2011. okt. 12.

Aki figyelmez az igére, jót nyer; és aki bízik az Úrban, oh mely boldog az.Péld16.10



Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela. Zsoltár 68.20

A templom tető már az Elődöm idejében is beázott jelentős kárt okozva ezzel a néhány éve kifestett templombelsőben. Itt volt az ideje, hogy nekilássak a probléma megoldásának.
Tájékoztattam a Híveket, hogy a javításra nincs egyetlen forintunk sem. Viszont elmondtam, hogy a legfontosabbat kérem tőlük: imádkozzanak hittel és tiszta szívvel erre a szándékra. A beszédben egyetlen szót sem szóltam arról, hogy pénzre lenne szükségem, vagy külön perselyezést indítanék erre a célra.
Két hét múlva teljesen váratlanul megkeresett egy ismeretlen cég Budapestről. Internet átjátszó telepítéséhez kerestek magaslati pontokat és pont a mi templomunkat nézték ki erre a célra. Miután a Képviselőjük megnézte belülről is, kívülről is, teljesen megfelelőnek találta a tornyot erre a célra.
Igen csodálkoztam, hogy miért minket választottak, hiszen itt a határ közelében számos más magasabb, tágasabb és szebb templomtorony is található, mint a mienk.
Újabb meglepetés volt az, hogy itt a vidéki és nyolcszáz lakosú pici faluban magasabb bérleti díjat ajánlottak, mint amennyit a szomszéd plébánia kapott hasonló szolgáltatásért a városban. Logikusan itt alacsonyabb díjat kellett volna ajánlani, mert kisebb a hely csatlakozási, érdekeltségi és vonzásköre.
A bónusz meglepetés volt, hogy hajlandóak voltak előre öt évre kifizetni a bérleti díjat. Halleluja, halleluja, halleluja!

Szent József! Köszönöm, hogy imádkoztál értünk!



Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Nincsenek megjegyzések: