsöt kaptam.....tudtam, hogy soha többet nem lesz ilyen pap barátom akivel ennyire egy húron pendültünk, akivel ennyire egy „lütyők” tudtunk lenni a Bölcsesség szeretetében. Mások megalázták, kinevették, ellopták a lábáról a cipőjét, amikor elaludt a város parkjában.................számomra szent volt, akiben ott ragyogott a Bölcsesség Lelke.
Utolsó nagy és bölcs tanítását a végrendelete adta nekem. Többen a nagy vagyont várták, amit maga után hagy, ám a végrendeletben amit magam is olvastam ez állt.

„Szegényen születtem a világra. Mindvégig a szegény Krisztust szolgáltam. Szegényen is halok meg.
Nincs más tulajdonom, mint a ruháim és könyveim.”

Még egy történetet hagyott rám örökségül.

Káplán korában történt, amikor egy hírhedten istentagadó a halálán volt. Elküldték, hozzá a plébánost, az öreg káplánt, a fiatal káplánt, ám mindegyiket igen durván elzavarta a Haldokló. Nem volt mit tenni, elküldték hozzá a legkisebb, a legfiatalabb káplánt, aki nem volt más, mint Géza káplán.

Géza atya úgy indult el otthonról, hogy ő mint Jézus szent szíve ígéreteinek a tisztelője ezt mondta magában:

„Na Jézus Szíve! Most mutasd meg, hogy mit tudsz.”

Odaérve és belépve a beteg szobájába, Géza atya azt az indíttatást kapta, hogy félre téve minden udvariaskodást, rárivallt a betegre és így szólt.

„ No te pokolra való, most fogsz elkárhozni.”

Legnagyobb meglepetésére a beteg kifordult a faltól és Schupi atya szerint élete legszebb, legmegindítóbb életgyónását hallgatta meg.

Ő volt hát Schupiter Géza atya, Szent Tamás nagy tisztelője akinek betegségében is beteljesedtek a Bölcsesség ígéretei Szent Tamás közbenjárás által. Álljon itt alább egy kis összefoglaló Szent Tamás életéről.

Január 28-án Aquinói Szent Tamás olasz teológust, a keresztény misztika egyik képviselőjét ünnepli az egyház. Az Angyali Doktor néven is ismert Domonkos-rendi szerzetes a korabeli skolasztika legátfogóbb kifejtője és rendszerezője, Albertus Magnus tanítványa volt.

(Aquinói Szent Tamás: Imádság keresztény erényekért – részlet)

Tégy engem, Uram, engedelmessé minden ellenmondás nélkül;
tedd, hogy szegény legyek minden levertség nélkül;
tiszta legyek sérelem nélkül,
türelmes zúgolódás nélkül;
alázatos színlelés nélkül,
vidám pajkosság nélkül,
megfontolt nehézség nélkül;
igazmondó legyek kétszínűség nélkül;
jót cselekvő elbizakodás nélkül;
felebarátomat megintsem büszkeség nélkül;
épülésére szolgáljak szóval és példával, képmutatás nélkül.


(Collatio 6 super Credo in Deum)

Minden erényre példát ad a, kereszt
Miért kellett az Isten Fiának értünk szenvednie? Nagy szükség volt erre. Két okot is fel lehet hozni: először, hogy bűneinktől megváltson, másodszor, hogy saját példájával tanítson meg minket, miként kell élnünk.
Ami a megváltásunkat illeti, Krisztus szenvedése váltott meg bennünket attól, amit bűneinkért megérdemeltünk volna.
De nem kisebb jelentőségű az sem, amit példaadása jelent nekünk. Krisztus szenvedése ugyanis megújította egész életünket. Aki ugyanis tökéletes akar lenni, az vesse meg azt, amit Krisztus megvetett a kereszten, és vágyódjék arra, amire Krisztus vágyott. Mert minden erényre példát ad a kereszt.
Gondoljunk csak a szeretetben való példaadásra: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Ezt tette Krisztus a keresztfán. Ha tehát ő életét adta értünk, akkor semmi szenvedés nem lehet nehéz, amit őérte vállalunk.
Vagy gondoljunk a türelemben való példaadásra, erről szintén a kereszt tanúskodik kiváló módon. A tü­relem két szempontból is értékes: vagy úgy, hogy valaki súlyos szenvedéseket türelmesen visel el, vagy pedig úgy, hogy elfogadja azt is, amit el lehetne hárítani, de nem tér ki előle. Krisztus türelemmel viselte el a legnagyobb szenvedést is a keresztfán, mert amikor szenvedett, nem fenyegetőzött (l Pét 2, 23); mint a juhot, úgy vitték feláldozni, és nem nyitotta szóra ajkát (vö. Ap- Csel 8, 32). Krisztus türelmes kitartása a kereszten csodálatraméltó! Mi tehát fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a bit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal (Zsid 12, 2).
Ha az alázatosság példáját keresed: nézz a keresztre, mert Jézus, Isten létére, vállalta, hogy Poncius Pilátus elítélje, és meghaljon.
Ha az engedelmességre keresel példát, kövesd azt, aki engedelmes volt Atyjának mindhalálig: Ahogy egy embernek (azaz Ádámnak) engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, ugyanúgy egynek engedelmességéért meg is igazultak (Róm 5, 19).
Ha a földiek megvetésére keresel példát, kövesd azt, aki a Királyok Királya és az Urak Ura (l Tim 6, 15), akiben a bölcsesség és tudomány minden kincse rejlik (Kol 2, 3), de mégis eltűrte, hogy mezítelen legyen a kereszten, hogy kigúnyolják, leköpdössék, összeverjék, tövissel koronázzák, aztán ecettel és epével itassák.
Te se áhítozz hát díszes ruhákra és gazdagságra, hiszen elosztották maguk közt ruháimat (vö. Mt 27, 35). Ne törekedj arra, hogy tiszteljenek, hiszen ő gúnyt és verést szenvedett! Ne törekedj magas rangokra, hiszen tövisből koszorút fontak, és fejére tették (vö. Mk 15, 17). Ne törekedjél élvezetekre, hiszen szomjúságomban ecettel itattak (Zsolt 68, 22).


Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Van ami lassan gyógyul....de éppen idejében


…..a mi alkalmasságunk az Úrtól van. 2 Kor3.5

Péliföld-Szentkereszten derült ki, hogy ami egy apró ministránsnak a világ legegyszerűbb esete, nálam az felnőtt fejjel nem működik és nem tudok a szentmiséken felolvasni. Több alkalommal megpróbáltuk a napi szentmiséken, de minduntalan vagy leblokkolás vagy dadogás lett a vége és én ott álltam megszégyenülve vörös fejjel és füllel a többiek előtt. A kolostorban megszentelt életet éltünk, de egy év alatt sem volt javulás az állapotomban, pedig imádkoztak is értem.
Bennem egy nagy kérdés és aggodalom merült fel. Hogyan tudok így majd papként dolgozni, hogyan fogok prédikálni az embereknek, ha még felolvasni sem tudok a nyilvánosság előtt, hiszen adott állapotomban erre teljességgel alkalmatlan voltam.

Ezen alkalmatlanságom tudatában jelentkeztem mégis később kispapnak és kerültem be a Központi Szemináriumba. Ott is nagy volt a görcs bennem, hogy mikor kerülök sorra a ministráns szolgálatban. Az egyetemi kápolnában minden reggel volt szentmisénk és az évfolyamok egymást követték a sorban a szolgálatban. A bajt tetézte, hogy nem csupán felolvasni kellett, hanem próba prédikációt is kellet mondani a többiek előtt.

Egyik reggel én voltam beosztva a szolgálatra. Éjjel alig aludtam előtte, buzgón imádkoztam és így készültem, de a gyomromban egy hatalmas görcs volt.

Már az olvasmányban elakadtam két mondat után. Megakadt bennem a levegő, egy szót nem tudtam szólni csak fulladoztam, dadogtam, majd szégyenkezve leültem és a Diakónus folytatta helyettem a felolvasást. Rangidősként megszégyenültem az egész Szeminárium és az Elöljáróság előtt.

Azonban ekkor már a Lélek is munkálkodott bennem és előhozott az emlékezetemben egy elnyomott, elfeledett gyerekkori emléket.

Alsó tagozatos voltam és állítólag már akkor elfogadhatóan írtam, olvastam, beszéltem. Az egyik úttörő ünnepségen így nekem kellett elszavalnom az ünnep központi versét. Ott álltam az úttörőház színpada mögött és vártam a soromra. Amikor eljött az ideje jeleztek, hogy lépjek fel a színpadra ám én ott álltam továbbra is mozdulatlanul. A teremben jelen voltak az iskola és a város fő kommunistái, nem lehetett megvárakoztatni őket. Magyar tanárom tehát kérdezés nélkül, türelmetlenül felrántott a színpadra és kitessékelt a mikrofon elé. A versem nem tudtam elmondani és a vésztartalék lépett föl helyettem.

Tanárom nem tudhatta és nem kérdezte zavarom okát. Otthonról úgy jöttem el, hogy az egyetlen ünneplő cipőm belső oldala hosszan ki volt repedve. Végig attól féltem hogy ha kiállok a színpadra, mindenki látni fogja szégyenem és ezért nem mertem fellépni a közönség elé.

Amit a tudatalattim ebből az eseményből elraktározott, az a következő volt: ha nem akarom újra átélni a megszégyenülés fájdalmát akkor védekezzek ellene. A védekezésnek kulcsingerei is voltak: reflektor a szemembe, emberek ülnek előttem és csak fejeket látok magam előtt, ünnepi hangulat.....a védekező mechanizmus olyan jól működött, hogy valahányszor ez a szituáció került elébem, elnémult a szám, elakadt bennem a levegő és így gyorsan leléphettem a színpadról. Ez még mindig a kisebbik rossz volt ahhoz képest, mintha látták volna kínos és számomra nevetséges szegénységemet, a kirepedt cipőt a lábamon.

Nos, miután a Szentlélek feltárta ezt a mélyen elrejtett fájdalmas sebemet a gyógyító emlékezés által, elindított bennem egy gyors javulást és a felépülés folyamatát.

Egy hét múlva a Fősekrestyés újra beosztott ministráns szolgálatra. Izgultam mert ráadásul pont ezen a szentmisén volt jelen a Prefektus és a Spirituális atya is. Nem csupán felolvasni tudtam, hanem olyan próba prédikációt mondtam, hogy a szentmise után odajött hozzám a sekrestyében a Prefektus atya és ezt mondta a többiek füle hallatára:”gratulálok, meg van a jövő új spirituálisa.”

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Domi dadogott



„A vigasztaló Szentlélek pedig, kit az Atya az én nevemben küld,
az titeket megtanít mindenre...Jn14.26

Dominik a keresztfiam három éves volt amikor egy napon elkezdett dadogni és a folyamat egyre csak mélyült és rosszabbodott. Nagy gyengédséggel, türelemmel és figyelmességgel vettük körül ennek ellenére az állapota nem javult. Kerestük a megoldási lehetőségeket, kértünk szakmai tanácsadást és már csak az időben bíztunk.
Domit én is nagyon szeretem így engem is megviselt a gyermek látható szenvedése a beszédzavarában és az ügyet a szívemen hordoztam. Mindig jó alvó voltam és az éjszakákat végig alszom. Történt azonban, hogy felébredtem egy hajnalon, ám valójában maga a következő kérdés ébresztett fel:

„Miért nem mondasz érte szabadító imát?”

Miért is nem? Mert ez a megoldási lehetőség eleve eszembe sem jutott. Magamtól soha nem gondolta volna arra, hogy a dadogás mögött egy démoni lélek is lehet és az okozza a beszédzavart. Minden más természetes lehetőségre gondoltunk, csak éppen erre nem.
Szót fogadtam a bennem ébredő gondolatnak és ott hajnalban, pizsamásan, hanyatt fekve az ágyamban, csipásan és álmosan elimádkoztam Domiért egy szabályos, katolikus szabadító imát és visszaaludtam.
Két nap múlva találkoztam a Húgommal. Nem tudott a váratlan hajnali imáról, de örömmel mondta a következőket. Dominak előző éjjel rémálma volt. Felébredt sírva és most végre el tudta mondani, hogy mi nyomasztotta a kicsi lelkét hónapok óta és a dadogása is enyhébb lett.......Igen!Előbb enyhébb lett, majd teljesen meg is szűnt és most négy évesen szépen beszél.
Mi is történt valójában? Ha egy levegővel teli műanyag palackot a víz alá nyomok és ott tartom, vagy a víz alatt valamilyen tárgyhoz lekötözöm, attól az még felfelé kívánkozik és adandó alkalommal fel is tör a felszínre.
Pontosan ilyen a lelki trauma is. Mindegy, hogy a tudatalatti bástyázza-e el a védekezési mechanizmusa mögé, vagy egy démon húzza le és tartja az emléket lekötözve a lélek mélyében, attól az még felfelé és kifelé kívánkozik. Amíg nem imádkoztam el a szabadító imát, addig a fájdalom, félelem démona Domi lelkének mélyében tudta tartani a rossz élményt. Mivel az ember test és lélek, a lélek benső szenvedése szükségszerűen valamilyen fizikai-pszichikai együttesben jelentkezett. Amint azonban el volt vágva a démoni kötelék, felszínre juthatott a fájdalmas emlék és a gyermek megkeresztelt egészséges lelke ki is dobta, mondta magából a mérgező gócot.

Köszönöm drága Szentlélek, hogy „megzavartad” éjjeli pihenésem, mert Nélküled semmit sem tehettünk volna! Köszönöm, hogy az Ige szerint Te vagy az, aki mindenre megtanítasz minket! Legyen áldott az Isten!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Ő jött el

Ő jött el!

Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek. Sir24.23-31

Boldog II. János Pál pápa tanította, hogy a hit és az ész olyanok, mint a madár két szárnya. Egyik a másik nélkül önmagában nem képes a magasba emelni a madarat, csak együttes munkával.
Ma már tudom, hogy amikor sokat szenvedtem, küzdöttem a hit ajándékáért az nem a racionalizmus miatt volt, hanem démoni kötelékeim akadályoztak meg a hitre jutásban. Szegény Szűz Anya is sokat küzdhetett értem, mert vele volt a legtöbb bajom. Sok mindenre hajladozott már a szívem a katolikus hitben, de a Szűz Anya.....hát az bizony elfogadhatatlan volt számomra. Viszont mint alakuló jó katolikus tudtam, hogy bennem lehet a hiba, mert amit az Egyház tanít azt helyesen tanítja. Így hát szenvedtem attól, hogy vágytam is a Szűz Anya után és szenvedtem is a személyét övező dogmáktól. Mígnem egy este maga jött el hozzám.
Szüleimnél aludtam és arra ébredtem fel, hogy kiabálok hangosan: „itt van Mária, itt van Mária!” Azt tapasztaltam, hogy Mária ott volt a szobában és közel állt hozzám. Látni nem láttam, szólni nem szólt. Viszont a személyéből áradó hatalmas szeretetet felfogtam és azonnal gyermeki öröm, ragaszkodás és viszont szeretet ébredt bennem. Minden aggodalmam messze űzte az anyai szeretet.
Húgom is ott aludt abban a szobában és ő is felébredt kiáltásomra.

Köszönöm Édesanyám, köszönöm, köszönöm!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Ő A SZABADÍTÓ


Ő a Szabadító

Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
Mk16.17


Fél évig tartott, míg sok -sok lelki beszélgetés alatt végre egy bonyolult és nehéz lelki esetről úgy gondoltam, hogy kellően feltérképeztem minden oldalról és arra a bizonyosságra jutottam, hogy az adott Személy démoni befolyásoktól szenved. Ha az eset súlyosságát egy tízes skálával szemléltetném, akkor szegény szenvedő léleknek nyolc pontot kellett volna, hogy adjak. Azt tudtam, hogy a Testvér nem megszállott, mert annak három típusos jegyét nem mutatta. Lassan állítottam fel a diagnózist, mert a Testvér rendszeres gyónó és áldozó volt, ugyanakkor nekem káplánként ez volt az első ilyen nehéz esetem.
Két tapasztalt és fölkent Segítővel fogtam hozzá a szabadító szolgálathoz. A szolgálat előtt sokat imádkoztam együtt a Segítőkkel és magam három napos böjtöt vállaltam. Három napig csak vizet ittam és semmit nem ettem, még üres kenyeret sem. Én is csodálkoztam azon, hogy közben nem lettem rosszul, mert ez volt az első ilyen drasztikus böjtöm és ráadásul közben nehéz fizikai kerti munkát is végeztem a kápláni munkák mellett.
Az első alkalommal, amikor a Testvér szabadulásáért imádkoztunk hárman, semmi nem történt. Akkor még magam is tapasztalatlan és alulképzett voltam, ezért protestáns módon végeztem a szabadítást mert csak azt ismertem, ám a szolgálatunknak és parancsolásainknak látszólag semmi eredménye nem volt aznap. Csodálkozva mentünk haza, hiszen a diagnózist mindhárman pontosnak találtuk. Megegyeztünk abban, hogy másnap ismét folytatjuk a megbeszélt időpontban.
Otthon imádkoztam azért, hogy megértsem, hogy mi történhetett a szolgálat során, miért nem voltunk eredményesek egy pontosnak tűnő diagnózis mellett. Imádságomban a következő képet kaptam: a rendőr járőr hívást kapott egy házhoz, kiment a helyszínre és kívülről bejárta a házat. A ház ugyan tele volt gengszterekkel, akik azonban csöndben lapultak, amíg a rendőr körbe járta a házat és arra vártak, hogy rendőr végre elmenjen.
Megértettem. A Testvér testének a temploma teli van démonokkal, akik úgymond pisszbe vágták magukat az imáink hallatára, de nem hagyták el a birtokolt területet. Csak csendben meglapultak és úgy tettek, mintha ott sem lennének, hátha abbahagyjuk a további zaklatásukat.
Másnap ezzel a bizonyossággal fogtunk hozzá a szabadító szolgálathoz és ezt az élményt elmondtam a két Segítőmnek és a Betegnek is. Megerősítést kaptam, hogy így van.
Határozottan léptem fel hittel és az Úrtól kapott hatalommal és a nevén szólítva parancsoltam az első démonnak, akit a korábbi lelki beszélgetésekből azonosítottam be. Ordítással távozott a legnagyobb megdöbbenésemre. fr.Slavko OFM atyánál láttam korábban hasonlót Medjugoreban, de az kisebb eset lehetett.
Ekkor értettem meg, hogy miért fontos a böjt az ilyen szolgálatnál. Ezután a szellemem, mint valami éles antenna úgy fogta a Szentlélek üzenetét és olyan démonoknak is pontos bizonyossággal parancsoltam, akiket korábban a lelki beszélgetésekben nem tudtam beazonosítani. A szellemek megkülönböztetésének adománya kristálytiszta pontossággal működött és sok démonnak parancsoltam úgy, hogy a szellememben kaptam meg a funkcionalitásuk nevét. Minden parancsra ugyanaz történt: a démon ordítással távozott.
Azt is megértettem a megkülönböztetés ajándékában, hogy a démonok előbb a kicsiket áldozzák fel, hogy a nagyok megbújva maradhassanak. Ekkor kaptam azt az indíttatást, hogy exorcizált olajat itassak a Beteggel a bélpanaszaira. Gyönyörű szabadulásban volt ezután része, miután parancsoltam a betegsége démonjának. Majd sorra számoltam fel a Betegben az erősségeket, mikor a Lélek azt mondta a szellemek megkülönböztetésében, hogy most Belzebub következik. Parancsoltam annak is, de olyan elemi erővel távozott hosszas üvöltéssel a Betegből, hogy azt valóban iszonytató és hátborzongató volt hallani.
Az egész szolgálat több, mint két órán át tartott és óriási volt a végén az örömünk. Boldogok voltunk, hogy segíteni tudtunk egy szenvedő lelken akin az orvosok sem tudtak addig segíteni. Boldogok voltunk, mert a hitben hatalmasat erősödtünk,hiszen átéltük azt, ami a Bibliában le van írva. Hitben jártunk és az ÚR az Ő győzelmét adta nekünk.
Örömmámor volt bennem is. Böjt, ima, hit, szabadítás…mindez igaz a Bibliában és igaz ma is. Amit régen ő maga tett azt cseleszi, folytatja ma is a küzdő Egyház az Ő szent nevében, hatalmában és erejében.Írva van:

"Jézus Krisztus ugyanaz, tegnap ma és mindörökké" Zsid13.8


Az volt az érzésem, hogy ha most kellene meghalnom, szívesen halnék meg, mert káplánkén olyat láttam és tapasztaltam az élő evangéliumból ami bőséggel megelégített..

Ugyanakkor egy Ige is visszhangzott bennem a Példabeszédek könyvéből:

„Többet ér az önmagán uralkodó ember a várost hódító hősnél.”Péld16.32

Igen, valóban így volt. Hősnek éreztem magam. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy a szolgálat hevességében nem voltam elég alázatos, nem voltam óvatos és lélekben előrébb szaladtam Segítőimnél. Nem támaszkodtam rájuk kellő figyelmességgel és alázattal, nem uralkodtam a győzelmi mámoromon és olyanná váltam, mint a hősködő, aki egyedül marad az ellenséggel szemben a városfalnál, miután előre futott a csapatától és e miatt bajba fog kerülni.
Az volt a másik érzésem, hogy mintha a sárkánykígyó, akinek távoznia kellett visszacsapott volna távoztában az erős farkával és levert a lábamról és bajt fog okozni. Így is történt. Évek kellettek hozzá, mire kihevertem az itt szerzett sérüléseket. Ma már tudom, hogy nem elegendő az élő hit, hanem sokkal de sokkal több alázatra van szükség az ilyen szolgálatokhoz.
A szabadító szolgálat előtt történt a három napos böjt alatt, hogy Húgom albérlője följelentett minket. Egy egész zaklatott, ideges napot töltött a családom a rendőrségen a jegyzőkönyvek és kihallgatások között mire kiderült, hogy a vád alaptalan és az ügyet ejtették. Utólag tudtuk meg: az Albérlő, aki több hónapos fizetés mulasztással távozott, prostituált kártyavető nő volt, az ördög embere. Így próbálta az ördög megzavarni és elhárítani készülő vereségét amit ő már előre látott.
Ma már azt is tudom, hogy több hibát követtünk el és senkinek nem ajánlom, hogy ilyenformán végezze a szabadítást, ahogyan mi tettük. Katolikus módon lehet ezt úgy is tenni, hogy a démonnak semmilyen joga és lehetősége nincs látványos, félelmet és fájdalmat keltő a manifesztációra, így a Beteg nem szenved fizikailag és lélekben a szabadítás során.Ajánlom elolvasásra dr. Kovács Gábor atya kitűnő tanulmányát a hagiosz honlapon: A szabadító ima legitim formái címmel
http://www.hagiosz.net/?q=szabaditoima

Már nem végzek szabadító szolgálatot. Meghagyom azoknak, akik tőlem alázatosabbak, szentebbek és tanultabbak. Azért írtam le a történetet, hogy erősödjön és éljen a bibliás hit, mert a racionalizmus miatt sok hívő, köztük még sok tudós hívő ember sem hiszi az ördög létezését.

Istennek legyen hála azért, hogy Jézus Krisztus az ÚR akinek nevére meghajol minden térd a mennyben a földön és az alvilágban.Fil2.10

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Őz és a sugallat



Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. 1Kor12.7

Reggel fél 8 órakor a szomszéd falucskámba igyekeztem misézni évközi 13. vasárnap . Az út egyik faluból a másikba végig sűrű erdőben vezet. Amint ahhoz az útszakaszhoz értem, ahol az út egysávossá válik az erdőben, „eszembe jutott,” hogy nem is olyan régen valahol itt ugrott át egy őz előttem az úton.
Ránéztem az autó sebességmérő órájára és láttam, hogy kilencvennel megyek. Azonnal eldöntöttem, hogy lassítanom kell, mert őz járta helyen autózom. Amint ráléptem a fékre, abban a pillanatban észrevettem, hogy balra tőlem a fiatalos akácosban valami vörös folt megmozdult. Nem volt időm pontosítani sem a helyét sem az állatot, hanem tovább nyomtam a féket. Ekkor, mint valami expresszvonat elhúzódó fénycsíkja a filmeken, úgy száguldott át előttem az úton egy őz, alig néhány méterre az autó orra előtt.
Mindez amit leírtam, kb. másfél másodperc alatt játszódott le.

Köszönöm Őrangyalom a figyelmeztetést a Szentlélek által. Köszönöm, hogy erőt adtál az engedelmességre és nem siettem tovább az autómmal.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

"Pneuma Hagion kai onosz" - Szentlélek és a szamár



Katona atya ismeret szava

Másodéves kispapként szamár voltam én már öreg fejjel ógörög nyelvet tanulni és nagyon nehéz időszakot éltem át a görög tanár miatt. Igen lógattam a lelkem orrát és ilyen állapotban mentem el a budapesti regionális karizmatikus találkozóra.
A dicsőítések alatt az imacsoport a Lélekre is figyelt és több prófécia hangzott el. Az egyik ismeret szava telibe talált engem. Katona atya mondta, aki nem is tudta, nem is láthatta, hogy én ott vagyok jelen a tömegben. Pontos volt a találat: elmondta az életkoromat azt, hogy férfinak szól az üzenet és a választ a konkrét lelki problémámra. Nem sok ennyi idős férfi lehetett ott jelen, akinek az ógöröggel lehettek gondjai. A szívemben tapasztalt öröm és melegség is jelezte, hogy az üzenet nekem szólt.
Megerősödve mentem vissza a szemináriumba: az ÚR tudja, hogy mi bajom van és figyel rám. Nem sokára új ógörög tanárt vettek fel az egyetemre.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Isten vágya és az ismeret szava



Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. Jn 6.35

Szentlélek szeminárium volt Kecelen és engem is meghívtak, hogy imádkozzam velük a Lélekkeresztségekért. A közösség Vezetője volt az ima párom.
Sok Testvérért imádkoztunk, amikor az egyik ismeretlen férfinél az az örömteli információ jelent meg bennem, hogy az ÚR örülne annak, hogy ha a férfi Testvér minél gyakrabban járulna szentáldozáshoz, akár naponta is.
Elmondtam a Testvérnek a bennem élő bizonyosságot, aki azt válaszolta meglepődve, hogy a tegnap elkezdődött lelkigyakorlat óta ugyanez a hívás volt az ő szívében is – amiről én nem tudtam - és amely vágy most megerősítést nyert.Örömmel ment el, mert bizonyságot kapott a Lélek munkájáról.
Több ilyen esetem volt már az évek alatt, de csak ezt az egyet írom le.

Kedves Szentlélek! Köszönöm, hogy Te mindig tudod, hogy mire vágyik az ÚR és mi lenne igazán jó a mi lelkünknek is.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak a és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Aki figyelmez az igére, jót nyer; és aki bízik az Úrban, oh mely boldog az.Péld16.10



Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela. Zsoltár 68.20

A templom tető már az Elődöm idejében is beázott jelentős kárt okozva ezzel a néhány éve kifestett templombelsőben. Itt volt az ideje, hogy nekilássak a probléma megoldásának.
Tájékoztattam a Híveket, hogy a javításra nincs egyetlen forintunk sem. Viszont elmondtam, hogy a legfontosabbat kérem tőlük: imádkozzanak hittel és tiszta szívvel erre a szándékra. A beszédben egyetlen szót sem szóltam arról, hogy pénzre lenne szükségem, vagy külön perselyezést indítanék erre a célra.
Két hét múlva teljesen váratlanul megkeresett egy ismeretlen cég Budapestről. Internet átjátszó telepítéséhez kerestek magaslati pontokat és pont a mi templomunkat nézték ki erre a célra. Miután a Képviselőjük megnézte belülről is, kívülről is, teljesen megfelelőnek találta a tornyot erre a célra.
Igen csodálkoztam, hogy miért minket választottak, hiszen itt a határ közelében számos más magasabb, tágasabb és szebb templomtorony is található, mint a mienk.
Újabb meglepetés volt az, hogy itt a vidéki és nyolcszáz lakosú pici faluban magasabb bérleti díjat ajánlottak, mint amennyit a szomszéd plébánia kapott hasonló szolgáltatásért a városban. Logikusan itt alacsonyabb díjat kellett volna ajánlani, mert kisebb a hely csatlakozási, érdekeltségi és vonzásköre.
A bónusz meglepetés volt, hogy hajlandóak voltak előre öt évre kifizetni a bérleti díjat. Halleluja, halleluja, halleluja!

Szent József! Köszönöm, hogy imádkoztál értünk!

Ui.: A képek nem a történetben szereplő helyszínen készültek, hanem Szentábrahám székely községben.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Ökumenikus Szűz Mária



Egy fogalom körüli vita tisztázása.
Kérhetjük - e az Anyós
segítségét?


(Átvett anyagom az Igére épülő evangélizáció c. munkámból/tanítások oldal)

Mi emberek már csak olyanok vagyunk, hogy ha ajándékot kapunk, akkor ugye szeretjük az ajándékozót is. A vőlegény is ezért szereti az anyósát is. Mert ajándékba kapta tőle a feleségét. Ismeretlenül is tiszteli a lány édesanyját. Mert ha nem fogadta volna el az életet, hanem elvitte volna magzat korában egy kórházi ágyra, mert ha nem nevelte volna fel… akkor a vőlegény most nem lehetne boldog és megajándékozott ember.
A napokban mesélte özvegy unokanővérem a következő kedves történetet. Az egyik nagy fia jegyben jár egy komoly baptista leánnyal. A lány egyik du. így szólt az unokatestvéremhez, vagyis későbbi anyósához.

“Áldás vagy te nekünk, mert nélküled mi nem lehetnénk boldogok, köszönöm a fiadat.”

Így vagyunk mi is Máriával.

Áldás Ő nekünk, mert:

-ha az Ige Anyjától mi ajándékba kaptuk Jézust,
-örömünk és boldogságunk okát,
-akivel a korinthusi levél szerint el lettünk jegyezve,
-akkor úgy gondolom szeretnünk
-és tisztelnünk kell az Édesanya-anyóst is, amint ezt a kedves baptista leány is tette.

Azonban mindig tapintatosan ügyelnünk kell arra, hogy az anyóssal helyes legyen a kapcsolatunk. Nos föltehetjük a kérdést, hogy kérhetjük-e az anyós segítségét? Beszélhetünk-e egyáltalán Mária közbenjárásáról? Erről szeretnék most szólni ebben a részben. Engedtessék meg itt nekem, hogy a más felekezetű Testvéreink körében oly sokat vitatott közbenjárás szót most megpróbáljam kicsit érthetőbbé tenni. Hátha engednek a szó körül kialakult feszültségek.


“A Máriáról alkotott hamis elképzelések megakadályozhatják ugyan Jézussal való egyesülésünket, de Mária maga sohasem.”

Elismerem, hogy maga a “közbenjárás” szó félreértésekre adhat okot. Viszont ez a szó honosodott meg a hitélet gyakorlatában, ám ha valaki tud ennél jobbat, ám kérem, hogy jelezze. Ez a szó ui. óhatatlanul antropomorfizmust hordoz magával. Szinte vele egyenértékű jelentésként társult hozzá protekcionizmus gyakorlata, melyet az emberi élet egyik torzulása. Ezért ha ezt a szót meghalljuk, akkor pontosan arra gondolunk, amit a világ életéből is oly jól ismerünk. Talán jól illusztrálja ezt ez a megközelítés a következő a példában:
Mivel nem merek bemenni az igazgatóhoz, megkérem a titkárnőjét, hogy kérésemet alkalmas és bizalmas időben terjessze elő a főnökénél. Ő talán jobban tudja, mint én, hogyan és mikor kell elintézni az ilyen ügyet. Ő jobban ismeri a főnök gyengéit, mint én, és ha még némi kis borítékot is adok mind a titkárnőnek, mind a főnöknek, akkor hamarosan várhatom otthon ölbe tett kézzel ülve az örömhírt hozó telefont: igen a lehetetlennek tűnő ügyem el lett intézve, a lakás ki lett utalva...stb. A kedves titkárnő közbenjárására a főnök végre volt olyan kegyes, és meghallgatta és teljesítette a kérésemet.
Nos mivel ez így működik emberi világunkban, azt gondoljuk, hogy így van ez a mennyei világban is. A főnök nem más, mint a Mennyei Atya. A titkárnő Mária, én pedig a bűnös ember, aki nem mer közvetlenül az Atyához fordulni. Azt gondoljuk, hogy kéréseink vagy lehetetlenek, vagy méltatlanok vagyunk azokat előterjeszteni, vagy pedig mi úgy sem tudjuk azt kieszközölni, ezért megkérjük Máriát, hogy tegye meg ezt ő helyettünk. Miután rábíztuk az ügyet Máriára és némi forintot is dobtunk a Mária perselybe, mint aki jól végezte a munkáját hazamegyünk, nem teszünk semmit csak várjuk a mennyei telefont. Mert úgymond az ügyünk jó kezekben van annál aki a legnagyobb protekcióval bír a Mennyben. Az Édesanya kérése ui. mindig szent, annak biztosan nem fog ellenállni az Atya.
Sajnos még a liturgikus imádságaink is alkalmasak arra, hogy ezt a félreértést erősítsék bennünk, mert az még az olvasmányos könyvünk is felszólít a könyörgéseiben arra, hogy:
-imádkozzunk Máriához,
-mert ha ő velünk imádkozik, akkor
- Szent Fia bizonnyal meghallgatja kéréseinket.

Hát ez az állítás így önmagában a protestáns fül számára bizony valóban félrevezető, és magyarázat nélkül olyan, mint a vasúti vágányokon a váltókar. Vakvágányra vezet bennünket mind a gondolkodásunkban mind az evangélizációs hitélet gyakorlatában, mind az ökumenikus közeledésben. Ez az állítás ui. egyrészt azt sugallja, hogy Mária kiiktatja Jézus közbenjáró voltát, és ez valóban Ige ellenes. Másrészt azt is sugallja - és a torzult katolikus gyakorlat ezt követi – hogy ha Mária nem imádkozik velünk, akkor az Atya bizonnyal nem is hallgatja meg a kéréseinket.

A pontosítás kedvéért most szó szerint idézek a dr. Előd István Katolikus Dogmatika könyvéből, amely a közbenjárás természetét tisztázza:

“Ne képzeljük el a közbenjárást antropomorf módon. A közbenjárás sohasem olyant eszközöl ki Istentől, amit mi magunk ne tudnánk kieszközölni. Az Ilyenfajta közbenjárás ui. nem egyeztethető össze Isten fenségével. Mi tehát a helyes megoldás? Akár közvetlenül intézzük kéréseinket Istenhez, akár nem, kéréseink nem Istent fordítják felénk, hanem minket tesznek alkalmassá Isten ajándékainak befogadására. Aki Mária közvetítésével terjeszti elő a kérését az voltaképpen azt kéri, hogy Mária karolja át őt is istenszeretetével, hogy az így felfokozott szeretet révén az ember szíve még jobban kitáruljon Isten ajándékainak befogadására. Vegyük hozzá, hogy csak az tud eljutni Istenhez, akit maga Isten vonz magához (Jn 6.44) ebből viszont az következik, hogy már a kérő imánk maga sem más, mint Isten ajándéka, irántunk való szeretetének a jele. Ezért a kéréseink a legtávolabbi értelemben sem mondhatóak az ember eszközének Istennel szemben. Inkább Isten eszközei, amelyekkel a lelkünket akarja kitágítani kegyelmi ajándékainak a befogadására.”


Nos így tekintve a dolgot, a közbenjárás iránya és értelme rögtön megváltozik.

Az első változatban, tehát a kérést előterjesztő előadja kérését a közvetítőnek és átadja a borítékját is. A titkárnő alkalmas időben továbbítja a kérést a főnöknek, aki teljesíti azt. Közben a kérést előadó személy kívül marad az eseményeken.
Ennek a gondolkodásnak a helytelen vallásos gyakorlata így alakul: kérés száll fel a földről Máriához ő belép a szentélybe az Atyához és alázattal előterjeszti kéréseinket. Az Atya meghallgatja őt, majd mérlegeli a dolgokat ismeretlen szempontok szerint. A kérését előadó ember hosszas várakozás után mialatt ügyében nem történt előre lépés, végül is elmegy panaszra a lelki atyához, hogy ő igazán nem érti, hogy miért nem hallgatja meg őt az Atya, mikor ő úgy szereti a Máriát. Ebben a lelki hozzáállásban ráadásul az is sántít, hogy úgy tünteti fel a Teremtőt, mintha az Atya figyelmét külön fel kellene hívni ránk, hogy vegyen már észre bennünket bajban lévőket. Az Ige szerint Ő már akkor tudja szándékainkat, mielőtt kimondanánk azokat.

A második, a helyes katolikus modellben, az események így alakulnak.

Kérés száll fel a földről fel Máriához, ő ellenben nem a szentélybe lép be az Atyához, hanem eljön hozzám, hogy szeretetével erősítsen engem a bizalomban, a hitben, a reményben, a szeretetben, hogy végre megértsem, hogy Krisztus által szabad utam van az Atyához és éljek egyre bátrabb evangéliumi életet. Ő, aki a Lélekben fogant, arra tanít, hogy a Lélek bennem él, aki a megfelelő szavakkal jár közben a szentekért, merjem hát bátran megszólítani az Atyát. Vagyis Mária nem áll közénk, az Atya és én közém, Krisztus és én közém, hanem inkább mellém áll, hogy támogasson engem a krisztusi úton, a hívő bizakodás útján.Minél inkább tapasztalom ezen az úton, hogy Krisztus által szabad utam van az Atyához, annál inkább nő a hívő a bizakodás.Minél jobban nő a bizalom, annál jobban nő a ragaszkodó hálás szeretet ahhoz,aki minket erre a magatartásra tanított.Minél jobban nő a szeretet, annál inkább együtt akar lenni a másikkal.

Ezért van az, hogy Mária nemhogy nem áll az Atya, Jézus személye és közénk, hanem inkább eljön minden nap, hogy velünk legyen,és ha szabad így fogalmaznom, személyes jelenlétével evangélizáljon és tanítson minket és így terelgessen a mennyei haza felé.

Pontosan erről fog szólni a következő fejezet:

Mária minden nap eljön, minden nap megjelenik Medjugoréban:
- hogy anyaként
- a Fiához vezessen minket.

Tudom, hogy ez a téma még jó néhány fontos kérdést hoz magával, mint pl. az elhunytak sorsa a halál után…stb. A teológiai álláspontok közelítését azonban bízzuk csak a professzorokra. Engedtessék meg azonban itt nekem, hogy elmondjak egy katolikus megközelítést, amely számomra elfogadható módon igazolja, hogy a szentekkel, vagyis az üdvözültekkel valóban élő szeretetközösségben vagyunk. Ezt az érvet a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség alapítója, Efraim testvér írta le.

Efraim aki valamikor református lelkész volt, majd később a Szentlélek keresztsége után katolizált így vall minderről:

“Az ortodox teológusok írásai sokat segítettek küzdelmeimnek ezen a pontján. Evdokimov segítségével megértettem, hogy az ember hivatása az, hogy liturgikus lénnyé váljon, pontosabban újra azzá legyen, hogy így tegyünk mindent Isten dicsőségére. Csodálattal fedeztem fel, hogy az égben szüntelen liturgia zajlik.

A reformáció a Charmes-i Imaunió lelkészeinek a hatására újra felfedezte és bevezette ezt a fontos gondolatot az úrvacsora menetébe.

Együtt celebrálunk az angyalok, a szeráfok, a kerubok és a boldog lelkek kórusával. Isten nincs egyedül a trónján, egy üres égben. Ahogyan Thomas Roberts ref. lelkész mondta nekem: ”Nem tudom elképzelni, hogy az ég egy nagy hálóterem.” Értsd: ahol a holtak szenderegve várják a feltámadást.Végül elhatároztam, hogy elszánt imában magát Istent kérdezem meg. Először az Íráson keresztül adott világosságot, ezt olvastam:

”Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.”

Mózes tehát él, Ábrahám él. Megértettem a szó igazi, mély értelmében, hogy aki életet kapott, az többé nem halhat meg. A szenteken keresztül értettem meg Jézus szavait:

Szerezzetek barátokat a mennyben....és

“Látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában."
Nem kívánok itt apológiát folytatni, megelégszem csupán azzal, ha ezen sorok után néhány katolikus testvérem máriás élete és imádsága jobban igazodik majd a katolikus tanításhoz és bátran és helyesen fogják keresni a kapcsolatot az élő szentek közösségével.Ismétlem:

A Máriáról alkotott hamis elképzelések és a torzult vallásos gyakorlat ugyan megakadályozhatják a Jézussal való egyesülésünket, de Mária személye maga sohasem.

Ő maga az alázat, aki mindig a háttérben marad, annak ellenére, hogy a legfontosabb feladat van rábízva: segíti az Igétől elszakadt Gyermekeket, hogy kialakuljon bennük a Krisztus és járuljanak általa szabadon az Atyához.
Azon testvéreim számára, akik számára a fenti gondolatmenet túl katolikus és nem elfogadható, ajánlok egy egyszerűbb érvet amely segíthet nekik megérteni a katolikus Mária tisztelet miértjét. Ez az érv pedig a Mennyei Atyától való. Ha tehát a fent leírtak után vannak, akik mégis fölvetik: hogy ha Mária csak Istenhez vezető kapcsolat, ha ő csak tükör, akkor az a kérdés, hogy miért nézzük Őt? Legyen a válaszunk egészen egyszerűen igei és szelíden atyai: csak azért, mert:

Isten már előttünk ránézett, és Őt követjük ebben, aki

“Rátekintett alázatos szolgálójára…”

Az Úr arra tekint, aki ma boldognak mond minden nemzedék, vagyis Máriára.

Meg kellene szívlelnünk Luther Márton szavait, aki csodálatos dolgokat ír a Magnificatról szóló kommentárjában.

“Mária nem akarja, hogy bálványt csináljunk belőle. Nem ő cselekszik, Isten visz végbe mindent. De ma álljunk meg és kérjük Istent, hogy értesse meg velünk a Magnificat szavait. Világítsák be elménket, lobbantsák lángra szívünket, és ihlessék egész életünket. Adja meg nekünk Krisztus ezt a kegyelmet, szent Anyjának közbenjárásra! Amen”

Íme egy helyesen megfogalmazott katolikus imádság a

Salve Regina!

“Üdvözlégy úrnőnk, irgalmasságnak Asszonya!
Élet, édesség, reménycsillag áldunk.
Most kérve kérlel, Évának száműzött népe,
Hozzád sóhajtozunk sírva és zokogva siralmaink völgye mélyén.
Hallgass meg hát égi közbenjárónk!
Kegyes Anyánk két szemed áldott sugarát fordítsd ránk végre!
Jézust mutasd nekünk, méhed szent gyümölcsét.
Hogy ŐT e számkivetés múltán lássuk.
Ó áldott, ó drága, ó édes szép Szűz Mária!”

Elfelejtettétek a Bibliát, elfelejtettétek a szeretetet.

Ezt a fejezetet némi saját kiegészítéssel szinte szó szerint vettem át a Mennyország hangja c. könyvből. Ez a könyv Mária medjugore-i üzeneteit tartalmazza és annak a szeretetiskolának a legfőbb tanításait, amit Mária kezdett el és mondott el ott a látnokoknak. Azért jön el minden nap, hogy újra megtanítson minket az evangéliumi életre.

Máriának az alázatos szolga szívének az az egyszerű vágya van, hogy szentek legyünk. De mi is az a szentség? A szentség: a szeretet, mondja Mária. Ezért senki sem félhet tőle, hogy ez túl magas mérce a számára. Mária gyöngéden tanít a szeretet iskolájában bennünket. Velünk jár, és velünk él, hogy tápláljon minket az evangéliummal falatonként.

“Különösen azt szeretném, hogy mindnyájan Jézust tükrözzétek vissza, aki be fogja ragyogni ezt a hűtlen és sötétségben botorkáló világot.”

Máriának az az egyszerű vágya, hogy az evangéliummal tápláljon minket, ezért mondta Marijának:

“Mindaz, amit itt üzeneteimben mondok, már meg van írva a Bibliában.

Mindent megtaláltok az evangéliumban.

Miért kérdezősködtök annyit, a válasz benne van az evangéliumban.
Ne induljatok különleges utak keresésére,


vegyétek és olvassátok az evangéliumot, minden világos benne.”

Mária azért jön el ma is, hogy az ÚR evangéliuma szerinti életre tanítson bennünket. Kéri, hogy itasson át bennünket az evangélium, hogy legyünk Jézus tükörképei, vagyis szentek. Azért jön, hogy Krisztus megszülethessék bennünk, hogy a szeretet éljen bennünk.

“Tegyétek élővé magatokban a szeretetet. Szeretet nélkül semmit sem fogtok elérni, szeretet nélkül drága gyermekeim, nem tehettek semmit.”

Medjugoreban Mária majdnem mindig boldogan és vidáman jelenik meg. Néhány esetben azonban sírt, amikor megjelent. És ez a látvány nagyon fájt a látnokoknak. Egyik ilyen alkalommal meg is magyarázta a sírás okát:

“elfelejtettétek a Bibliát.”

Megérthetjük ezeket az anyai könnyeket, hiszen ha elfelejtjük Isten Igéjét, magát Jézust felejtjük el, ahogyan Szt. Ágoston is tanította:

“Az evangélium nem ismerése egyet jelent Krisztus nem ismerésével.”

Isten Igéje nélkül ui. sötétségben vagyunk, és nem ismerjük az ÚR szándékát, szívét és gondolkodásmódját. Egyedül a Biblia tartalmaz olyan szavakat, amelyek egyenesen Istentől származnak. Semmilyen más könyv, akármilyen jó is legyen, nem mérhető hozzá. A Bibliában kulcsokat és titkokat találunk, le van írva mindaz, amit föl akar tárni titkaiból.
A zsidó hagyomány szerint a Szentírás minden szava olyan, mint a szikracsóvák, amelyek akkor pattannak ki, amikor ráütnek a kalapáccsal a kovakőre. Ugyanannyi magyarázat és értelmezés van, mint amennyi szikra. Szép kép ez, amely megmutatja a bibliai szövegek egyedülálló gazdagságát. Minden más könyvtől elválasztva, külön helyen kell lennie – mondja Mária - mert Isten Igéje különbözik minden más szótól.

“Drága gyermekeim, tőletek ma azt kérem, minden nap olvassátok a Bibliát, jól látható helyen és nyitva tartsátok otthonaitokban, hogy mindig olvasásra és imádságra ösztönözzön. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.” 1984 okt.18

Mária soha nem használ olyan kifejezéseket, amelyek kötelezettséget fejeznének ki. Meghív, kér, felhív minket. Az üzenetek történetében egyetlen alkalommal azonban Mária olyan igét használt kérésének a kifejezésére, ami a horvát nyelvben erőteljes jelentést hordoz. Ez pedig a “kell, köteles” ige.

Mária szerint tehát kötelességünk olvasni az evangéliumot.

“Minden családnak együtt kell imádkoznia és olvasnia a Bibliát.”
1985. febr. 14.

Vagyis azt üzeni, hogy ima és bibliaolvasás nélkül nem lehetséges a keresztény élet. Mindezt pedig a családban kell tennünk, ui. ez az a kiváltságos hely, ahol a Sátán elsőként szeretne cselekedni. A Sátán el akarja pusztítani a családjainkat éppen ezért a családban kell nagyon erős ellentámadást indítanunk.
Isten Igéje nélkül a keresztény ember elveszíti keresztény mivoltát, elveszíti iránytűjét, és nem tudja, hogy merre tart. Isten ma is szólni akar, személyes dolgokat szeretne mondani a Szentírás által. Az evangélium nem olyan könyv, amely bizonyos múltbeli eseményekre vonatkozna. Ma szólít meg minket, ma ad nekünk üzenetet.
Jozo atya, Medjugore első plébánosa hozzáfűzi: “A családapának minden nap olvasnia kell a Bibliából a gyerekeknek, a családjának. Ezzel az élő Jézust viszi el övéihez. Segít nekik, hogy Krisztus képmásaként éljenek. Az apának mindig meg kell csókolnia a Bibliát. És ha egyik gyermeke megkérdezi, hogy miért csókolja meg a Szentírást, akkor így kell válaszolnia:

“gyermekem, az élő Jézust csókolom meg.”

Vicka szerint Mária azt kéri, hogy tegyük a Bibliát élő helyre, hogy szüntelen szolgálhasson minket. Ez az élő hely, pedig a mi szívünk tabernákuluma. Oda fogadta be Mária is Jézust.

Mária előbb fogant a szívében a hit által
és csak utána fogadta be Jézust a méhébe a Szentlélek által.

Erre az útra hív bennünket is. Fogadjuk be Jézust a szívbeli hit által, legyünk szentek a bennünk élő Úr által, és vigyük el a szeretetet a világba az ÚR dicsőségére. Mária ezért köszön így minden jelenésnél: Dicsértessék a Jézus Krisztus.” Bizonyos értelemben tehát ezt mondja:

“Jézusért jöttem, hogy együtt dicsőítsük Őt. Én, ti és az egész világ. Ez az én üzenetem. Az emberek már nem dicsőítik Jézust, a világ azt gondolja, hogy boldog lehet nélküle. Ezért jöttem el, hogy elmondjam nektek, dicsérjétek az Urat. Térjetek meg hozzá.

Az üdvösség benne, egyedül Őbenne van, ezt nem felejthetitek el.”

Néhány évvel később így pontosítja:

“A világosság nem fog uralkodni a földön mindaddig, amíg az emberek nem fogadják el Jézust, amíg nem váltják életre szavait, vagyis az evangéliumot. Azért jöttem, mert szeretnék veletek lenni, hogy az egész világ megtérjen és kiengesztelődjön.”
1981. jún. 26.
Mária tehát azért jött, hogy a világ megtérjen az egyetlen Úrhoz, a Krisztushoz. A medjugorei szeretet iskola kezdete és végső célja tehát ez: dicsőíteni Jézust, hogy az egész világ megtérjen hozzá. Ezért az Ő szerepe nélkülözhetetlen a végső evangélizációban. Mária ugyanis imádkozni tanít minket a legigazibb módon. Arra kér, hogy az evangéliumból tanuljunk meg imádkozni. Ha Isten Szava tanít minket az imára, akkor valóban a hitből fog forrásozni az imádság. És erre van szükségünk nekünk és a világnak.
“Drága Gyermekek! Ma ismét arra hívlak benneteket, hogy váljatok békém hordozóivá. Különösen most, amikor sokan azt mondják, hogy Isten távol van, de igazából még soha nem volt hozzátok ennyire közel. Arra hívlak titeket, hogy a Szentírást olvasva újítsátok meg az imát családjaitokban, hogy átélhessétek az Istennel való találkozás örömét, aki végtelenül szereti teremtményeit.”1999. Szeptember 25.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetb4en most és mindörökké! Amen

2011. okt. 11.

Szentlélek keresztségem


 



Szentlélekkeresztségem
....visszatért a Tettes

Réges-régen történ. Sosem voltam rendszerező, hanem inkább intuitív elme és inkább a humán tantárgyakat szerettem. Hiába tanultam kitűnően a hittant az egyházi gimnáziumban mégis nagyon sokat küzdöttem, szenvedtem mire a vallásos szokásokban élő emberből Isten segítségével élő hitű emberré születhettem ujjá. A „Jahve megemlékezik” című beírás bevezetőjében önmagamról írtam.
  Én voltam az, aki tengernyi nyomorúság után oda álltam egy napon a kecskeméti Nagytemplom elé – ma is jól emlékszem a szavaimra- és a következő perbeszédet mertem elmondani.
"Isten! Nekem azt tanították Rólad, hogy itt vagy jelen a templomban. Én azonban még soha nem találkoztam Veled, ellenben találkoztam nem tudom miért az életem nyomorúságával és Te mindezt hagytad. Hát én megtanultam hittan órán, hogy mit jelent a „subu” héber ige. Megfordulni és az ellenkező irányba elindulni. Hát most én is ezt teszem.”
  Napfényes nyári délután volt. Emberek jöttek.mentek a téren. A perbeszéd alatt számomra szinte megszűnt a külvilág, nem hallottam semmit a zajából, de bennem hangos reccsenéssel egy belső világ omlott össze. Kívülről nézve átlagos járókelő voltam, de Isten mást is meglátott bennem.....
  Hátat fordítottam tehát a templomnak és egész addigi vallásos életemnek. Ettől a naptól kezdve nem jártam többet szentmisére, nem gyóntam, nem áldoztam, nem is imádkoztam és úgy éltem, mint a többi fiatal, súlyos és halálos bűnöket sem mellőzve az életemből.
  Köztem és a többi fiatal között egy különbség azonban bizonnyal volt. Én nem adtam fel a keresést, még ha bűnben éltem is, nem merültem el a világ élvezetében. Mint a kezdő, városi, nyers vadászkutya, aki még soha nem látott életében szarvast, de ösztöneiben tudja, ismeri a szarvas illatát és unalmas életében arra vár, hogy mikor lepi meg őt a váratlan illat, hogy a felébredt vadász szenvedéllyel űzetve elindulhasson a vad nyomában, így vártam én is, hogy Isten meglepjen. Ma már tudom, hogy mindez a szomjúság a keresztség ajándéka és őszintén sajnálok mindenkit akiben nem munkálkodik e szentség kegyelme. Mélyen a szívemben tehát tudtam, éreztem, hogy lennie kell ott a templomban egy másik élő Valóságnak, csak várnom kell, amíg a Szentek Szentélyének elrejtett valósága megengedi, hogy bepillanthassak a meghasadt kárpit függöny mögé. Akkor még nem sejtettem, hogy mennyire igaz az élő IGE:

„Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot,
mert ők megelégíttetnek” Mt5.6

Sok évvel később, a kecskeméti Dávid Fia Közösség tagjai hívtak, hogy nem volna-e kedvem elmenni velük Péliföld-Szentkeresztre a Júda Oroszlánja Közösséghez.(később Nyolc Boldogság. Kat.Köz.) Kedvem nem volt és csak azért mentem el, mert egyik osztálytársam volt akkoriban a ház Pásztora és vele szerettem volna találkozni.
  Találkoztam is......VELE. Életemben első alkalommal voltam csendes szentségimádáson négyszemközt az Úrral. Éjszakás műszak után voltam és emlékszem arra, hogy az egy óra alatt amit a kápolnában töltöttem, majd leestem a térdeplőről. Nem történt semmi rendkívüli, de a monstranciában jelen lévő hófehér ostyát nem tudtam elfelejteni. Másnap szombat este a feltámadási vesperás után közbenjáró ima volt és én is kitérdepeltem imát kérni. Laci és Viola imádkoztak értem. Semmi rendkívüli nem történt. Kívülről nézve egy átlagos, imát kérő ember voltam, de Isten mást is meglátott bennem, nem csupán azt, hogy akkor is éppen bűnökben voltam.
  Hazamentem és elkezdődött....................................................mint amikor valaki meggyújtja a száraz avart és az elkezd füstölni, majd apró parázs jelenik meg a fűszál végén és után izzani kezd a fűcsomó, majd tüzet fog, lángot vet és belobban, előbb a száraz fű kezd égni, majd az alsó növényzet, aztán a cserjék, majd felcsap a lángoszlop a fák törzsére és a végére már lángol az erdő................hát a kegyelem szép lassan így újította meg bennem az érvényes de kötött kegyelmét a bérmálásnak.....lángoltam, és ez a lángolás hosszú hónapokig tartott, mígnem otthagytam recepciós állásomat és beköltöztem a kolostorba.
   Írtam már egy másik bejegyzésben, hogy ez volt az az időszak, amikor éjszakánként a hotel aulájában térdepelve imádkoztam Keresztes Szent János verseit és átéreztem amit ír, hogy belehalok abba, hogy nem halhatok meg. Éjjel és nappal akár gondoltam rá akár nem, lelkem szemeit akár Reá vetettem akár nem, de a monstranciában élő Krisztus csendes jelenléte állandóan ott volt velem. Nagyon szenvedtem attól, hogy lelki szemeimmel úgy láttam magam, hogy olyan vagyok, mint egy miséző kehely amit magasra feltartok, hogy felfogjam az esőként rám záporozó kegyelmet, ám a kehely teli van már, többet nem tud befogadni, de szűkös voltában is imádja, vágyja és befogadná a többi kegyelmet is, de nem lehet....és így a záporozó kegyelem csupán a földnek ontja áldását.
  Előbb azonban visszatértem a tett helyszínére a kecskeméti Nagytemplomba. Csendes reggeli mise volt, Leontin atya gyóntatott.Elvégeztem a szentgyónásom és olyan boldog voltam, hogy amikor kiléptem a gyóntatóból, örömömben nem tudtam tovább menni. Ráborultam az első padra és ott sírtam-sírtam sokáig. Szegény Leontin atya! Lehet, hogy meg volt ijedve, hogy ugyan mi rosszat mondhatott nekem, hogy ilyen sírásra fakadtam, pedig ez a drága jó Pap a legjobbat mondta nekem, amit életében csak hallhat az ember: „és én feloldozlak téged a bűneid alól...”
  -Kicsit ugrom az időben és a témában. -Norvégiában kezdődött a megtérésem, ahol egy nyáron másodéves agrár egyetemistaként majd három hónapot töltöttem kecskepásztorkodással. A tundrán laktam egy villany nélküli tanyán Kecskéket fejtem és legeltettem, puritán keresztelő jánosi életkörülmények között. Sokat böjtöltem, imádkoztam, énekeltem. Három hónap alatt háromszor olvastam el az újszövetséget, és nem tudtam betelni vele. Úgy jöttem haza, mint az emmauszi tanítványok. Szívem lángolt az Ige tűzétől. Akkor már állásajánlatom volt az egyetemtől, hogy az iskola végeztével ott fogok tanársegédi állást kapni, mivel korábban megnyertem az egyetemi gazdász versenyt.
  Én viszont Norvégiában végre megerősödtem a kegyelemben annyira, hogy végletes gyengeségeim, bűneim tudatában és azok ellenére elmertem fogadni azt a meghívást, amire hat éves koromtól éreztem magamban vonzást: azt, hogy pap legyek. Hazatérve lezártam egy három éve tartó kapcsolatot, az egyetemről pedig eljöttem harmadév után egy főiskolai diplomával a zsebemben. A papi hivatásra szóló döntésemnek adtam még egy évet, hogy a norvégiai út után a világban is kipróbáljam, valóban pap akarok-e lenni, elmúlik-e a szívem lázassága, vagy kiállja a hűség próbáját akkor is, ha várakoznia kell és ki van téve a visszahúzó kísértéseknek. 32 éves voltam. Ha addig várni tudott rám az ÚR, akkor nem sértődik meg még egy év miatt, viszont én magam semmiképpen nem akartam a szubjektivizmus csapdájába esni. Ezután történtek a péliföldi események.
   A Szentlélekkeresztségem után hatalmas és ellenállhatatlan vonzást éreztem, hogy visszatérjek Péliföld-Szentkeresztre a kolostorba. Két hónappal utána jeleztem szándékom a kolostor vezetőjének, hogy szeretnék belépni a kolostorba és a hátralévő időt addig is megszentelt életben élni, hiszen nemsokára úgyis ferencesnek fogok jelentkezni. Azt válaszolták, hogy tudták, hogy vissza fogok térni és már várták a hívásomat.
  Január elején egy hétköznap délben érkeztem meg a kolostorba. Éppen ebédeltek és Oszkár olvasott fel az ebédnél. A történet a kecskékről és a pásztoruk Istenre találásáról szólt. Szíven ütött a történet. Ezek az emberek nem ismerték az én norvég kecskés múltamat, azt sem tudták, hogy mikor érkezem meg a kolostorba és mikor fogok belépni a refektórium ajtaján. A kegyelem azonban tudta és így kedveskedett.
  Csodálatos hónapokat éltem át ott. Ez volt az én eljegyzésem, megvilágosodásom ideje a megtérésemben.
.........utolsó éves szeminarista voltam amikor a papszentelés előtti lelkigyakorlatra indultunk. Az utolsó előadáson az egyik Professzorunk utánunk szólt amikor már kifelé mentünk a teremből:

"Aztán jól döntsenek ám!"

Bántott a szó. Megálltam, visszafordultam és ezt válaszoltam Neki!

"Professzor úr! Én nem azért jöttem ide a szemináriumba, hogy ezen vacilláljak öt éven keresztül. Régen rossz lenne! Én ezt már a belépésem előtt eldöntöttem. Professzor Úr! Én az eljegyzésemre igyekszem!"

Később az én szegény jó Uram sokat szenvedett ettől a házasságtól az én megátalkodottságom miatt.

Dicsőség az Istennek, aki mégis, mindennek ellenére szerelmes az emberbe!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Mami térdműtétje



...a mi fájdalmainkat hordozta... - Izajás 53.3-7

Egy hosszadalmas és fájdalmas folyamat végén kiderült, hogy Édesanyámnak térdprotézist kell beültetni a bal lábába. Befeküdt a kórházba a műtétre ahová én is elkísértem és közben beszélgettünk a kórteremben lévő betegekkel. Elmondták, hogy nem a műtét a fájdalmas mert azt érzéstelenítésben végzik, hanem az utána következő első nap. A műtétre ui. felhúzatják a lábat, hosszú ideig vannak az izmok, inak lehetetlen helyzetben, plusz maga a protézis beültetés....és hát a másnap amikor elmúlik a fájdalomcsillapító hatása, hát az a kínok kínja.
Hazamentem a plébániára és az járt a fejemben, amit a betegek meséltek el a műtétről. Édesanyám már eddig is nagyon, nagyon sokat szenvedett......nem részletezem, és most még egy újabb előtt áll. Nagyon féltettem és nagyon együtt éreztem vele.
Műtét reggelén leültem a plébánián imádkozni Érte. Eszembe jutott az Ige Izajás prófétától, aki a Szenvedő Szolgáról a Messiásról így jövendölt:

"Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei által gyógyultunk meg.” Izajás 53.3 -7

Imádságomban kértem a Megváltót, hogy mivel az Ige szerint Ő a betegség ismerője, Ő viselte betegségeinket, Ő a fájdalmak férfia, hát kértem, hogy adja meg a kegyelmet, hogy ne sújtsa mindez Édesanyámat és hittel megvallottam, hogy Ő már valóban elhordozta Édesanyám fájdalmait is.
Mivel én nagyon messze dolgoztam akkori plébániámon, nem tudtam bemenni meglátogatni a műtét után, de a családtagok elmondták, hogy mi történt a délutáni látogatás során. Édesanyám az egész napot derűs jókedvben töltötte és miután elmúlhatott a fájdalom csillapító hatása, továbbra is jó volt a közérzete, mert nem voltak fájdalmai. Olyan jókedvű volt, hogy az ügyeletes orvos még be is ment megnézni, hogy mi az oka a kórtermében a folyosóra kihallatszódó nevetgélésnek és vigasságnak. Annak ellenére történt mindez, hogy nem kapott több vagy más gyógyszert, mint a többi beteg, akiknek hasonló műtétje volt.
Ebben az időben történt, hogy nagy keresztet kaptam.Többen bűnösnek gondoltak egy olyan ügyben, melyről lelkiismeretem szerint ma is azt mondom, hogy hibát és jóhiszemű hibát ugyan követtem el, de bűnt nem. Ha bűnös lettem volna, akkor az Ige tanítása szerint ilyen imameghallgatásban soha nem lehetett volna részem, mert írva van:

Izajás 59.1-2
Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.

Zsolt 66.17
Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az ÚR.

Imádlak Téged Krisztus és áldalak Téged, mert szent kereszted által megváltottad és meggyógyítottad a világot és elvetted Édesanyám fájdalmát.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Szellemidézés következménye



Utálatnak tárgyát ne vidd házadba, különben hozzá hasonlóan átok alá kerülsz magad is. Nagy megvetéssel és utálattal bánj vele, mert átkozott. Mtörv7.26

Sok évvel a megtérésem előtt történt.

Egy rokonom szólt nekem, hogy a munkatársa otthon rendszeresen szellemet idéz a családjával.. Rokonom szerint mivel én piarista öreg diák vagyok, nekem bizonnyal tudnom kell, hogy mi ez valójában. Hát nem tudtam.
Nem mondtam meg neki, hogy a kegyes rendiektól e tekintetben semmilyen talpalót nem kaptam még úgy sem, hogy több évben elnyertem hittan Tanáromtól az év hittanosa megtisztelő címet. Mint az ügyben teljesen járatlan kis kíváncsi elmentem a Rokonommal egy ilyen alkalomra a munkatársához.
Ott azt láttam, hogy a quija táblát használták eredményesen. Meglepő volt, hogy a megidézett pontos válaszokat adott olyan kérdésekre, melyet csak az ottani családtagok szűk köre ismerhetett.
Ostoba és tudatlan fejjel felbuzdulva azon, hogy a látott dolog működik, hazamenvén a Rokonommal mi is gyorsan elkészítettünk egy ilyen táblát és hozzáfogtunk szellemet idézni, ami működött nekünk is......
Éjjel azonban olyan rémálmom volt, amelyről tudtam, hogy nem álom, csupán az álmot használta fel a természetfeletti arra, hogy fizikailag zaklasson. Álmomban láttam a sötét fekete eget, amelyből hirtelen egy fekete foci labda méretű tüzes golyó gurult le sebesen és egyenesen a szívembe vágott. Amint lecsapott az égről még átfutott rajtam a gondolat, hogy ez hasonlít ahhoz, amit Jézus mondott, hogy látta a sátánt, mint tüzes villámot lebukni az égből.

Láttam a sátánt, mint a villám úgy bukott le az égből „ Lk10.18


Amint a tüzes fekete golyó belém csapódott, egy iszonyúan torz, ronda, gnóm törpe lett belőle, aki ráült a mellemre, belenézett gyűlöletes pofával az arcomba és fojtogatta a torkomat. Smiogold a „Gyűrűk Ura” című film démonja hozzá képest szépség.
Azt hittem azonnal meghalok. A testem ívben megfeszült a fuldoklás kínjától és a hörgésemre felébredtem én is és a Húgom is, aki velem egy szobában aludt. Jézus nevét hívtam ösztönösen segítségül, mire a gnóm eltűnt és én ott maradtam a halálfélelmemmel.
Ekkor vettem észre, hogy az asztalon ott hagytam a szellemidézés után a quia táblát a lefelé fordított pohárral, ami azt jelentette, hogy a megidézett szellem továbbra is ott maradt az okkult csatorna nem lett lezárva a mágikus eszköz logikája szerint. Arról nem is beszélve, hogy még ha le is zártuk volna aznap a szellemidézést a súlyos bűnöm miatt démoni kötelék és hatás alá kerültem ami azt jelentette, hogy ki voltam szolgáltatva az ellenségnek, mint a pórázra vett kutya.

Ui.: Rokonom munkatársánál ezután megindultak a megmagyarázhatatlan események: pl. mire hazaértek munkából az ágynemű bele volt gyömöszölve a WC-be kagylóba....
Istennek legyen hála azért, hogy Jézus a Szabadító!
Istennek legye hála azért, hogy ő megajándékozza ma is az Egyházat a prófétaság lelkével, hogy ne legyen szükségünk hamis istenekre, okkult jövendő mondókra és ne hallgassunk hitető szellemek szavára, melyek csak a halálba visznek minket.

Mindenki azzal bűnhődik, ami által vétkezik. Bölcs 1.17
A bűnöst vétkei megragadják és bűneinek kötelei megragadják. Péld5.22
Meg kell halnia fegyelem híján, csapdába került, mert nagyon is balga. Péld5.23


Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Az átok karjaiban


Prófécia a szökésemről

Homokkomáromban éltem a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségben amikor kiderült, hogy a jelentkezésem ismét elutasították és másodszorra sem vettek fel a ferencesek. Az egy éves közösségi életem elismerte és elfogadta a Közösség, mint próbaidőt és megkezdhettem a posztulátusom idejét.
Eljött a posztulátusi avatás, mely a botfai kolostorban zajlott le, ahol jelen volt Etienne is a tartományfőnök. Meg kell jegyeznem, hogy ekkor én már a homokkomáromi nagypénteki átok befolyása alatt voltam, és össze voltam zavarodva, bár annak az okát még akkor nem tudtam.
Az avatáskor közbenjáró imát mondtak a fejem fölött a Testvérek, amikor Viszmeg Laci péliföldi pásztor a következőt mondta mindenki füle hallatára:

„Futsz előlem, de én várok rád.”

Nagy volt a derültség, mindenki jót nevetett, csak én éreztem magam kényelmetlenül éppen akkor, amikor a próbaidős év után egy szinttel feljebb lépve a posztulátusban szándékoztam megerősíteni a kapcsolatom az Úrral.
A prófécia után után odajött hozzám Varga Attila szegedi egyházmegyés paptestvér és négyszemközt azt mondta nekem, hogy ő tudja, hogy a papi hivatás elöl futok, mert szerinte erről szólt a prófécia. El kellett ismernem, hogy igaza volt annak ellenére, hogy erről sosem beszéltem senkivel.
Ezután történt, hogy a lisieux-i lelkigyakorlatra - ahol a tüdőrákból meggyógyultam -már úgy mentem el, hogy a Pásztornak bejelentettem, hogy a lelkigyakorlat után elhagyom a kolostort. Ennek ellenére olyan nagyvonalúak voltak velem szemben, hogy ők mégis úgy döntöttek, hogy menjek el velük a lelkigyakorlatra, pedig ők fizették a teljes költséget. Nem is sejtették, mekkora kegyelmet készített elő a jóságuk.
Vajon mi történt volna velem akkor, ha az átok karjaiban vergődve nem mehettem volna el Kis Szent Terézhez? Úgy léptem volna ki a Közösségből, hogy vittem volna magamban, magammal a halált.

Istennek legyen hála minden jóságért és a prófécia ajándékáért!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen