2011. okt. 5.

A szentek mindent látnak


Szentek közössége és a metsző olló

A sír üres. Megtörtént a világegyetem legnagyobb eseménye. A sír ahová Jézus testét helyezték: üres. Krisztus valóban feltámadt a halálból. A próféták jövendölései pontosan teljesedtek be úgy, amint előre meg volt írva. Az események igazolták Isten hatalmát, igazmondását és szeretetét.
A sír üres. És a te szíved, Kedves Olvasó? Mivel van most tele? Ürességgel, bánattal, reménytelenséggel, vigasztalansággal? Vajon azt kérdezed, hogy annak a ténynek, hogy Jézus sírja üres, van-e a Te életedre is hatása? Mi köze van a hitetlen Tamás apostol megvigasztalódásának – azzal, hogy Jézus sebeit megérinthette - a Te vigasztalanságodhoz? Ha te nem tudod Jézus sebeit megérinteni akkor Téged hogyan ér el a látás és megtapasztalás meggyőző érve? A menny messze van és Neked most lenne szükséged Tamás bizonyosságára?
Tavaly történt, hogy egyik korábbi szolgálati helyemen temettem. Tudtam, hogy nehéz temetés lesz, mert az Elhunyt nagy szeretetben élt a Családjával. Ezért a temetés előtti napokban imádkoztunk, hogy a Családtagok valami módon nyerjenek békét és vigaszt Istentől.
A temetés utáni halotti toron odajött hozzám az Özvegy és ezt mondta:

„Atya, olyan békességet kaptam, úgy megnyugodtam.”

Elmondta, hogy a temetés előtti éjszakán álmot látott. Elhunyt Férje jelent meg. Bejött a kertből, megállt munkásruhában az előszobában és csak ennyit mondott:

„kint hagytátok a kis metszőollómat és a fűrészemet a kispadon.”

Reggel mindent úgy talált az Özvegy, ahogyan az álomban jelezve volt.
Tudni kell a történethez, hogy a Férje nem használhatta a szerszámokat. Ő több héttel korábban bement a kórházba, ott látogattam és onnan már nem ment haza, mert egy másik, az igazi Hazába, a mennyeibe költözött. Viszont földi életében olyan kiváló és elismert kertész volt, hogy a Bálint gazda gyakran adott arról helyszíni tudósítást a rádióban, hogyan műveli Ő otthon a szőlőjét, gyümölcsösét.
A kegyelettől vezérelt szeretetben gondolta azt az egyik Családtag, hogy megpróbálja úgy gondozni tovább a kertet, hogy az megtisztelje az Elhunyt személyét és nevét. Így hát ő használta a szerszámokat de gyászában, gondjában, bajában elfelejtette azokat a helyére tenni.
A sír ahová Jézust temették üres. A menny viszont tele van azokkal az üdvözültekkel, akik itt a földön szentül őrizték a hitet, reményt, szeretetet a szívükben. Az Örökkévaló képes arra, hogy Szentlelkével összekösse a jövődet a jelennel, a mennyet a földdel. Hittel valljuk a szentek közösségét amely megtapasztalható akár imádkozó, akár éjjeli álmot látó szívedben.
A kétezer évvel ezelőtti húsvéti hajnal pirkadó fénye, a sírból kirobbanó és világot rengető örömhír ma is képes elűzni a halál, a gyász sötétségét. Bár Jézus sebeit nem tudod megérinteni, de a kegyelem ma is el tudja érni és meg tudja vigasztalni a húsvéti hitet hordozó, vágyakozó szívedet.

Isten adjon vigaszt, békességet és evangéliumi örömet
a föltámadás hitében az ő megváltott és megszentelt Népének.

„A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba,
hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból,
úgy mi is az élet újdonságában járjunk.

Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele,
úgy leszünk feltámadásában is.

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.
Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg,
a halál nem lesz többé úrrá rajta.” Rom6.4

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Nincsenek megjegyzések: