/A riport Érsek Úr engedélyével jelent meg a Nemzetközi Kutyamagazin 2010.évi karácsonyi számában. Képek a galériában./
I N T E R J Ú
Örömhír-vakkantó
Malus contra malinorum - malikkal a bűn ellenében
Beszélgetés Tibor atyával
Hogyan döntötted el, hogy pap leszel?
– Hát nem úgy lesz egy fiúból pap, mint ahogyan a mai fiatalok pályát választanak.Ha jól látom, akkor a választásban ma számukra három dolog az igazán fontos tényezõ: mennyit lehet keresni, mikor lehet végre nyugdíjba menni, és mekkora az elhalálozási százalék. Nos ha eme szempontok alapján gondolkodna valaki azon, hogy vállalja-e a papságot, akkora mostani aggasztóan kevés létszámnál is kevesebben lennénk. Mert a fizetésem, bár három falu plébánosa vagyok, alig valamivel több, mint a minimálbér, hetvenöt évesen adhatjuk be a nyugdíjazási kérelmünket, ami után általában a püspök atya kérni szokta az érintettet, hogy maradjon tovább a szolgálati helyén. Így aztán mi addig dolgozunk általában, amíg élünk vagy bírjuk egészséggel, és a jól megérdemelt nyugdíjas éveket nem pecázva töltjük el az Adrián, hanem az oltár mellöl megyünk a koporsóba. A mortalitási százalék pedig idõnként kirívóan magas az Egyházban. Éppen a napokban szenvedett két paptestvérünk vértanúhalált misézés közben, amikor rájuk robbantották a templomot. Viszont bármikor jöhet megint egy balsors egy balfordulat által, és újfent jöhet egy istentagadó, egyházüldözõ rezsim, akik korábban csak azért is gondolkodás nélkül pusztítottak el mindent, ami Istenhez kötõdik. Mindenáron megakadályozták, hogy a papok kapcsolatba léphessenek az ifjúsággal.Tehát eme három tényezõ miatt sem vonzó a papi hivatás a mai fiatalok számára.
Hiszem azt, hogy amit Szentírásban olvasunk, akár a Prófétákat nézzük,akár Jézus tanítványait, akár a saját életünk tapasztalatait, hogy mindig Isten a kezdeményezõ. A papi hivatás tehát hívásból származik. Isten az, aki meghívja az embert. Mi nem önjelöltek vagyunk. A kegyelem mindig megelõz bennünket. Isten az, aki választ. Mondja is az evangéliumban, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak Titeket”. Így történt ez az én életemben is. Úgy öt hat éves lehettem, amikor első alkalommal szólalt meg bennem az a jó érzés, az a belsõ béke, hogy de jó lenne az Urat szolgálni! És attól kezdve abban a tudatban éltem, hogy Isten engem erre meghívott.
Mit tanultál, hol dolgoztál, mielõtt a papi hivatást választottad?
Állattenyésztõ–vadgazdasági üzemmérnök diplomám van. Kaposváron végeztem a Pannon Agrártudományi Egyetem nappali karán. Ott, miután megnyertem a gazdászversenyt, rögtön állás ajánlatot kaptam a gyakorlati tanszéktõl. Közben egy pályázattal kijutottam Norvégiába,ahol nyáron három hónapot dolgoztam egy tejelõ kecskefarmon. Úgy éltünk a tundrán, mint Keresztelõ Szent János a pusztában. Komfort nélküli faházban aludtunk, a fürdõszobánk egy jéghideg patak volt, amely keresztülfolyt a legelõn. Nappal száz kecskét legeltettünk és fejtünk naponta kétszer. Egy cseh fiúval dolgoztam együtt, aki szintén hívõ volt. Kecskefejés közben minden reggel együtt énekeltük a pápai himnuszt, õ csehül,én pedig magyarul.
A pusztai magányban három hónap alatt háromszor olvastam el az Újszövetséget, és nem tudtam betelni vele. Volt idõm átimádkozni az életem és a kegyelem világosságában dönteni. Sokan azt gondolták, hogy szép egyetemi karrier elõtt állok: állásajánlat a tanszéktõl, külföldi tapasztalat… Amikor hazajöttem Norvégiából, mindenki legnagyobb megdöbbenésére bejelentettem az egyetemen, hogy köszönöm szépen a lehetõséget, ha már elkezdtem egyetemet hát befejezem, és lezárom egy fõiskolai diplomával, de én utána papnak jelentkezem. Így is történt.Felnõttkori döntésemet így még egy évig próbára tettem, mielõtt a szemináriumba jelentkeztem volna. Adtam lehetõséget a régi életemnek, de a hívás kegyelme nemhogy nem múlt el, hanem egyre inkább erõsödött bennem, és államvizsga után jelentkeztem felvételre a Kalocsa-Kecskeméti Fõegyházmegyébe.
Vadászként voltak-e kutyáid korábban?
Két magyar vizslám is volt, õvelük kezdõdött a kutyás életem. Mind a két kutyával vadásztam és tartottam bemutatókat is. Egyik alkalommal csapázási munkát, vízbõl apportozást és engedelmes feladatot mutattunk be. Nyár volt, és megfeledkeztem arról, hogy kutya egy meleg volt, és munka közben az eb megszomjazott. A vizslám szépen végezte a feladatokat, amikor a vízbõl apport következett. Be is ment az apportfáért a vízbe,ám ott rájött arra, hogy a kánikulában melege lett, és elkezdett hempergõzni meg pancsolni. Ott lévõ barátaim örömmel hecceltek, hogy mi ez, macska a vízben, meg fog fulladni. A vizsla azonban, miután kihûsölte magát, sikeresen és szabályosan behozta nekem az apportot, nem törõdve az ellenzék megjegyzéseivel.
Gyerekkorod óta él benned az állatok,a kutyák iránti szeretet?
Nem. Tizennégy éves voltam már, amikor az elsõ magyar vizslám hozzám került. Attól kezdve él bennem a kutyák szeretete.Ha pedig már vadászkutyám volt, akkor úgy voltam vele, hogy azzal foglalkozni kell, és bár tizennégy évesen nem volt még vadászfegyverem, de azért jártam a kutyával az erdõt-mezõt,tanítottam hosszú pórázon vadat állni, fektetni.
Mi lett a kutyákkal, amikor a teológiára iratkoztál?
Elajándékoztam õket. Viszont alig vártam, hogy önálló plébános lehessek, és újból kutyázhassak! Örömmel fedeztem fel, hogy a kutya is hozzátartozhat a katolikus és a papi élethez. Tóbiás könyvében olvashatjuk a Bibliában, hogy Tóbiást egy olyan kutya kísérte el a zarándok útján,akit Isten rendelt mellé. Szent Rókus fekélyes sebeit egy kutya nyalogatása gyógyította meg a remeteségben. Bosco Szent János életét pedig több alkalommal is a nagy szürke kutyája mentette meg.
Öt évet töltöttél teológiai tanulmányokkal,majd utána öt évig káplánkodtál. Ez azt jelenti,hogy a korábbi vadász és kutyás évek után tíz évig éltél kutyák nélkül?
Nem egészen. Negyedik éves káplán voltam már, amikor Baján dolgoztam. Ott láttam meg Tappancsot, aki akkor Baja belvárosának a kóbor kutyája volt. Plébánosom, látva a kóbor kutya iránti érdeklõdésemet, megengedte, hogy befogadjam az utcáról. Így került hozzám kb. egyéves korában Tappancs, õ van velem a legrégebb óta. Volt egy ovis kislány, aki rajongott Tappancs pacsijaiért, és mindig úgy jött a misére, hogy kekszet hozott a kutyának. Egyik alkalommal már olyan türelmetlenül várta a kutyával való találkozást, hogy prédikáció alatt elõre jött hozzám, és mise közben hangosan megkérdezte: „itthon van a Tappancs?” Ettõl kezdve a diákmisék végén sokszor bemondtam a hirdetésbe, hogy „a szentmise után Tappancs szeretettel várja Marikát a plébánián”.
Késõbb, amikor már plébánosként dolgoztam a szerb határ mellett, egy kicsit féltem az éjszakai illegális határforgalomtól. Akkor vettem egy rajzos német juhászt, egy elõképzett, másfél éves, nagytestû kant, akinek Ralf volt a neve. Sajnos, a kutya súlyos diszpláziás lett. Valószínûleg recesszíven örökölhette ezt a betegséget, mert a szülei szûrtek és mentesek voltak a betegségtől. Négyévesen már száz százalékos rokkant volt. Betegsége elõtt megboldogult Sörös Pista bácsihoz jártam vele két évig kutyaiskolába Bajára. Korábban elrontották Ralf képzését, mert a munkáját szinte kizárólag védõ ősztönből építették fel, ezért a kutya harapós jószág lett. Pista bácsi keze alatt azonban a zsákmány-védõ arány egyensúlyba került és olyan szépen lenyugodott, hogy késõbb már a hittanos gyerekek is játszhattak vele. Amikor kiderült róla, hogy el kell altatni a DP miatt, akkor azt mondták a barátaim, hogy ezt nem engedik. Megkérdezték, hogy mennyibe kerül a mûtét és kérés nélkül összekalapolták a két protézis mûtét árát. Mindezt önként, azért tették szeretetbõl, mert látták a kutya munkáját, hiszen falunapokon több alkalommal felléptünk amatõrként, õrzõ-védõ és engedelmes- feladatokat mutattunk be. Az egyik évben kapott egy protézist az egyik lábába, a másik évben még egyet a másikba. A kutya így is csak plusz két évet nyert az élettõl és a Jótevõitõl. Hat évesen eltört a protézis mellett a combcsontja, és mégegyszer már nem lehetett mûteni. Ralf tavaly nyáron az ölemben aludt el, és itt, az ablakom alatt temettem el. Nagyon megsirattam és lelkileg nagyon megviselt a halála. Akkor döntöttem el, hogy ha a német juhásszal fajtaprobléma, hogy a felelõtlen szaporítás miatt benne van a betegség az állomány nagy részében, akkor most már csak olyan õrzõ-védõ fajtát választok,ahol ez a betegség nagyobb valószínûséggel elkerülhetõ. Utánanéztem a fajtatípusoknak, és a malinois/ röviden mondva mali/ nagyon megtetszett. Azt olvastam, hogy a munkavonalú állományban csak nagyon kis százalékban van jelen a diszplázia. Ralf temetése után azonnal leültem az internet elé, és el kezdtem keresni. Estére már ki volt választva az utóda: egy 10 hetes malinois fiú, aki az elõdjének a nevét kapta. Másnap már érte is mentem. A kölyök az elsõ pillanattól fogva elbûvölt ösztöngazdagságával, temperamentumos munkájával és jó idegrendszerével. Nem volt még három hónapos sem, amikor a kecskeméti augusztus 20-i tûzijátékot úgy ülte végig a legnagyobb nyugalommal az ölemben,mintha pergõ ágyútûzben született volna.
Vadászként miért nem vadászkutyát választottál ismét? Miért inkább õrzõ-védõ fajta mellett döntöttél?
A vadászattal tudatosan szakítottam: azt mondtam magamban, hogy a papnak ne legyen szenvedélye. Pontosabban nelegyen más szenvedélye, mint a hivatása és az, aki meghívta õt, Jézus Krisztus. Ezért nem fogadtam el a meghívásokat, és nem is vadászom, mióta szemináriumba jelentkeztem.
Mégis lett egy új szenvedélyed.
Igen. Az õrzõ-védõ munkába, illetve az IPO-s világba annyira beleszerettem,hogy ezt a sportot szívesen ûzöm szabadidõs tevékenységként. Azért ez egy más jellegû szenvedély. Tudod, a vadászattal összekapcsolódik az ölés, az élet kioltásának
ténye. Továbbá egy picit úgy gondolnak rá az emberek, hogy a vadászat a gazdagok passziója. Én úgy gondolom,hogy egy papnak ne legyen költséges passziója. A munkakutyázás pedig, mint tapasztalom, annyira azért nem költséges, mint a vadászat.
Amikor meghalt a német juhászod,akkor érkeztek a házhoz amalinois-k.
Igen! Ferró-Házi Ralf törzskönyves kan kutya. Viszont van egy másik malim is, a Lobogó-Tûz Boszanova lánya Tina, egy törzskönyv nélküli szuka. Õt egyévesen vettem,a második tulajdonosától. Most õsszel ivartalaníttattam. Hirdetés útján figyeltem fel Tinára a netboard munkakutya-fórumon. Szeretnénk vele egy mondioring 1-es vizsgát letenni. Tina bár erős védő ösztönnel rendelkezik mégis gyorsan lenyugszik, jól mutatja az ösztönváltásokat, kifejezetten alkalmas ringes munkára, ugyanakkor személyvédelemre is képezve van. Ferró-Házi Ralf, a kan fiatalabb fél évvel most tizenhét hónapos. Vele IPO vizsgát szeretnék tenni, és késõbb, ha nem is rendszeresen, de a magunk örömére, egykét versenyre szeretnénk majd elmenni.
Hogy tudod megoldani, hogy legyen idõd a kutyákkal való edzésekre, munkára? Egyáltalán mennyiben, hogyan változott az életed a kutyás sport által?
A Kecskeméti Munkakutya Sport Egyesületbe járunk edzeni, ahol Kasza Alex vizsgázott segéd és kiképzés vezetõ tartja a foglalkozásokat. Alex szakmailag nagyon jól felkészült ember, aki rendszeresen továbbképzi magát is. A KMSE-ben nagyon jó a hangulat. Heti két edzésünk van, kedden és pénteken este öt órától fél kilencig. Minden gazdával/kutyával külön, egyénileg foglalkozik a kiképzés vezetõ, tehát személyre, kutyára szabott munka folyik az iskolában. Ezenkívül a plébánia kert végében hoztam létre hazai kiképző pályánkat. Van méteres akadályunk, lengõ palló és gerenda, magas palánk.... Itthon is tudunk dolgozni, ha valamiért nem jutnék el az edzésekre.
Ad-e valamilyen pluszt a munkakutya és alapvetõen a kutyás sport az ember életében?
Ó hogyne, nagyon sok jótékony hatása van. Mielõtt a malik hozzám kerültek volna, a falu irántam való szeretete abban is megmutatkozott,hogy bõségesen elláttak engem disznótorossal és egyebekkel. Amikor elmentem a malikkal a KMSE-be az elsõ edzésre, hát meg kell mondanom, hogy szakadt rólam a víz. Azzal a belátással jöttem le a pályáról, hogy vagy meghalok,vagy lefogyok. Úgy döntöttem, hogy a kutyák miatt és magam miatt is, hogy akkor inkább lefogyok. Az elmúlt egy év alatt leadtam tizenhat kilót, és ezt bizony a maliknak is köszönhetem. Elkezdtünk együtt egészségesen élni és dolgozni, azóta a munkámat is könnyebben végzem. Egy másik pozitívuma a kutyás életnek, hogy segíti a test és a lélek összhangját megteremteni. Aki kutyát sétáltat, sportol, sokat mozog friss levegõn, az nem lesz könnyen depressziós.
A plébánia udvarát nem csak a kutyák ugatása és játéka tölti be, hanemidõnként népes gyereksereg is.
Így van. Szombatonként játszóház „üzemel” a plébánián, este pedig a szentmise után a nagyobb korosztály számára nyitott a lehetõség játékra, beszélgetésre.A plébánián van két biliárd, csocsóasztal, trambulinok, társasjátékok, gokartok,könyvek, zenei anyagok, az udvaron pedig hinták és más játékok. A közös játékokban megtanulnak önfegyelmet,türelmet gyakorolni, és azt is tudják, hogy nálam nem lehet csúnyán beszélni.
Amikor én gyermek voltam, Magyarországon nem nagyon volt erős hitélet. A Kádár-rendszerben sokan titokban jártak templomba, meg titokban keresztelték a gyerekeket. Bennem viszont gyerekként az maradt meg, hogy akkora templomok sötétek voltak és komorak, a papok pedig öregek és morcosak. Nem tudom, hogy ez az érzés csak bennem volt-e meg, vagy más gyerekben is. Most viszont azt látom, hogy az elmúlt jó pár évben vagy évtizedben mindez sokat változott, és a templomok barátságosak, világosak, a papok is nyitottabbak az egyházon kívüli világ felé. Régen a gyerekeket a szülõk bezavarták a templomba, a gyerek ment velük vasárnap, aztán amikor felnõtt, vetett egy keresztet, hogy na végre, nem kell többet menni. Itt pedig a gyerekek örömmel járnak a plébániára és a templomba is, mert egy olyan plébános van, akihez nemcsak a prédikációra vagy a misére lehet bemenni, hanem játszani vagy egy jót beszélgetni is. Nem kell félni tõle, nem egy morcos öreg bácsi, hanem olyan ember, aki esetleg velük együtt hintázik vagy focizik.
Ne felejtsd el, hogy akit megkínoztak,az könnyen válhatott morcossá, és akkoriban félelemben éltünk.Remélhetõleg én is leszek még öreg „papbácsi”, de attól még lehet a pap is lélekben fiatal. Magam is szeretek még 47 évesen is hintázni, focizni… mert ember vagyok, és belül egy kicsit gyermeki lelkû homo ludens.Amit említesz, az egyrészt a II. Vatikáni Zsinat utáni sok-sok pozitív változásnak az egyik jele. Az Egyház mindig megújulásra szorul és mindig a változó világhoz kell alkalmazkodnia úgy, hogy közben õrizze meg az örök isteni és erkölcsi igazságokat. Ám azt is el kell mondanom, hogy a gyerekekkel való foglalkozás kötõdik egy személyes emlékemhez, Szojka Ödön piarista atyához Kecskeméten,aki az átkosban mégis maradandó kovászt ültetettel sok ezer gyermeki lélekben. Dönci bácsinak volt az a módszere, hogy játszott velünk. A plébánia hittanterme mellett volt egy kis kuckó, ahol olyan játékok voltak,ami nekünk, szegény gyerekeknek otthon nem volt. Mindig úgy mentünk örömmel a plébániára, hogy itt lehet egy jót játszani.Hittanóra után Dönci bácsi mindig kijött velünk az udvarra, és együtt fociztunk.Vidám, gyermek lelkû ember volt és személyének varázsa nagyon megmaradt bennem. Mi, srácok, elõször Dönci bácsit szerettük meg, rajta keresztül pedig Isten jóságát. Persze akkor még nem tudtuk, hogy Dönci bácsi azért jó, mert Isten is jó.
Kispap voltam, amikor egy hónapot töltöttem Olaszországban, Monzában, az oratoriánus szerzetesek plébániáján. Ott a nyári napköziben több mint száz gyermek volt csoportokra osztva és diákok,kispapok vigyáztak rájuk. Akkor erõsödött meg bennem, hogy ha egyszer plébános leszek, akkor én is valami hasonlót szeretnék kialakítani. A ladánybenei egyházközség a szegény plébániák közé tartozik, de a hívek adakozásából már több százezer forintot arra tudtunk fordítani, hogy játékokat vettünk a gyerekeknek.
Hány gyerek szokott jönni a játszóházba?
Ez változó, ki hogyan ér rá. Tizenöt harminc fõ között mozog a létszám.
Ez ahhoz képest, hogy az iskolába nagyjából százhatvan gyerek jár, nem rossz. Hittanra mennyi gyerek iratkozott be?
Nincs ötven százalék. Itt már érzõdik a szülõi példa hiánya. Sokkal több hittanos lehetne, ha a szülõk nem csak a lappangó hitet hordoznák a szívükben, hanem hitvalló, gyakorló életet is élnének.Nem elég azt mondani, hogy hiszek Uram, hiszek, hanem azt tettekkel is kell igazolni. Többször beszélgettünk már errõl veled. Te úgy látod, hogy az emberek talán jobban a hit felé fordulnak, és nyitottabbak a rendszerváltás óta, amióta nincs félnivalójuk. Nos, mi, papok, ezt nem így látjuk. A rendszerváltás után jobbak lettek a lehetõségek, mi is érzünk egyfajta nagyobb szabadságot és elfogadást, de a vallásgyakorlók körében nem következett be létszámbeli növekedés. A kommunista eszmék bukása után a valláspótlékok töltik be az emberek lelkében hátramaradt ûrt. Hamis vallások, babonaságok, veszélyes okkult, természetfeletti tapasztalatok keresése tölti be sok ember vallásos igényét az élõ Istennel való találkozás helyett. Nem veszik komolyan a gonosz lélek létezését sem, pedig õ olyan, mintegy terminátor. Abban persze az Egyháznak is el kell gondolkodnia, hogy érthetõ módon adja-e át az örömhírt.
Tetten érhetõ tetteiben az Isten.
Ez a hitem egyik sajátos pillére és alapja. De visszatérve a gyerekekre, úgy gondolom, hogy a plébánián zajló játék a gyerekeket közelebb viszi Istenhez és egy tisztább élethez. Remélhetõ talán, hogy ezek a gyerekek nem fognak Istennek nem tetszõ módon szórakozni, nem fognak lerészegedve diszkókban tombolni,drogozni, verekedésekbe, bûncselekményekbe keveredni....és ha mégis, akkor is lesz bennük egy emlék, hogy hova lehet visszatérni. Megtapasztalják egy értelmesebb, de mégis szórakoztató közösségi élmény tapasztalatát, ami békét adhat keresõ szívüknek.
Nem csak a játék és a beszélgetés miatt járnak ám hozzád a gyerekek…
Valóban nem. Az is a másik nem titkolt célom, hogy ha már állattenyésztõ üzemmérnökként vagyok pap, akkor a gyerekek szeressék meg az állatokat. Ne féljenek a kutyától, szívesen foglalkozzanak vele, és hátha lesz közöttük késõbb olyan, aki elindul ezen az úton. Ki szoktam engedni a gyerekek közé Tappancsot, és kutyázunk egy jót. Megesik, hogy párba állítom õket, ahogy a képen is látszik, és akkor mindegyik gyerek kéri, hogy az õ hátán is oda-vissza ugorjon a Tappancs! Kérték már, hogy a saját kutyáiknak nyissak kutyaiskolát.
A kutyaiskolában tudják, hogy plébánosként dolgozol?
Természetesen. És nem csak ott, hanem az interneten is. Elõfordult már nem egyszer, hogy az interneten magánlevélben kerestek meg lelkipásztori kérdésekkel kapcsolatban is. A kutyaiskolában nyilván elsõsorban szakmai munkával foglalkozunk, de ott is volt már olyan kérdés, amire boldogan válaszoltam. Korábban volt több keresztelõ is, amit Tappancs „hozott össze”. Csak úgy, ismeretlenül kutyáztunk, sétáltunk együtt, majd késõbb kiderült, hogy pap vagyok, és azóta már több keresztelõ lett a véletlen találkozásból.
A faluban mit szólnak az emberek a kutyás plébánoshoz?
A szomszédom értelmiségi, nyugdíjas, agrármérnök. Van egy csíkos boxere. Mesélte, hogy amikor ideköltöztek, a beköltözés után néhány nappal elvitték a kutyát a szokott sétára. Úgy néztek rájuk a faluban, mintha földönkívüliek lettek volna. Attól kezdve nem viszik ki a kutyát sétálni. Ehhez képest nagy fordulat, hogy a kutyás személyemet és munkámat elfogadták, és nemcsak, hogy elfogadtak, hanem örülnek is neki, ha azt látják, hogy kint vagyok a kertben, mert akkor tudják, hogy itthon vagyok. Számukra megnyugtató az a tudat, hogy a pap itthon van és vigyázza a falut, még ha közben sportolgat is.
Aranyos jelenet volt a múltkorában.Tinával ringes feladatot gyakoroltam és a földön birkóztunk. Egyszer csak fölnéztem, mert úgy éreztem, mintha néznének.Bizony, a másik szomszéd bácsi leste, hogy elment a plébános esze! Õ csak azt látta, hogy hemperegtem a földön a kutyával. Akkor bizony el kellett magyarázni a dolgot, mert õ ilyet még nem látott. Lassan mindenki megszokta a furcsaságokat, hogy én másképpen tartom a kutyát, mint a falusiak. Valójában én nem is kutyát tartok, hanem velük élek.
Lesz-e újabb kutya?
Akkor lesz – bár errõl nem szívesen beszélek –, hogyha a Tappancs átmegy a szivárványhídon. Még nem döntöttem el, hogy ismét német juhász lesz-e, vagy
pedig valamelyik magyar fajta: komondor, kuvasz vagy puli.
Tappancsnak még sok ideje van!
Igen, magam is ezt remélem! Tappancs most nyolcéves. Bízom abban, hogy a gondoskodás és a szeretet mellett Isten kegyelmébõl Tappancs még sokáig a társam marad, és persze a gyerekek legkedvesebb játszótársa.
Mit kívánsz a lap olvasóinak így karácsony ünnepének közeledtével?
– A Betlehemben megszületõ Jézus hatalmas tettei és áldása legyen ott szent karácsony ünnepén is a szívükben és életükben… és persze sok-sok boldog kutyás szép napot!
– Hát nem úgy lesz egy fiúból pap, mint ahogyan a mai fiatalok pályát választanak.Ha jól látom, akkor a választásban ma számukra három dolog az igazán fontos tényezõ: mennyit lehet keresni, mikor lehet végre nyugdíjba menni, és mekkora az elhalálozási százalék. Nos ha eme szempontok alapján gondolkodna valaki azon, hogy vállalja-e a papságot, akkora mostani aggasztóan kevés létszámnál is kevesebben lennénk. Mert a fizetésem, bár három falu plébánosa vagyok, alig valamivel több, mint a minimálbér, hetvenöt évesen adhatjuk be a nyugdíjazási kérelmünket, ami után általában a püspök atya kérni szokta az érintettet, hogy maradjon tovább a szolgálati helyén. Így aztán mi addig dolgozunk általában, amíg élünk vagy bírjuk egészséggel, és a jól megérdemelt nyugdíjas éveket nem pecázva töltjük el az Adrián, hanem az oltár mellöl megyünk a koporsóba. A mortalitási százalék pedig idõnként kirívóan magas az Egyházban. Éppen a napokban szenvedett két paptestvérünk vértanúhalált misézés közben, amikor rájuk robbantották a templomot. Viszont bármikor jöhet megint egy balsors egy balfordulat által, és újfent jöhet egy istentagadó, egyházüldözõ rezsim, akik korábban csak azért is gondolkodás nélkül pusztítottak el mindent, ami Istenhez kötõdik. Mindenáron megakadályozták, hogy a papok kapcsolatba léphessenek az ifjúsággal.Tehát eme három tényezõ miatt sem vonzó a papi hivatás a mai fiatalok számára.
Hiszem azt, hogy amit Szentírásban olvasunk, akár a Prófétákat nézzük,akár Jézus tanítványait, akár a saját életünk tapasztalatait, hogy mindig Isten a kezdeményezõ. A papi hivatás tehát hívásból származik. Isten az, aki meghívja az embert. Mi nem önjelöltek vagyunk. A kegyelem mindig megelõz bennünket. Isten az, aki választ. Mondja is az evangéliumban, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak Titeket”. Így történt ez az én életemben is. Úgy öt hat éves lehettem, amikor első alkalommal szólalt meg bennem az a jó érzés, az a belsõ béke, hogy de jó lenne az Urat szolgálni! És attól kezdve abban a tudatban éltem, hogy Isten engem erre meghívott.
Mit tanultál, hol dolgoztál, mielõtt a papi hivatást választottad?
Állattenyésztõ–vadgazdasági üzemmérnök diplomám van. Kaposváron végeztem a Pannon Agrártudományi Egyetem nappali karán. Ott, miután megnyertem a gazdászversenyt, rögtön állás ajánlatot kaptam a gyakorlati tanszéktõl. Közben egy pályázattal kijutottam Norvégiába,ahol nyáron három hónapot dolgoztam egy tejelõ kecskefarmon. Úgy éltünk a tundrán, mint Keresztelõ Szent János a pusztában. Komfort nélküli faházban aludtunk, a fürdõszobánk egy jéghideg patak volt, amely keresztülfolyt a legelõn. Nappal száz kecskét legeltettünk és fejtünk naponta kétszer. Egy cseh fiúval dolgoztam együtt, aki szintén hívõ volt. Kecskefejés közben minden reggel együtt énekeltük a pápai himnuszt, õ csehül,én pedig magyarul.
A pusztai magányban három hónap alatt háromszor olvastam el az Újszövetséget, és nem tudtam betelni vele. Volt idõm átimádkozni az életem és a kegyelem világosságában dönteni. Sokan azt gondolták, hogy szép egyetemi karrier elõtt állok: állásajánlat a tanszéktõl, külföldi tapasztalat… Amikor hazajöttem Norvégiából, mindenki legnagyobb megdöbbenésére bejelentettem az egyetemen, hogy köszönöm szépen a lehetõséget, ha már elkezdtem egyetemet hát befejezem, és lezárom egy fõiskolai diplomával, de én utána papnak jelentkezem. Így is történt.Felnõttkori döntésemet így még egy évig próbára tettem, mielõtt a szemináriumba jelentkeztem volna. Adtam lehetõséget a régi életemnek, de a hívás kegyelme nemhogy nem múlt el, hanem egyre inkább erõsödött bennem, és államvizsga után jelentkeztem felvételre a Kalocsa-Kecskeméti Fõegyházmegyébe.
Vadászként voltak-e kutyáid korábban?
Két magyar vizslám is volt, õvelük kezdõdött a kutyás életem. Mind a két kutyával vadásztam és tartottam bemutatókat is. Egyik alkalommal csapázási munkát, vízbõl apportozást és engedelmes feladatot mutattunk be. Nyár volt, és megfeledkeztem arról, hogy kutya egy meleg volt, és munka közben az eb megszomjazott. A vizslám szépen végezte a feladatokat, amikor a vízbõl apport következett. Be is ment az apportfáért a vízbe,ám ott rájött arra, hogy a kánikulában melege lett, és elkezdett hempergõzni meg pancsolni. Ott lévõ barátaim örömmel hecceltek, hogy mi ez, macska a vízben, meg fog fulladni. A vizsla azonban, miután kihûsölte magát, sikeresen és szabályosan behozta nekem az apportot, nem törõdve az ellenzék megjegyzéseivel.
Gyerekkorod óta él benned az állatok,a kutyák iránti szeretet?
Nem. Tizennégy éves voltam már, amikor az elsõ magyar vizslám hozzám került. Attól kezdve él bennem a kutyák szeretete.Ha pedig már vadászkutyám volt, akkor úgy voltam vele, hogy azzal foglalkozni kell, és bár tizennégy évesen nem volt még vadászfegyverem, de azért jártam a kutyával az erdõt-mezõt,tanítottam hosszú pórázon vadat állni, fektetni.
Mi lett a kutyákkal, amikor a teológiára iratkoztál?
Elajándékoztam õket. Viszont alig vártam, hogy önálló plébános lehessek, és újból kutyázhassak! Örömmel fedeztem fel, hogy a kutya is hozzátartozhat a katolikus és a papi élethez. Tóbiás könyvében olvashatjuk a Bibliában, hogy Tóbiást egy olyan kutya kísérte el a zarándok útján,akit Isten rendelt mellé. Szent Rókus fekélyes sebeit egy kutya nyalogatása gyógyította meg a remeteségben. Bosco Szent János életét pedig több alkalommal is a nagy szürke kutyája mentette meg.
Öt évet töltöttél teológiai tanulmányokkal,majd utána öt évig káplánkodtál. Ez azt jelenti,hogy a korábbi vadász és kutyás évek után tíz évig éltél kutyák nélkül?
Nem egészen. Negyedik éves káplán voltam már, amikor Baján dolgoztam. Ott láttam meg Tappancsot, aki akkor Baja belvárosának a kóbor kutyája volt. Plébánosom, látva a kóbor kutya iránti érdeklõdésemet, megengedte, hogy befogadjam az utcáról. Így került hozzám kb. egyéves korában Tappancs, õ van velem a legrégebb óta. Volt egy ovis kislány, aki rajongott Tappancs pacsijaiért, és mindig úgy jött a misére, hogy kekszet hozott a kutyának. Egyik alkalommal már olyan türelmetlenül várta a kutyával való találkozást, hogy prédikáció alatt elõre jött hozzám, és mise közben hangosan megkérdezte: „itthon van a Tappancs?” Ettõl kezdve a diákmisék végén sokszor bemondtam a hirdetésbe, hogy „a szentmise után Tappancs szeretettel várja Marikát a plébánián”.
Késõbb, amikor már plébánosként dolgoztam a szerb határ mellett, egy kicsit féltem az éjszakai illegális határforgalomtól. Akkor vettem egy rajzos német juhászt, egy elõképzett, másfél éves, nagytestû kant, akinek Ralf volt a neve. Sajnos, a kutya súlyos diszpláziás lett. Valószínûleg recesszíven örökölhette ezt a betegséget, mert a szülei szûrtek és mentesek voltak a betegségtől. Négyévesen már száz százalékos rokkant volt. Betegsége elõtt megboldogult Sörös Pista bácsihoz jártam vele két évig kutyaiskolába Bajára. Korábban elrontották Ralf képzését, mert a munkáját szinte kizárólag védõ ősztönből építették fel, ezért a kutya harapós jószág lett. Pista bácsi keze alatt azonban a zsákmány-védõ arány egyensúlyba került és olyan szépen lenyugodott, hogy késõbb már a hittanos gyerekek is játszhattak vele. Amikor kiderült róla, hogy el kell altatni a DP miatt, akkor azt mondták a barátaim, hogy ezt nem engedik. Megkérdezték, hogy mennyibe kerül a mûtét és kérés nélkül összekalapolták a két protézis mûtét árát. Mindezt önként, azért tették szeretetbõl, mert látták a kutya munkáját, hiszen falunapokon több alkalommal felléptünk amatõrként, õrzõ-védõ és engedelmes- feladatokat mutattunk be. Az egyik évben kapott egy protézist az egyik lábába, a másik évben még egyet a másikba. A kutya így is csak plusz két évet nyert az élettõl és a Jótevõitõl. Hat évesen eltört a protézis mellett a combcsontja, és mégegyszer már nem lehetett mûteni. Ralf tavaly nyáron az ölemben aludt el, és itt, az ablakom alatt temettem el. Nagyon megsirattam és lelkileg nagyon megviselt a halála. Akkor döntöttem el, hogy ha a német juhásszal fajtaprobléma, hogy a felelõtlen szaporítás miatt benne van a betegség az állomány nagy részében, akkor most már csak olyan õrzõ-védõ fajtát választok,ahol ez a betegség nagyobb valószínûséggel elkerülhetõ. Utánanéztem a fajtatípusoknak, és a malinois/ röviden mondva mali/ nagyon megtetszett. Azt olvastam, hogy a munkavonalú állományban csak nagyon kis százalékban van jelen a diszplázia. Ralf temetése után azonnal leültem az internet elé, és el kezdtem keresni. Estére már ki volt választva az utóda: egy 10 hetes malinois fiú, aki az elõdjének a nevét kapta. Másnap már érte is mentem. A kölyök az elsõ pillanattól fogva elbûvölt ösztöngazdagságával, temperamentumos munkájával és jó idegrendszerével. Nem volt még három hónapos sem, amikor a kecskeméti augusztus 20-i tûzijátékot úgy ülte végig a legnagyobb nyugalommal az ölemben,mintha pergõ ágyútûzben született volna.
Vadászként miért nem vadászkutyát választottál ismét? Miért inkább õrzõ-védõ fajta mellett döntöttél?
A vadászattal tudatosan szakítottam: azt mondtam magamban, hogy a papnak ne legyen szenvedélye. Pontosabban nelegyen más szenvedélye, mint a hivatása és az, aki meghívta õt, Jézus Krisztus. Ezért nem fogadtam el a meghívásokat, és nem is vadászom, mióta szemináriumba jelentkeztem.
Mégis lett egy új szenvedélyed.
Igen. Az õrzõ-védõ munkába, illetve az IPO-s világba annyira beleszerettem,hogy ezt a sportot szívesen ûzöm szabadidõs tevékenységként. Azért ez egy más jellegû szenvedély. Tudod, a vadászattal összekapcsolódik az ölés, az élet kioltásának
ténye. Továbbá egy picit úgy gondolnak rá az emberek, hogy a vadászat a gazdagok passziója. Én úgy gondolom,hogy egy papnak ne legyen költséges passziója. A munkakutyázás pedig, mint tapasztalom, annyira azért nem költséges, mint a vadászat.
Amikor meghalt a német juhászod,akkor érkeztek a házhoz amalinois-k.
Igen! Ferró-Házi Ralf törzskönyves kan kutya. Viszont van egy másik malim is, a Lobogó-Tûz Boszanova lánya Tina, egy törzskönyv nélküli szuka. Õt egyévesen vettem,a második tulajdonosától. Most õsszel ivartalaníttattam. Hirdetés útján figyeltem fel Tinára a netboard munkakutya-fórumon. Szeretnénk vele egy mondioring 1-es vizsgát letenni. Tina bár erős védő ösztönnel rendelkezik mégis gyorsan lenyugszik, jól mutatja az ösztönváltásokat, kifejezetten alkalmas ringes munkára, ugyanakkor személyvédelemre is képezve van. Ferró-Házi Ralf, a kan fiatalabb fél évvel most tizenhét hónapos. Vele IPO vizsgát szeretnék tenni, és késõbb, ha nem is rendszeresen, de a magunk örömére, egykét versenyre szeretnénk majd elmenni.
Hogy tudod megoldani, hogy legyen idõd a kutyákkal való edzésekre, munkára? Egyáltalán mennyiben, hogyan változott az életed a kutyás sport által?
A Kecskeméti Munkakutya Sport Egyesületbe járunk edzeni, ahol Kasza Alex vizsgázott segéd és kiképzés vezetõ tartja a foglalkozásokat. Alex szakmailag nagyon jól felkészült ember, aki rendszeresen továbbképzi magát is. A KMSE-ben nagyon jó a hangulat. Heti két edzésünk van, kedden és pénteken este öt órától fél kilencig. Minden gazdával/kutyával külön, egyénileg foglalkozik a kiképzés vezetõ, tehát személyre, kutyára szabott munka folyik az iskolában. Ezenkívül a plébánia kert végében hoztam létre hazai kiképző pályánkat. Van méteres akadályunk, lengõ palló és gerenda, magas palánk.... Itthon is tudunk dolgozni, ha valamiért nem jutnék el az edzésekre.
Ad-e valamilyen pluszt a munkakutya és alapvetõen a kutyás sport az ember életében?
Ó hogyne, nagyon sok jótékony hatása van. Mielõtt a malik hozzám kerültek volna, a falu irántam való szeretete abban is megmutatkozott,hogy bõségesen elláttak engem disznótorossal és egyebekkel. Amikor elmentem a malikkal a KMSE-be az elsõ edzésre, hát meg kell mondanom, hogy szakadt rólam a víz. Azzal a belátással jöttem le a pályáról, hogy vagy meghalok,vagy lefogyok. Úgy döntöttem, hogy a kutyák miatt és magam miatt is, hogy akkor inkább lefogyok. Az elmúlt egy év alatt leadtam tizenhat kilót, és ezt bizony a maliknak is köszönhetem. Elkezdtünk együtt egészségesen élni és dolgozni, azóta a munkámat is könnyebben végzem. Egy másik pozitívuma a kutyás életnek, hogy segíti a test és a lélek összhangját megteremteni. Aki kutyát sétáltat, sportol, sokat mozog friss levegõn, az nem lesz könnyen depressziós.
A plébánia udvarát nem csak a kutyák ugatása és játéka tölti be, hanemidõnként népes gyereksereg is.
Így van. Szombatonként játszóház „üzemel” a plébánián, este pedig a szentmise után a nagyobb korosztály számára nyitott a lehetõség játékra, beszélgetésre.A plébánián van két biliárd, csocsóasztal, trambulinok, társasjátékok, gokartok,könyvek, zenei anyagok, az udvaron pedig hinták és más játékok. A közös játékokban megtanulnak önfegyelmet,türelmet gyakorolni, és azt is tudják, hogy nálam nem lehet csúnyán beszélni.
Amikor én gyermek voltam, Magyarországon nem nagyon volt erős hitélet. A Kádár-rendszerben sokan titokban jártak templomba, meg titokban keresztelték a gyerekeket. Bennem viszont gyerekként az maradt meg, hogy akkora templomok sötétek voltak és komorak, a papok pedig öregek és morcosak. Nem tudom, hogy ez az érzés csak bennem volt-e meg, vagy más gyerekben is. Most viszont azt látom, hogy az elmúlt jó pár évben vagy évtizedben mindez sokat változott, és a templomok barátságosak, világosak, a papok is nyitottabbak az egyházon kívüli világ felé. Régen a gyerekeket a szülõk bezavarták a templomba, a gyerek ment velük vasárnap, aztán amikor felnõtt, vetett egy keresztet, hogy na végre, nem kell többet menni. Itt pedig a gyerekek örömmel járnak a plébániára és a templomba is, mert egy olyan plébános van, akihez nemcsak a prédikációra vagy a misére lehet bemenni, hanem játszani vagy egy jót beszélgetni is. Nem kell félni tõle, nem egy morcos öreg bácsi, hanem olyan ember, aki esetleg velük együtt hintázik vagy focizik.
Ne felejtsd el, hogy akit megkínoztak,az könnyen válhatott morcossá, és akkoriban félelemben éltünk.Remélhetõleg én is leszek még öreg „papbácsi”, de attól még lehet a pap is lélekben fiatal. Magam is szeretek még 47 évesen is hintázni, focizni… mert ember vagyok, és belül egy kicsit gyermeki lelkû homo ludens.Amit említesz, az egyrészt a II. Vatikáni Zsinat utáni sok-sok pozitív változásnak az egyik jele. Az Egyház mindig megújulásra szorul és mindig a változó világhoz kell alkalmazkodnia úgy, hogy közben õrizze meg az örök isteni és erkölcsi igazságokat. Ám azt is el kell mondanom, hogy a gyerekekkel való foglalkozás kötõdik egy személyes emlékemhez, Szojka Ödön piarista atyához Kecskeméten,aki az átkosban mégis maradandó kovászt ültetettel sok ezer gyermeki lélekben. Dönci bácsinak volt az a módszere, hogy játszott velünk. A plébánia hittanterme mellett volt egy kis kuckó, ahol olyan játékok voltak,ami nekünk, szegény gyerekeknek otthon nem volt. Mindig úgy mentünk örömmel a plébániára, hogy itt lehet egy jót játszani.Hittanóra után Dönci bácsi mindig kijött velünk az udvarra, és együtt fociztunk.Vidám, gyermek lelkû ember volt és személyének varázsa nagyon megmaradt bennem. Mi, srácok, elõször Dönci bácsit szerettük meg, rajta keresztül pedig Isten jóságát. Persze akkor még nem tudtuk, hogy Dönci bácsi azért jó, mert Isten is jó.
Kispap voltam, amikor egy hónapot töltöttem Olaszországban, Monzában, az oratoriánus szerzetesek plébániáján. Ott a nyári napköziben több mint száz gyermek volt csoportokra osztva és diákok,kispapok vigyáztak rájuk. Akkor erõsödött meg bennem, hogy ha egyszer plébános leszek, akkor én is valami hasonlót szeretnék kialakítani. A ladánybenei egyházközség a szegény plébániák közé tartozik, de a hívek adakozásából már több százezer forintot arra tudtunk fordítani, hogy játékokat vettünk a gyerekeknek.
Hány gyerek szokott jönni a játszóházba?
Ez változó, ki hogyan ér rá. Tizenöt harminc fõ között mozog a létszám.
Ez ahhoz képest, hogy az iskolába nagyjából százhatvan gyerek jár, nem rossz. Hittanra mennyi gyerek iratkozott be?
Nincs ötven százalék. Itt már érzõdik a szülõi példa hiánya. Sokkal több hittanos lehetne, ha a szülõk nem csak a lappangó hitet hordoznák a szívükben, hanem hitvalló, gyakorló életet is élnének.Nem elég azt mondani, hogy hiszek Uram, hiszek, hanem azt tettekkel is kell igazolni. Többször beszélgettünk már errõl veled. Te úgy látod, hogy az emberek talán jobban a hit felé fordulnak, és nyitottabbak a rendszerváltás óta, amióta nincs félnivalójuk. Nos, mi, papok, ezt nem így látjuk. A rendszerváltás után jobbak lettek a lehetõségek, mi is érzünk egyfajta nagyobb szabadságot és elfogadást, de a vallásgyakorlók körében nem következett be létszámbeli növekedés. A kommunista eszmék bukása után a valláspótlékok töltik be az emberek lelkében hátramaradt ûrt. Hamis vallások, babonaságok, veszélyes okkult, természetfeletti tapasztalatok keresése tölti be sok ember vallásos igényét az élõ Istennel való találkozás helyett. Nem veszik komolyan a gonosz lélek létezését sem, pedig õ olyan, mintegy terminátor. Abban persze az Egyháznak is el kell gondolkodnia, hogy érthetõ módon adja-e át az örömhírt.
Tetten érhetõ tetteiben az Isten.
Ez a hitem egyik sajátos pillére és alapja. De visszatérve a gyerekekre, úgy gondolom, hogy a plébánián zajló játék a gyerekeket közelebb viszi Istenhez és egy tisztább élethez. Remélhetõ talán, hogy ezek a gyerekek nem fognak Istennek nem tetszõ módon szórakozni, nem fognak lerészegedve diszkókban tombolni,drogozni, verekedésekbe, bûncselekményekbe keveredni....és ha mégis, akkor is lesz bennük egy emlék, hogy hova lehet visszatérni. Megtapasztalják egy értelmesebb, de mégis szórakoztató közösségi élmény tapasztalatát, ami békét adhat keresõ szívüknek.
Nem csak a játék és a beszélgetés miatt járnak ám hozzád a gyerekek…
Valóban nem. Az is a másik nem titkolt célom, hogy ha már állattenyésztõ üzemmérnökként vagyok pap, akkor a gyerekek szeressék meg az állatokat. Ne féljenek a kutyától, szívesen foglalkozzanak vele, és hátha lesz közöttük késõbb olyan, aki elindul ezen az úton. Ki szoktam engedni a gyerekek közé Tappancsot, és kutyázunk egy jót. Megesik, hogy párba állítom õket, ahogy a képen is látszik, és akkor mindegyik gyerek kéri, hogy az õ hátán is oda-vissza ugorjon a Tappancs! Kérték már, hogy a saját kutyáiknak nyissak kutyaiskolát.
A kutyaiskolában tudják, hogy plébánosként dolgozol?
Természetesen. És nem csak ott, hanem az interneten is. Elõfordult már nem egyszer, hogy az interneten magánlevélben kerestek meg lelkipásztori kérdésekkel kapcsolatban is. A kutyaiskolában nyilván elsõsorban szakmai munkával foglalkozunk, de ott is volt már olyan kérdés, amire boldogan válaszoltam. Korábban volt több keresztelõ is, amit Tappancs „hozott össze”. Csak úgy, ismeretlenül kutyáztunk, sétáltunk együtt, majd késõbb kiderült, hogy pap vagyok, és azóta már több keresztelõ lett a véletlen találkozásból.
A faluban mit szólnak az emberek a kutyás plébánoshoz?
A szomszédom értelmiségi, nyugdíjas, agrármérnök. Van egy csíkos boxere. Mesélte, hogy amikor ideköltöztek, a beköltözés után néhány nappal elvitték a kutyát a szokott sétára. Úgy néztek rájuk a faluban, mintha földönkívüliek lettek volna. Attól kezdve nem viszik ki a kutyát sétálni. Ehhez képest nagy fordulat, hogy a kutyás személyemet és munkámat elfogadták, és nemcsak, hogy elfogadtak, hanem örülnek is neki, ha azt látják, hogy kint vagyok a kertben, mert akkor tudják, hogy itthon vagyok. Számukra megnyugtató az a tudat, hogy a pap itthon van és vigyázza a falut, még ha közben sportolgat is.
Aranyos jelenet volt a múltkorában.Tinával ringes feladatot gyakoroltam és a földön birkóztunk. Egyszer csak fölnéztem, mert úgy éreztem, mintha néznének.Bizony, a másik szomszéd bácsi leste, hogy elment a plébános esze! Õ csak azt látta, hogy hemperegtem a földön a kutyával. Akkor bizony el kellett magyarázni a dolgot, mert õ ilyet még nem látott. Lassan mindenki megszokta a furcsaságokat, hogy én másképpen tartom a kutyát, mint a falusiak. Valójában én nem is kutyát tartok, hanem velük élek.
Lesz-e újabb kutya?
Akkor lesz – bár errõl nem szívesen beszélek –, hogyha a Tappancs átmegy a szivárványhídon. Még nem döntöttem el, hogy ismét német juhász lesz-e, vagy
pedig valamelyik magyar fajta: komondor, kuvasz vagy puli.
Tappancsnak még sok ideje van!
Igen, magam is ezt remélem! Tappancs most nyolcéves. Bízom abban, hogy a gondoskodás és a szeretet mellett Isten kegyelmébõl Tappancs még sokáig a társam marad, és persze a gyerekek legkedvesebb játszótársa.
Mit kívánsz a lap olvasóinak így karácsony ünnepének közeledtével?
– A Betlehemben megszületõ Jézus hatalmas tettei és áldása legyen ott szent karácsony ünnepén is a szívükben és életükben… és persze sok-sok boldog kutyás szép napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése