2011. okt. 6.

Tízmilliós ima


Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Mt 18.19


Van egy sokgyermekes Barátom aki főállásban foglalkozik evangelizációval. Ez azt jelenti, hogy mivel ilyen státuszt a hagyományos népegyház modell nem ismer, ezért a Barátom adományokból él a családjával együtt. Azért nem megy el dolgozni munkahelyre, hogy kötetlenül, teljes időben foglalkozhasson az evangelizációval, lelkigyakorlatok, kurzusok, missziók megtartásával. Buzgólkodik is rendesen, nem tétlenkedik otthon lustálkodva.

Egyik alkalommal amikor még Pesten laktak meglátogattam őket. Egy ház alatt lévő pince garázsban laktak. Egyetlen helység volt a mindenük. Körülbelül 30 nm-n éltek két gyermekkel, ez volt a nappalijuk, hálószobájuk, konyhájuk, fürdőszobájuk, dolgozószobájuk.
Amikor eljöttem tőlük, egy imával fejeztük be a látogatást,kint az utcán, az autónál imádkozva. Mélyen megindított az amit láttam és mélyen a szívemből jött az ima. Valahogyan a következőt imádkoztam:

„Mennyei Atyám! Amikor a Te Szent Fiad megszületett, szegénynek született, de mégis emberhez méltóan nevelkedett a názáreti házban. A Te Szolgád, aki a Te országodnak szenteli életét, nem ilyen körülmények között él. Bár Téged szolgál, soha nem lesz annyi pénze, hogy gyermekeinek emberhez méltó körülményeket biztosítson.
Kérlek, gondoskodj róla. Köszönöm, hogy meghallgattál. Amen!

Nem telt el két hét, amikor egy este tíz óra körül hívott a Barátom telefonon és azt kérdezte tőlem:
- Emlékszel arra, hogy mit imádkoztál amikor nálunk voltál?
Azt mondtam, hogy igen emlékszem és máris örömmel kiáltva kérdeztem, hogy:
„csak neeeeem”?
Ő azt válaszolta, hogy:
„csak deeeeeeee, igeeen”!
Elmondta, hogy mi történt. Meghalt egy barátjának a nagypapája, aki az unokára hagyta a házát. Az unokának azonban már volt egy másik háza, és a Szentlélek eszébe juttatta az ő sanyarú helyzetüket ezért eladta az örökségbe kapott házat és a pénzt nekik adta. Így történt, hogy kaptak 10 millió forintot.
Barátom ma már négy gyermekével él a saját házában vidéken és boldogan dolgozik az új evangelizációban.

Istennek, a Gondviselőnek legyen hála!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Tibor atya,

Értem is elmondhatnál egy fohászt:-)Sokgyermekes családból származom, minden anyagi segítség nélkül indultam. Próbáltam már kilencedet, sok munkát, közösségben közbenjáró imahadjáratot, mindent ami emberileg lehetséges, de eddig maradt a küzdelem, a hontalanság, kiszolgáltatottság, végül egy évtizede már az albérlet, ami már lassan az életembe fog kerülni...tudom mert párszor majdnem megtörtént.. A hivatással járó evangelizációs és egyéb szolgálatot a világi munkával nagyon nehéz együtt végezni.Nem mindenkinek elég erős a fizikuma a feladatok súlyához képest. Rajtam csak a csoda segíthet...Köszönöm, hogy ha imádkozol.Szeretetben: egy bizakodó megfáradt olvasód