2011. okt. 9.

Sátán kutyája



Szűz Mária megint megmentett
Miután a szemináriumba való belépést megelőzően elvégeztem a Monforti-féle lelkigyakorlatot és átadtam az életem Mária kezébe, azóta tapasztalom erőteljes módon Égi Édesanyánk, Szűz Mária segítségét, éppen ezért igyekszem a rám bízott Lelkeket is erre az útra vezetni lelkipásztori munkámban.
Helvécián negyven fővel végeztük el a 33 napos felajánló lelkigyakorlatot. Jól tudta az ördög, hogy mekkora lelki haszonnal járhat az, ha ennyi ember indul el ezen az úton -Mária által Jézushoz-és ismét csapdát állított nekem.
Igen szegény volt akkoriban ez az egyházközségem is, én mégis közösségi házat szerettem volna építeni egy fillér nélkül. Sajnos befogadtam a rossz gondolatot és a lelkigyakorlat közepén kitöltöttem és feladtam egy lottószelvényt abban a reményben, hátha majd ebből fog megépülni az óhajtott közösségi ház. (azóta sem épült meg) Tettemnek az lett a következménye, hogy mivel ezzel a rossz döntéssel ziccer helyzetbe hoztam az ellenséget, ő kihasználta azt és majdnem belehaltam, majdnem belehaltunk, ha a Szűz Anya nem lépett volna közbe.
  Történt, hogy éppen ekkor Budapestre kellett fölvinnem Édesanyámat és a Nővérét hivatalos nyugdíjas ügyeket elintézendően az Intézetbe, ahová előre bejelentkeztünk. Hazafelé az úton 120km/h-al jöttem a pici WV Lupo autómmal az autópálya belső sávjában, amikor egy fekete kutya ugrott ki elém a középső szalagkorlát alól. Olyan villámgyorsan történt a hatalmas csattanás, hogy föl sem fogtam az eseményt csak már akkor, amikor a műszerfalon kigyulladt a vörös lámpa és jelezte, hogy baj van a hűtővizemmel. Ekkor láttam a visszapillantóban, hogy a kutya kipörgött a kocsi alól és az elfolyt hűtővizem látványosan hűsítette az autópálya forró nyári aszfaltját.
Megálltam az autóval a leállósávon és kisegítettem a sokkos állapotban lévő két idős asszonyt. Leültettem őket egy pokrócra a fűbe és megnéztem az autóm elejét. Siralmas állapotban volt és rögtön eszembe jutott, hogy a bankszámlám állapota még ennél is siralmasabb. Még annyi pénzem sem volt rajta, hogy a javíttatást egyáltalán elkezdhettem volna.
Ekkor a Lélek következő mondta a szívemre:


„Ne csak tanítsd, 
hanem tedd is azt, amit tanítasz”.

Megértettem az üzenetet. A „Dicsőítésben rejlő erő” c. könyvet nagyon szerettem és örömmel tanítottam belőle másoknak. Odaálltam hát a roncs elé és kitárt karral el kezdtem dicsérni az Urat és elénekeltem a szentmiséből a Glóriát. Dicsértem Őt előre azért, mert én ugyan nem tudtam, hogyan fogom megjavíttatni az autómat amely nélkül nem tudok dolgozni, de hittel dicsértem Istent, hogy Neki már erre is van kész megoldása. Dicsértem az Urat, mert a baj nagy volt ugyan, de Ő mégis hatalmasabb minden problémánál. Dicsértem Őt azért is, hogy ugyan én nem tudom hogyan, de Ő meg fogja tudni oldani ezt a kilátástalan helyzetet is! Amen
A legtöbb ember ilyen helyzetben kétségbe esik és elkezdenek jajgatni, aggódni, sopánkodni amely tovább rontja a helyzetet. A dicséret mindig kitörést és megoldási utat jelent a bajok közül, mert a dicséret Isten erejét hozza be az adott eseménybe.
Hazavontattak az autóval és az ezt követő napokban a kegyelem munkálkodott a korábbi dicsőítés erejében. Bár a közvetlen munkatársaimon kívül senki nem tudott a balesetről, mégis az egyik korábbi és távolabbi szolgálati helyemen élő Közösség Tagjai valahogyan tudomást szereztek róla. Kéretlenül gyűjtést szerveztek és átutaltak egy nagyobb összeget a bankszámlámra amelyet még régebbről ismertek, és amely összeg később pont annyinak bizonyult, amennyibe a javíttatás került.
Elvittem az autót a helyi szerelőhöz és az autó majdnem két hétig volt nála. Amikor felhívott, hogy az autó készen van és mehetek érte szerda este volt, aug. 15-e Nagyboldogasszony Ünnepe. A Szűz Anya így adta vissza pap fiának a munkaeszközét.
A történethez hozzá tartozik, hogy a baleset után, amikor Édesanyám már megnyugodott a sokkos állapotból, még ott az autópályán mondta el nekem a következőt.
Előző este Édesanyám pontosan ugyanezt álmodta annyi különbséggel, hogy az ütközés után az autó néhányat pördült a levegőben és mindhárman meghaltunk.
Mivel a halaszthatatlan ügyek miatt már nem mondhattuk le az utazást, így el kellett indulnunk Budapestre. Édesanyám nekem nem szólt az álmáról, mert nem akarta, hogy sofőrként egész nap stresszben legyek. Ő maga viszont egész nap a Szűz Anyához imádkozott és kérte az Ő közbenjárását.
Ekkor értettem meg az eseményeket összefüggéseiben. Történhetett volna úgy is, hogy a bal oldalról a szalagkorlát alól kiugró nagy kutya a hozzá közelebb eső bal kerekem alá kerül. Ez esetben valóban dobbantottunk volna a kutyán a kerékkel, mint egy kaszkadőr filmben, és az autó valóban a levegőben pörgött volna és valóban mind meghaltunk volna.
Ezzel a szemben a Szűz Anya segítsége abban mutatkozott meg, hogy keresztül húzta az ördög tervét és a kutyát odébb „tessékelte” néhány tíz centiméterrel. Így történt, hogy a százhússzal száguldó autó alá a szalagkorlát alól „időzítetten véletlenül” hirtelen kiugró kutya éppen „véletlenül” a két első kerék közé került. A doblemez maga alá gyűrte a kutyát, végigpörgött a teste az autó fenéklemeze alatt és hátul került ki az autó alól. Az ütközésből így csak annyit érzékeltem, hogy erősen kellett fognom a kormányt, és szinte minimális kilengéssel tudtam tartani az úton az autót az ütközés alatt, majd észleltem, hogy a hűtővíz elfogyott. Néhány tíz centiméteren múlt csupán tehát az életünk. Ha a kutya a bal kerék alá kerül, akkor biztosan végünk lett volna.
Így történt, hogy Szűz Mária segítsége által életben maradtunk. Ő előre leleplezte az ördög tervét, hiszen Édesanyámnak megmutatta ezt álomban és így megmentett minket, hogy a Testvérek befejezhessék Helvécián a 33 napos lelkigyakorlatot a Szűz Anyával.
Dicsőség Istennek, hála és köszönet Máriának!

Én a következőt értettem meg a történetből:
Lelkigyakorlat vagyis szellemi harc idején a lottó egyáltalán nem ártatlan cselekedet, hanem veszélyesebb, mint gondoltam volna. Azóta még a szellemi harcon kívül sem élek ezzel a lehetőséggel. Krisztus szegénnyé lett értem/értünk, hogy mi gazdagok lehessünk Őbenne és erre a gazdagságra vágyom inkább.
Amen

Később tudtam meg, hogy ha a helyszínre kihívtam volna az autópálya rendőrséget, akkor az autópálya használati díjába beépített biztosítás miatt az autópályát üzemeltető minden költségemet kifizette volna. Persze idegességemben első gondolatom az volt, hogy az esti szürkület közeledtével minél hamarabb biztonságban tudhassam Édesanyámékat.



Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

- Ui.. keresztény orvosok igei tanítása a játék szenvedélyről, lottóról.....

http://keresztenyorvosok.echt.hu/ebl/show_image/TK200803.pdf?ID=119882

Nincsenek megjegyzések: