2011. szept. 30.

Meggyógyultam tüdő rákból


Átokra-áldás,
tüdőrákra-Kis Szent Teréz.
Október 1.Kis Szent Teréz
halálának,megdicsőülésének ünnepe.
Neki köszönhetem az életem. Hallelujah!



Teréz! Legyen áldott érted az Isten!
Ó milyen csodálatra méltó csere! Te meghaltál fiatalon tüdőbetegségben, és én gyógyultam meg. Te úgy léptél a kármelbe, hogy előre felajánlottad életed a kármel lelkisége szerint a papokért. Ó, mily szerencsés vétkem, hogy ilyen hatalmas Közbenjárót érdemelt. Köszönet Neked lelked minden szenvedéséért, minden áldozatodért és különösen a mennyei rózsaesőért amit megígértél! Ó, nagy bennem a gőg, kérlek vezess a Te kicsi utadon.


1993-ban az egész évet Péliföld-Szentkereszten töltöttem a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségben, majd év végén átkerültem a homokkomáromi kolostorba. Annak ellenére, hogy még csak próbaidős voltam, rám bíztak egy befogadott férfit, hátha jó hatással tudok lenni rá. A férfi elvált volt és alkoholista. Egy szobában laktunk ám hónapok teltek el úgy, hogy semmilyen kapcsolatot nem tudtam kialakítani vele. Nem beszélt velem, hideg és távolságtartó volt.
  Eljött a húsvéti idő és Nagypéntek napja. Ő reggel eltűnt és egész nap nem láttam. Bosszantott a dolog, mert a kolostorban szükségem lett volna rá az építkezésen és így miatt nem jól haladtam a feladatommal. Sejtettem, hogy megint kiszökött a faluba, időnként ui. engedély nélkül elhagyta a kolostort.

  Délután került elő. Ma is pontosan emlékszem rá. Lent dolgoztam a pincesorban a kolostor épülő új részénél, amikor Ő megjelent a deszkák között. Láttam rajta, hogy teljesen részeg. Elfogott az indulat és az egész napi bosszankodásom kifakadt belőlem. Megszidtam, amiért a munkában magamra hagyott, és azért is, hogy Nagypénteken az Úr szenvedésének napján leitta magát. Ekkor válaszként megátkozott, hogy meg fogok halni, majd magamra hagyott és eltűnt. Ebben a pillanatban megszólalt a harang. Délután három óra volt az ÚR passiójának időpontja és a keresztútra harangoztak a kolostorban.
.........csak késő este jött be a szobába akkor már józanul, és meglepő módon kedvesen kezdett el velem beszélgetni. Én nagyon megörültem a közeledésének és ezt a változást a nagypénteki kegyelmeknek tudtam be. Úgy értékeltem, hogy a passió talán új útra terelte kapcsolatunkat és most már hátha megnyílik nekem és jobban tudok segíteni neki.
  Ezután egyre több időt töltöttünk együtt a munkában és azon kívül is. Közlékennyé vált, sok mindent elmondott magáról és én örültem, hogy a bizalmába fogadott. Hetekkel később jelentettem is a Pásztornak(a Kolostor vezetője), hogy a húsvét változást hozott a kapcsolatunkban és az ő jellemében is, mert azóta nem szökött ki a kolostorból.
  Azonban amikor kettesben beszélgettünk, akkor ő megkínált cigarettával, amit én azért fogadtam el, hogy érezze, hogy nem utasítom el őt, és azt reméltem, hogy így talán nagyobb lesz a bizalma irántam. Pedig a korábbi Szentlélekkeresztségem a nikotin elvonás tünetei nélkül gyógyított ki egy csapásra a 17 éve tartó erős dohányosságomból. Addig számtalan módon próbáltam leszokni róla de nem sikerült, míg a Szentlélekkeresztségem elvette tőlem ezt a bűnös és káros szenvedélyt.
  Amikor a Szobatársam megkínált lelkemben sejtettem, hogy hűtlen vagyok a Lélekkeresztségem ajándéka iránt és visszaloptam magamnak a bűnt, de akkor az adott pillanatban fontosabb volt számomra az ő bizalmának a megnyerése. A cél és az önteltség, hogy majd én kigyógyítom ezt az embert az alkoholizmusából, elvakította a tisztán óvatosságomat..
  Számomra úgy tűnt, hogy egyre mélyült a kapcsolatunk az idő folyamán közben pedig én szépen észrevétlenül újból dohányos lettem. Esténként lefekvés előtt a kolostor szabályával ellentétesen kiosontunk a házból, leültünk a hegyoldalban és onnan néztük Nagykanizsa fényeit, beszélgettünk és dohányoztunk. A lelkem tudta, hogy rosszat teszek, mert engedetlen voltam, ami olyan súlyos bűn a Biblia szerint, mint a varázslás bűne. Engedetlenségem abban is megnyilvánult, hogy szerzetes jelölt létemre nem kértem engedélyt az Elöljárótól arra, hogy dohányozhatok-e, és nem kértem engedélyt arra, hogy villany oltás után elhagyhatom-e a kolostort, valamint az utóbbi idő rossz gyümölcseiről sem számoltam be a Pásztornak, hanem elrejtettem előle a dolgokat, pedig a nagypénteki eseményt is el kellett volna mondanom a következményeivel együtt.

  Ezután lettem beteg és ekkor értettem meg, hogy a nagypénteki átok megfogant én pedig szép lassan belesétáltam az ördög csapdájába és innen már nincs kiút. Most viszont már egyrészt annyira szégyelltem balgaságomat és engedetlenségem bűneit, hogy ezért sem szóltam a betegségemről az Elöljárónak. Ugyanakkor nem akartam elárulni és nehéz helyzetbe hozni őt sem, aki megátkozott és nem akartam riadalmat kelteni a kolostorban és családom tagjai között sem a betegséggel. Vártam, hogy mi lesz. Amíg azon őrlődtem, hogy mitévő legyek, jelentsem-e a betegségem vagy sem, a Pásztor úgy döntött, hogy én is kutazhatom Lisieux-be Kis Szent Terézhez a nemzetközi lelkigyakorlatra, amit a Közösség tartott. Megörültem neki, mint az Úr jóságának, aki utoljára még ezzel az ajándékkal kedveskedik engedetlen és bajba került gyermekének. Akkor még nem ismertem Szent Teréz ígéretét, aki halálos nagy betegen azt mondta még életében, hogy ha fönt lesz a mennyben, több jót fog tenni a földön, mint lenti életében.
  Nemzetközi lelkigyakorlat volt tehát a Kis Szent Teréz bazilikában amelyen ötezer fő vett részt.
A tanításokat rádión és fülhallgatón keresztül hallgattuk, mert minden nemzetnek volt egy szinkrontolmácsa és saját rádió sávja. A technika, a fölszereltség és a tolmácsolás érthetősége első osztályú volt. Minden napnak meg volt a maga vezérfonala, tematikája és a tanítások aznap csak azzal az egy témával foglalkoztak. A kiengesztelődés utáni nap vezérfonala a hit volt. Egész nap arról szóltak a tanítások, hogy mit is jelent az élő hit, mit jelent hitben járni, hitben rábízni magunkat az élő Istenre. Ugyanakkor erről szóltak a tanúságtételek, gyógyulások is Isten erejének, jelenlétének számtalan különböző módon történt megnyilvánulásairól.
  Amint egész nap hallgattam a tanításokat és tanúságtételeket szép lassan megmozdult bennem is a hit és elkezdett növekedni, mint a víz a duzzasztómű medencéjében. Talán jobb az a hasonlat amely a bensőkben lévő Élő Vízről szól. Jézus ígéri, hogy aki hisz Őbenne, annak bensejéből Élő Víz folyamai ömlenek és ezt a Szentlélekről mondta.
  A testem temploma így hát szép lassan betöltődött belülről Szentlélekkel és általa a megnövekedett-megemelkedett hittel a testem temploma olyan volt, mint az a hajó amely süllyedés közben belülről megtelik vízzel. Én is léket kaptam a bűn által, de mivel írva van, hogy:


„közel van az ÚR a megtört szívűekhez” Zsolt34.19

Isten ezt a léket arra használta fel, hogy betöltsön Szentlélekkel és meggyógyítson, pedig én nem is ezért mentem el Lisieux-be.
Elérkezett az esti szentmise és a szentáldozás ideje. Akkor én azt mondtam az Úrnak hittel, hogy hiszem, hogy Ő jelen van az oltáriszentségben testével és vérével, és most amikor majd szentáldozáshoz járulok és magamhoz veszem az Ő testét és vérét, akkor kérem, hogy mossa le a tüdőmről a betegséget. 




Óh, vér és víz, mely Jézus átszúrt eucharisztikus szívéből fakadtál, mint az irgalom forrása! Bízom Benned!

   Így is történt. Ezzel a hittel és imával fordultam Hozzá. Amikor megáldoztam abban a pillanatban a fülemben lévő mikrofonban hallottam a rádión keresztül Csaba Ildikó nővérnek a szinkrontolmácsnak a hangját:


”Most gyógyult meg egy 33 éves fiatalember a tüdőrákból.”

Ekkor tetőtől talpig betöltött a forróság és Isten jelenlétének érzése és annak a bizonyosságnak tudata, hogy az üzenet nekem szólt én vagyok az, aki meggyógyult.


  Nézzük csak, hogy mi is történt. Utólag tudtam meg, hogy a kórusban énekelt egy francia nővér, aki éneklés-imádkozás közben kapta meg a Szentlélektől azt az ismeret szavát, ami egy benső de biztos ismeretként jelenik meg, hogy egy 33 éves fiatalember meggyógyult a tüdőrákból. Az ismeret szava a Szentléleknek egy olyan természetfölötti ajándéka, amelyben egy gondolat, bizonyosság, érzés, testtáji melegség... formájában közli a Szentlélek valakivel, hogy a láthatatlanul jelen lévő föltámadott Úr Jézus most éppen mit cselekszik megváltott Népe körében.
  A Nővérnek idő kellett ahhoz, hogy az ismeret szavát megértse, hitben azt elfogadja, majd hitben megkülönböztesse, hogy valóban az Úrtól jövő indítás volt-e az, idő kellett ahhoz, hogy odamenjen a mikrofonhoz és ott hangosan bemondja franciául az ötezer ember füle hallatára. Idő kellett ahhoz, hogy a szinkrontolmács Ildikó nővér ezt lefordítsa franciából magyarra, idő kellett ahhoz, hogy ez magyarul is felhangozzék a bazilikában. A Mindenható azonban pontosan koordinálta az eseményeket és ezeket az időbeli késedelmeket is bekalkulálta, hogy Ildikó nővér tolmácsolása pontosan akkor hangozzék fel magyarul a többi magyar füle hallatára is, amikor én pontosan abban a pillanatban megáldoztam.
Elgondolkodtató a kétkedők számára: vajon aznap hány 33 éves férfi volt a bazilikában és közülük hányan voltak betegek a tüdőráktól. Hát nem azt mondja Isten Igéje a 139. zsoltárban, hogy az Úr azt is tudja minden pillanatban a sok milliárd ember közül, hogy én éppen hol vagyok, és éppen ülök-e vagy fekszem? Ki az a koordinátor-programszervező, aki úgy tudná összehangolni az énekes nővér, a tolmács munkáját és az én életem, a sok ezer áldozáshoz járuló ember és az áldoztató pap cselekvését, hogy a több ezer ember között éppen akkor kerülök sorra az áldoztató papnál, amikor az ismeret szava felhangzik végre magyarul. Csodálatos a Mindenható tudása és kegyelme.
  Aznap este több tanúságtételt mondtak el azok, akik aznap gyógyultak meg, én azonban nem mentem fel a színpadra, sőt évekig nem is beszéltem a gyógyulásomról. Féltem, hogy kinevetnek és nem hiszik el, hiszen a betegségem eltitkoltam mások elöl. Féltem attól, hogy a családom utólag aggódni fog értem, hátha megint megbetegszem. A betegségem elején ui. nem mentem el orvoshoz, tehát orvosi diagnózisom nem volt róla. Csak a Szentlélek által adott ismeret szava által tudtam bizonyosan, hogy az átok megfogott és valóban beteg vagyok ám ez a benső bizonyosság Istentől nekem hitelesebb volt, mint bármilyen orvosi lelet. Ekkor értettem meg, hogy mennyire igazat mond az ÚR a Példabeszédek Könyvében amikor arról tanít, hogy az


„ok nélküli átok elszáll, mint a fecske” Péld26.2

és nem fogan meg. Én viszont Nagypénteken ítélkeztem a felebarátom felett, megszidtam őt és ezzel bűnt követtem el, okot adtam arra, hogy az átok elérhessen. A bűn miatt elvesztettem Isten védő oltalmát mert már nem voltam szeretetben, pedig az Ige szerint aki a szeretetben marad az Istenben marad. A bűnöm miatt így az átok megfogant bennem és így betegített meg.
  Azt is érzékeltem viszont, hogy az aki gyenge a hitben, aki nem ismeri a Szentlélek önközlési útjait, az nem fogja ezt a történetet megérteni. Ugyanakkor annyira személyes, benső élmény volt a gyógyulásom az Úrtól, hogy a megindultságtól nem is tudtam volna beszélni róla. Aztán féltem attól is, hogy ha elmondom, akkor ez féltékenységet, indulatokat válthat ki másokból, hiszen tudtam jól, hogy senki és jelentéktelen porszem voltam ahhoz, hogy pont velem cselekedjék így az ÚR, és nem értettem magam sem az Ő logikáját.
Később értette meg imádkozó szívem, hogy az ÚR úgy döntött, hogy még szüksége van rám, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy átmenjek. A betegségem ui. pont akkor történt mielőtt papnak jelentkeztem volna a szemináriumba.
   El kell ismernem, hogy milyen igaza volt az Úrnak. Ha Saulnak/Szent Pálnak a népek apostolának azt üzente a megtérése után, hogy megmutatja neki, hogy még mennyit kell neki szenvednie az Úrért, akkor igen furcsa lett volna, hogy egy hibám-bűnöm miatt némi tisztulás után, igen fiatalon a mennybe kerüljek, amikor papként még egy kapavágást sem tettem az ÚR szőlőjében.
  Majd szép lassan megértettem azt is, hogy nem tarthatom meg magamnak ezt az emlékkövet. El kell mondanom másoknak is, hogy növelje az ő hitüket is, amint az én hitem növekedett Lisieux-ben a tanúságtételek által. Tóbiás könyvében Isten ugyanis a következőre tanít Rafael a gyógyulás főangyala által a 12.fej. 6. versében:


Akkor Ráfael félrehívta kettőjüket, és így szólt hozzájuk:

Izrael királyának titkait meg kell őrizni.

Isten tetteit azonban föl kell fedni és hirdetni kell.

Tegyetek jót, és akkor nem árthat nektek a gonosz.

Dicsőítsétek Istent minden élőlény előtt, és mondjatok neki köszönetet azért, amit veletek tett.

Dicsőítsétek és magasztaljátok nevét.

Mindenki előtt hirdessétek az Isten tetteit, mert méltó rá, s ne szűnjetek meg

köszönetet mondani neki.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen



2 megjegyzés:

Manka :-) írta...

Dicsőség legyen az Úrnak!
Nagyon felemelő tanúságtétel! :) Köszönöm, hogy megosztottad velünk!
(Egyszerűen nem jutok igazán szavakhoz.)

Márkus Katalin Florina írta...

..még nem találok szavakat és értelmezem a szentírás szavait..egy biztos: Bárkinek is kell megköszönnöm: Köszönöm,hogy így történt..hisz: „ok nélküli átok elszáll, mint a fecske” Péld26.2" Boldogsággal tölt el..és megdöbbenéssel..