2011. okt. 6.

Sátánista és a Pünkösd


Megalázta magát és
engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a

kereszthalálig. 
Fil2.8

Pünkösd ünnepére dicsőítéssel egybe kötött virrasztást szerveztünk a református templomba a helybéli megújult református Közösséggel.Havonta két alkalommal tartottunk hasonló ökumenikus ima alkalmakat. Most is engedélyt kértem a Plébánosomtól, hogy elmehessek, aki viszont ebben az esetben nem adta meg az engedélyt és ráadásul még indoklást sem adott hozzá. Nem, és kész. A többiek szomorúak és csalódottak voltak, én pedig hangosan is és magamban is morogtam és dohogtam, de engedelmeskedtem.
Otthon imádkoztam a káplán szobámban és telefonon tartottam a többiekkel a kapcsolatot, hogy hogyan alakul virrasztás, hogy megy a dicsőítés, nincs-e valami gond a szellemi harc során. Este tíz óra körül járt az idő, amikor csöngettek a plébánián és én mentem ki az utcai kapuhoz ajtót nyitni. Nagy meglepetésemre a helyi sátánista szekta vezetője volt az és azt mondta azért jött, hogy megtérjen.
Bementünk a szobámba, letérdeltünk, dicsőítettem az Urat és Ő ott imádkozta el térdelve Pünkösd szent estéjén a megtérők imáját. Hatalmas volt az öröm bennem is és a Közösség szívében is.
Ebből az esetből egy picit jobban megértettem, hogy mit is jelent az engedelmesség. Ha a magam akaratát kerestem volna, akkor hiába vezette volna Őt oda aznap este a Szentlélek a plébániára. Azt is megértettem, hogy miért ír az Ige ilyen formán az engedetlenségről is:

„Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne,
a nyakasság annyi, mint a terafimmal való visszaélés.” 1Sám15.23

Istennek legyen hála az engedelmesség ajándékáért!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Nincsenek megjegyzések: