2011. okt. 8.

Én bedőltem, Ő eldőlt, a Lélek pedig eldöntötte


A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.Jn3.8

Történt, hogy, bűneim és bizonyos félreértések miatt megírtam az országos Vezetésnek, hogy kilépek a Karizmatikus Megújulásból, és többé ne számítsanak a szolgálataimra.
Ekkoriban Baján voltam káplán és a Kálvária kápolnát is elláttam. Ősszel az oda járó idős Testvéreket annak rendje és módja szerint felkészítettem a betegek kenetének felvételére. Amikor eljött annak a napja, a szentmise végén megkezdtem a kenet feladását és a Testvérek egyesével jöttek ki fölvenni a szentséget.
Sokadik volt a sorban Marika néni a sekrestyés. Megkentem a homlokát....ám a kezeit már nem tudtam megkenni, mert összeesett előttem. A Lélek eltöltötte és eldöntötte.
Nagy volt az ijedtség és a lárma a templomban. Én azonban aki már sok ilyet látott és tapasztalt valahogyan azonnal láttam, hogy semmi ok a riadalomra, mert Marika néni a Szentlélekben nyugodott. Ennek ui. a jól felismerhető és sajátos jegyeit véltem fölfedezni rajta. És valóban. Marika néni boldogsággal és békességgel az arcán feküdt a szőnyegen és a Lélek gyógyítgatta, ápolta, kenegette belülről a lelkét.
Nem tudtam mást tenni, mint átlépni fölötte,folytatni a szentség kiszolgáltatását és megnyugtatni az Időseket, hogy nem kell orvost hívni, mert Marika nénivel minden a legnagyobb rendben van és a Szentlélek munkálkodik most benne. Meg is értették azonnal – pedig valószínűleg soha nem találkoztak ilyennel- és fojtattam tovább a munkámat a legnagyobb rendben, míg Marika néni békésen feküdt a földön a hátam mögött.

Ám mindeközben én hallottam a Lélek szavát is magamban:

„Látod Tibor! Megteheted, hogy kilépsz a Megújulásból,
de én így fogom fojtatni. Nem akarsz velem együtt részt venni benne?”

Felfogtam és befogadtam az ÚR végtelen alázatát,jóságát, türelmét és hívását. Szüksége van rám még a duzzogó, lázadó, bűnösre is. Eltöltött a Lélek és eldöntötte bennem, hogyan tovább.Sokszor és sok betegnek adtam már fel a betegek kenetét, de addig még soha nem láttam ilyet, hogy eme szentségből ilyen erővel mozdult volna meg a Lélek.
Hazamenvén azonnal megírtam a történetet a Vezetésnek és elküldtem a bocsánatkérő levelem, valamint jeleztem, hogy újból számíthatnak rám.

Ui.: Később beszéltem Marika nénivel. Korábban soha nem hallott a Lélekben nyugvásról és nem is látott ilyet, azt sem tudta mi fán terem az. Mégis megtörtént vele, mert egyszerű, tiszta és jó lélek volt.

Köszönöm Uram a Joel prófétának adott ígéretek megvalósulását!

Dicsőség az atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Nincsenek megjegyzések: