2018. júl. 16.

NÖVEKVŐ GYERMEK


A NÖVEKVŐ GYERMEK
„A Gyermek pedig növekedett.”                                                    Lk2.52
Margharita nővér egyik lelkigyakorlatán történt néhány éve azon az estén, amikor a Nővér a szívek gyógyulásáért, szívcseréért imádkozott, Huber atya pedig egyenként megáldott minket az Oltáriszentséggel.
Láttam a szívem. Az ajtaja nyitva volt, ami azt jelentette, hogy várt Valakit. Láttam, hogy a szívem mélyén ott állt az ÚR trónszéke, ám nem ült rajta senki, üresen állt ott. Ekkor a bejáratnál megjelent a gyermek Jézus. Két, három éves lehetett. Egyenest odament a szentélybe és mivel a trón hozzá képest igen nagy volt, üggyel, bajjal ugyan, de azért felmászott rá. Ebből megértettem, hogy ez azt jelentette, hogy elég sok gondja baja lehetett velem, mire el tudta foglalni a szívem trónját.
Amikor felmászott és leült rám mosolygott. Majd abban a pillanatban növekedni kezdett és egy szempillantás múlva már a 33 éves Jézus ült ott és Ő is mosolygott. Nem maradt ott sokáig, mert gyorsen nőni kezdett és amint növekedésben felnőtté vált felállt a trónról és kisétált a trónteremből. Amíg Jézus növekedett éreztem, hogy ez a növekedés bennem történik, és amikor a növekedés véget ért éreztem, hogy a bőröm alatt közvetlenül Ő volt jelen és jelenléte teljesen betöltött. Mindez egy gondolatnyi ideig tartott. Tudtam hová ment. Az emberek közé, azért, hogy meggyógyítsa a betegeket, feltámassza a halottakat és kiűzze az ördögöket.

„Isten Fia azért jelent meg a világban,
hogy lerontsa az ördög munkáját.”1Jn3.8

Megkaptam az üzenet értelmezését is. Mivel sok időt elvesztegettem a szentté válás útján, ezért az ÚR be akarta hozni a lemaradást és felgyorsította a növekedésemet a három isteni és az emberi erényekben. Írva van, hogy a növekedést Isten adja, az idő pedig sürget. 
1Kor3.7 és Zsid10.37


Azt is megértettem, hogy olyan ez, mintegy katonai kiképzés és mindezt azért cselekszi velem, hogy utána kiküldhessen ismét arra a frontra, amelyről már írtam, hogy a papszentelésem utáni három évben győztesen harcoltam. Aztán sebeket szereztem padlóra és kispadra kerültem ahol a Szűz Anya ápolt és gyógyítgatott, mert közben napi kapcsolatba kerültem Vele, a monforti Máriával, a kármelhegyivel és a Szeplőtelennel.
A 15. vas. evangéliumban olvastuk, hogy magához hívta a tanítványokat és a hatalmából adott nekik, majd kiküldte őket a világba, hogy ugyanazt tegyék amit Ő. 
Velem is így tesz Jézus előbb engem is magához hív, hogy a napi szentségimádásban Vele legyek. Az együttlétben kiképez, felkészít, megerősít, felruház életszentséggel, hatalommal és  harcba küld.


Mk6.7-13 Évk.15.vas.

„Jézus magához hívta őket, hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Azok elmentek és hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg, sok ördögöt kiűztek és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.” 
Amen! Alleluja!

Azóta minden nap imádkozom a növekedés Kegyelméért. Átadom az életem, kérem, hogy foglalja el a szívem trónját, kérem, hogy lehessek egyre kisebb, alázatos, szelíd, engedelmes és kérem, hogy az Ő jelenléte növekedjék bennem. Előre hálát adok azért a napért, a hozzá vezető útért, a szülés fájdalmáért, amikor már nem adhatok mást ennek a beteg világnak, mint Jézust önmagát az evangélium teljességében és erejében.

Ef.3.17 „A hit által Krisztus lakik a szívetekben.”

BAT KÓL – A HANG FIA

Két és fél éve történt, hogy egy héttel az agydaganat műtétem után még varratokkal a fejemben mentem el Barsi Balázs atya papi lelkigyakorlatára, ahol elindultam az élethossziglan tartó, mélyülő megtérés útján. Ismét életgyónást végeztem és az ÚR forró szeretetét megtapasztalva megindult bennem az ÉLŐ VÍZ  a könnyek adományával és Jézus jelenléte feltöltött lassú gyógyulással, mint amikor a Bethesda vize falkavarodott, amikor leszállt az angyal és akik bemerítkeztek, azok meggyógyultak.

Az utolsó nap szentmiséjén éppen szentáldozáshoz járultunk, és amikor odaértem az oltár sarkához, megszólalt bennem Jézus. Hangja nem egy felébredő gondolat volt és nem csendes belső hallás. Hangja akusztikusan szólt, olyannak hangzott, mint amikor a ministráns megüti átváltoztatáskor a gongot és annak zengése betölti a templomot.
Így töltött el Jézus fényes, zengő, szilárd és szelíd szerető hangja.

 „Benned fogok elmenni hozzájuk.”

Bat Kol, a Hang Fia, mondja a zsidó, amikor bizonyos abban, hogy az ÚR hangját hallja. A hang belém hatolt Jézus szeretete átjárt és összetörte halott szívem sírkövének pecsétjeit. Sírni kezdtem és egyszerre voltam boldog az ígérettől és ijedt az alkalmatlanságtól, a méltatlanságtól és az áldott a kijelentéstől.

Sejtettem, hogy mit jelentett ez. Régóta imádkoztunk a három falu megtérésért, jelekért, csodákért a Szentlélek kiáradásáért, a halottak feltámadásáért. Ezt azonban mindig úgy képzeltem el, hogy egy nap eljön hozzák az ÚRnak egy nagy embere – pl.: R. Boonke, Damian Styne vagy bárki más – és elhozza hozzánk az ébredést, amelyben én, mint méltatlan programszervező és házigazda segédkezem a háttérben és az eredmény láttán majd hálásan örvendezem. És most megértettem, hogy én vagyok a benei halottak közül az elsőszülött, aki feltámadt a halálbólegy új életre és élek a Szentlélek erejében és a húsvét örömében. Kol1.17

Ez a kinyilatkoztatás azonban padlóra is tett és lelkemben éppen úgy kifeküdtem, mint János apostol Patmosz szigetén. Egyrészt nagy felelősséget tett rám másrészt tudom, hogy ettől az ígérettől jelenleg olyan messze vagyok, mint Makó Jeruzsálemtől. Viszont azt is boldog nevetéssel nyugtáztam, hogy éppen úgy, mint Szent Pál ezzel az az isteni taslis-tockos agydaganattal tövist kaptam én is a testembe, hogy ez a nagyszerű kinyilatkoztatás nehogy elbizakodottá tegyen. 
Kétszeres hálával élem meg azt az igazságot, hogy mennyire elegendő ilyen helyzetben az ÚR kegyelme és eszemben sincs azt kérni Tőle, hogy vegye el tőlem ezt a tövist. 
Az első hálám azért szól, mert jól látja bennem az ÚR, hogy gyenge vagyok és nem tudnék elviselni egy olyan tövist, mint amit Pál hordozott, mert  ő sátán angyalától kapta a tövist aki Pált arcult csapdosta. Elképzelhetetlen, hogy mennyi gyötrést kellett neki kiállnia az ördögtól.


De hogy a kinyilatkoztatások nagyszerűsége önhitté ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy szüntelen zaklasson s el ne bízzam magamat.2Kor12.7

Én ugyanis megmutatom neki, 
mennyit kell szenvednie az én nevemért. ApCsel9.16

Hálás vagyok tehát, mert megkímélt és most is megóv ettől. Hálás vagyok azért is, hogy én nem a sátántól kaptam a tövist, hogy nem a sátán csapkodott arcul mert azt nem bírtam volna, hanem szelíd szerető taslimat-tockosomat fejbe kólintásomat és agydaganatomat az ÚR jóságos kezétől kaptam. Azért vegyük észre, hogy ez igen nagy különbség, de éppen ekkora a különbség Pál életszentsége és az enyém között is.

Mivel aranyhalként három kérését teljesítettem az ARANYHALÁSZNAK, most én is három dolgot kérek TŐLE:
1. Hogy az elvesztegetett idő miatt engedjen még szolgálni szent nevének dicsőségére, az Egyház javára és a lelkek üdvösségére.
2. Hogy a Cor at Lumen Christi Közösség nagyobb kenetet kapjon, mint Reinhardt Boonke.
3. "Tartsd rajtam nyugtalan ujjad, ne tűrd URam, hogy bezáruljak...az a nap legyen akkor a végső, ments meg URam a szürkeségtől." Sík Sándor

HÁROMSZOR NYOLC 8-8-8

Egy másik korábbi  üzenetben azt az ígéretet kaptam, hogy a falu megtéréséért háromszor nyolc évet kell imádkoznunk mire eljön a várt fordulat. 
1. Az első nyolc év azért kell, hogy engeszteljünk elődeim mulasztásaiért, bűneiért. 
2.A második nyolc év engesztelésre az én bűneim és mulasztásaim miatt van szükség, de ekkor már lesznek apró jelek is melyek az imahadjáratot kísérik és erősítik. (Ezt megerősítik a blog bejegyzések, hogy így van.) 
3. És majd valamikor a harmadik nyolc év engesztelése alatt/után történik meg az, hogy lesz olyan nap, amikor már nem férünk be a templomba és emberek tömege fog állni a templom körül.
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM
Kérlek, imádkozzatok értem bűnösért és értünk, hogy ennek a szellemi harcnak, haditervnek a forgatókönyve megvalósulhasson. Jézus a hadvezér, Szent Charbel a tábornoka, barátaink a Szentek a parancsnokai és az erre a szándékra velünk imádkozók az Ő katonái, az asszonyok és a Szűz Anya pedig a hadtápos és szanitéc alakulat, akik ellátnak minket a küzdelemben a háttér ima kenyerével és orvosolják sebeinket.


Tapasztalom a fronton az ellenség munkáját, amióta elindult bennem a növekedés kegyelme. Jézus jelenléte növekszik bennem, én pedig igyekszem egyre kisebb és alázatosabb lenni. Én ugyan úgy tűnik, hogy növekszem az életszentségben, de ezzel párhuzamosan és fordított arányban folyamatosan csökken a templomba járók száma is.  Persze ennek természetes okai is vannak, mint kiöregedés, betegség, elköltözés és elhalálozás... Azt gondolom azonban, hogy ebben benne van az ellenség patája is, hogy a csökkenést látva, elvegye a még imádkozva harcoló szent maradék küzdő kedvét is, hogy azt hazudja nekik, hogy hiába való a küzdelem. 



Ezért nagy segítséget kértem a mennyből. Pici kis megspórolt plébániai pénzünkből Olaszországból hozattam egy drága Fatimai Szűz Mária szobrot.(130cm) Hordszéket készíttettem hozzá és minden hónap 13-át követő vasárnap fatimai körmenetet tartunk a 10 órai szentmise után. Megismételjük és megerősítjük felajánlásunkat és kérjük az ígéret beteljesülését a Szeplőtelen Szív győzelmét az itt uralkodó hitetlenség felett is.
Második körben pedig verbunkost hirdetek meg.

VERBUNKOS

Jézus Urunk azt üzente, Ladánybenén meggyengült és elfogyott a a hívek regimentje. Ha ezt üzeni, mindnyájunknak el kell menni, éljen a szabadság JÉZUSBAN, éljen a mennyei haza, éljen Ladánybenén Isten országának ereje és uralma.

Köszönjük, ha beálltok a Szűz Anya szanitéc csapatába és a háttérben olykor -olykor kicsit imádkoztok értünk. Kapisztrán Szent János is a verbuvált szabadcsapatosokkal győzött a török felett. Alleluja!

Áldással és köszönettel a benei imaharcosok kicsiny csapata nevében, akik mind a Skapularé Társulat tagjai és ők a szent maradék.
Tibor atya. 

Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén! 

 2018.07.16.

https://www.youtube.com/watch?v=bFDWCP-BzxA



DICSŐSÉG AZ ATYÁNAK A FIÚNAK A 

SZENTLÉLEKNEK

MIKÉPPEN KEZDETBEN MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ! 

AMEN!













Nincsenek megjegyzések: