Arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Jn15.16
Úgy öt hat éves lehettem, amikor első alkalommal szólalt meg bennem az a jó érzés, az a belsõ béke, hogy de jó lenne az Urat szolgálni! És attól kezdve abban a tudatban éltem, hogy Isten engem erre meghívott.
Mégis sok vargabetű volt az életemben és harminchárom éves voltam amikor elkezdhettem a teológiát. Amikor közöltem ezt a családommal, Édesanyám kisebb ideg összeroppanást kapott....én mégis beköltöztem és beöltöztem.
Első alkalommal voltam otthon, amikor egy reggel bejött a szobámba, leült az ágyam szélére és elmondta titkát. Elmondta, hogy soha senkinek nem beszélt erről, legfőképpen pedig nekem nem. Mikor megszülettem és meztelen odaadtak Neki, akkor megszólalt benne az anya fájdalma. Korábban történt , hogy a bátyám elveszett és a keresés lázában Édesanyám elvetélte testvéremet, aki kislány lett volna. Örült a következő babának, de szívében ismét lányt szeretett volna. És én érkeztem. Ekkor jajdult fel csendesen a lelkében, és megkérdezte az Urat, hogy miért fiú lett a gyermek. Kérdezett és választ is kapott. Választ, hogy ez a gyermek az Isten kedves gyermeke lesz és pap lesz.
Nem tudta elfogadni, mert más tervei voltak velem. Édesanyám öt testvérével nagy szegénységben nőtt fel a háború alatt. Az volt a vágya, hogy ha már Neki nem adatott meg, akkor a gyermekei tanulhassanak tovább. Lelki szemeivel mindig úgy képzelt el engem, mint mérnök urat, aki öltönyben aktatáskával megy el dolgozni otthonról és Ő büszkén nézhet utánam.
Mindig örült, ha azt látta, hogy más felé terelődik az utam és mindig azt várta, hogy hátha nem lesz igaz, amit a lelkében hallott. Most azonban elmondta végre a titkát, mert elfogadta, hogy Istennel szemben nem harcolhat.
Én is elmondtam neki, hogy nekem is volt egy titkom, amiről én sem beszéltem soha senkinek, hogy kicsi gyerekkorom óta tudom, hogy Isten papnak hív.
Azóta sok szép közös lelki programunk volt, több lelkigyakorlatot is együtt végeztünk el. Mint Édesanya boldog, mert látja, hogy én is végre a helyemen vagyok...és olykor valóban öltönyben és aktatáskával a kezemben látogatok haza.
Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen
Úgy öt hat éves lehettem, amikor első alkalommal szólalt meg bennem az a jó érzés, az a belsõ béke, hogy de jó lenne az Urat szolgálni! És attól kezdve abban a tudatban éltem, hogy Isten engem erre meghívott.
Mégis sok vargabetű volt az életemben és harminchárom éves voltam amikor elkezdhettem a teológiát. Amikor közöltem ezt a családommal, Édesanyám kisebb ideg összeroppanást kapott....én mégis beköltöztem és beöltöztem.
Első alkalommal voltam otthon, amikor egy reggel bejött a szobámba, leült az ágyam szélére és elmondta titkát. Elmondta, hogy soha senkinek nem beszélt erről, legfőképpen pedig nekem nem. Mikor megszülettem és meztelen odaadtak Neki, akkor megszólalt benne az anya fájdalma. Korábban történt , hogy a bátyám elveszett és a keresés lázában Édesanyám elvetélte testvéremet, aki kislány lett volna. Örült a következő babának, de szívében ismét lányt szeretett volna. És én érkeztem. Ekkor jajdult fel csendesen a lelkében, és megkérdezte az Urat, hogy miért fiú lett a gyermek. Kérdezett és választ is kapott. Választ, hogy ez a gyermek az Isten kedves gyermeke lesz és pap lesz.
Nem tudta elfogadni, mert más tervei voltak velem. Édesanyám öt testvérével nagy szegénységben nőtt fel a háború alatt. Az volt a vágya, hogy ha már Neki nem adatott meg, akkor a gyermekei tanulhassanak tovább. Lelki szemeivel mindig úgy képzelt el engem, mint mérnök urat, aki öltönyben aktatáskával megy el dolgozni otthonról és Ő büszkén nézhet utánam.
Mindig örült, ha azt látta, hogy más felé terelődik az utam és mindig azt várta, hogy hátha nem lesz igaz, amit a lelkében hallott. Most azonban elmondta végre a titkát, mert elfogadta, hogy Istennel szemben nem harcolhat.
Én is elmondtam neki, hogy nekem is volt egy titkom, amiről én sem beszéltem soha senkinek, hogy kicsi gyerekkorom óta tudom, hogy Isten papnak hív.
Azóta sok szép közös lelki programunk volt, több lelkigyakorlatot is együtt végeztünk el. Mint Édesanya boldog, mert látja, hogy én is végre a helyemen vagyok...és olykor valóban öltönyben és aktatáskával a kezemben látogatok haza.
Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése