2019. febr. 25.

AGAPE TEJBEN - VAJBAN - Az 1. közös Fire&Light.


Kegyelmes és jóságos az ÚR az Isten! A fogadalom tétel után is kényeztet, és szinte tejben-vajban fürdet szeretetének örömében úgy, hogy a ketogén lelkem eltelik zsírral és velővel. Előző bejegyzésemben már leírtam, hogyan kaptam meg az első imameghallgatás ajándékát még a fogadalomtétel előtt. Miután elmondtam ezt Gábornak, azt mondta, hogy ő évek óta jár oda, de ott soha nem szokott lenni parkolóhely. Köszönöm Jézus!
A fogadalomtétel egész napos ünnepe számomra gyönyörűséges volt minden tekintetében, minden pillanatában és minden Tagjában. Mégis akkor olvadt meg a szívem igazán, amikor a Testvérek sorba álltak és egyenként megöleltük egymást a befogadás jeleként. Ez a gesztus és az a közösségi szeretet, amely egy éve körülvesz, úgy érzem, hogy meggyógyította bennem a korábbi elutasítottságok sok-sok sebét. Jó, ha tudjátok Kedves Olvasók, hogy mivel túlkoros vagyok és beteg, sehova nem vettek volna fel ezzel a belépővel. Lám, és íme!
Ilyen Jézus szíve fényének a szeretete! 
Ilyen a Cor et Lumen Christi Közössége!
Köszönöm Jézus! Köszönöm Testvérek!
A kényeztetés tovább folytatódott a Szentlélekben.
Mert mint a gyermek, aki tudja, hogy ünnep lévén szigorú atyja úgyis megengedi neki, hogy kivételesen többet vegyen a tortából, így én is bátorkodtam több erőt, több szeretetet, több ajándékot kérni. Ezért konkrétan azt kértem Jézustól, hogy másnap a Tűz és Fény alkalmon az egész Közösséget és az ott lévő Híveket is árassza el jelenlétének örömével. Tehát lelkileg torkoskodva, szeretetétől megittasodva további ajándékokat kértem és Jézus nem intett le, mert hiszen ez volt az első közös közbenjáró szolgálatom az Ő Testének Tagjaival.
Az ördög persze megint akadályozott, hogy ne érjek oda időben a helyszínre. Ismét eltévedtem kétszer és több mint egy órát kóvályogtam a forgalom elterelések miatt, mire még éppen időben odaértem. Köszönöm Jézus!
Ekkor kaptam meg az első meglepi ajándékot. Valaki egy nagyobb méretű Szent Charbel ikont adott le a sekrestyében a nevemre.

Eltöltött a hála, mert megértettem, hogy Jézus és Charbel apó ezután ott lesznek velem/velünk a szolgálatokban.
Köszönöm Charbel apó, hogy évek óta a barátod lehetek! 
Szent Charbel évek óta a ladánybenei misszió védőszentje.  Minden nap kérjük és olykor meg is érezzük az Ő segítségét. Köszönöm Jézus! Köszönöm Szent Charbel!
Hálásan tapasztaltam én méltatlan, hogy Imapárommal, több alkalommal is meglátogatott minket a prófétai Lélek a megvilágosító kegyelemmel és egységben imádkozhattunk. Kettőt el is mondok most Nektek bátorításul, hogy merjetek Ti is elindulni az imádkozó karizmatikus élet és Lélek infósztrádáján. 
1. Egy férfiért imádkoztunk, amikor mintha azt mondta volna Jézus, hogy ez az ember szereti az erős paprikát, (Erős Pista.) Amikor rákérdeztem és igennel felelt, rögtön hallottam az üzenetet is, amit át is adtam.
„Imádkozd a Jézus imát, mert a nyelved és a szíved,
 jobban fog égni ettől, mint az erős paprikától!”
2. Egy szívműtött Férfiért már az egész Közösség imádkozott, amikor mintha ezt az üzenetet hallottam volna:
„Jézus szívének aortája megrepedt a kereszten, de a Te szíved aortája most olyan erős és nagy lett, mint a benzinkút tömlője. Tankolj bátran a Szentlélekből!”

Mentünk tovább személytől személyig és folytattuk a közbenjáró imát Jézus Vendégei között, akik, mint meghívottak eljöttek, az ünnepi lakomára. Váratlan módon derült ki, hogy volt köztük egy, akinek a lelke nem volt ünneplő ruhába öltözve. Amikor rátettem a kezem a vállára, nem tudom miért, de a szokásomtól eltérően nem Jézus nevében kezdtem el az imát, hanem a Szeplőtelen fogantatás és a Szeretetláng nevében. 
És lőn és lásd! 
Szinte azonnal manifesztálódott az őt szorongató gonosz lélek.
IMMACULATA! ORA PRO NOBIS!
...egészen a teljes és végső győzelemig!
Sok áldás, sok öröm áradt ki ránk még tegnap este, de ezzel még nem volt vége. Hazaértem éjjel 11 után. Hálás és boldog voltam és fáradt, de a Lélek mégis arra ösztönzött, hogy ugorjak bele a még fel nem próbált és a napokban ajándékba kapott és szinte vadi új Pierre Cardin nadrágokba. Vhúúúúú! Nagyon megörültem, mert éppen jó volt derékban mindegyik!
Köszönöm Jézus! Margharita nővér lelkigyakorlatán, a szívműtét estéjén új fehér albába öltöztetted a lelkem. Most pedig pazarul felöltöztetted a testem. HAallelujaAH!  Mint meghívott vendég, most már Hozzád illő és alkalmas ruhákban járhatok menyegzős lakomáidra. Köszönöm Jézus, hogy leadhattam a bűn felesleges kilóit és köszönöm Szent Charbel, hogy éppen erre a napra időzítve adhattam le néhány kilót a súlyfeleslegemből is. Segíts kérlek még, hogy leadhassam a kilók után a a testi lelki dekákat és grammokat is!
Így most éppen mennyei csini-bini, azaz majdnem 777-es méretű a lelkem-testem és így már talán átférek a keskeny út végén lévő szűk kapun. Uram bocsá! Vagy talán még a tű fokán is, mert mintha Jézus szamara kezdene egy kicsivel kisebb lenni?
Óh! Uram Jézus, élő Isten Fia! Könyörülj rajtam, bűnösön!

Az est végén, közösen adtunk hálát a sekrestyében, amikor újabb váratlan öröm ért. Vasárnap megkaptam a közösségi keresztemet a nyakamba, a szívem fölé és a szívemben elrejtve. Most viszont megkaptam a közösségi fehér ruhámat és ingemet, melyeken közösség címere látható. Hát erre aztán igazán nem számoltam! Köszönöm Jézus, köszönöm Testvérek!
Ez pont olyan volt, mintha a Margharita nővérnél a szívek műtétjének estéjén kapott látás teljesedett volna be. Akkor Jézus rám adott egy fehér ruhát, majd eltünt és azt vettem észre, hogy bennem volt. Ez pont olyan volt, mintha a "Növekvő Gyermek" c. írásomban évekkel ezelőtt kapott látás és ígéret éppen ezzel teljesedett volna be. Megérkeztem?Elhagytam a gyermek szokásait és a Sabbat Jehosuah menyasszonya lettem?

Hát ennyi nászajándékot kaptam két nap alatt. Ezek az ajándékok azonban egyáltalán nem az enyémek, hanem a Ti javatokra kaptam. Pazarul szeret minket Jézus a mi Vőlegényünk! Tényleg megolvadt a lelkem ettől a kényeztetéstől és elteltem hálával és velővel.
Mégis! Utólag visszatekintve a legnagyobb ajándék az a Szeretet, amit az ÚR a Közösségben élő testvéri egységre áraszt ki. Le is csordul a kenet olaja bőségesen Tibor atya ároni szakállán egészen a Közösség minden Tagjáig.
Köszönöm Jézus! Köszönöm Jézus! Köszönöm Jézus!
Köszönöm Testvérek! Köszönöm Testvérek!  Köszönöm Testvérek! Köszönöm Testvérek! 
DICSŐSÉG AZ ATYÁNAK A FIÚNAK ÉS A SZENTLÉLEKNEK, MIKÉPPEN KEZDETBEN MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ! AMEN!
JEHOSUAH! HAallelujaAH! HAallelujaAH! HAallelujaAH!
Mindez legyen Isten nagyobb dicsőségére! Amen!

Az én életemben ezzel úgy érzem, hogy most kezdődött el a Bárány Mennyegzője....!
Kérlek! Imádkozzatok értem nyomorult bűnösért, hogy a bor ne fogyjon el az ünnepnapok alatt és hűséges lehessek a végső elragadtatásig. 
"Mert a növekedést Isten adja."
Köszönöm! 1Kor.3.6-17.
Az alább olvasható IGE a helyhiány miatt itt most nem ismertetett szövegkörnyezetével bizony rám is igaz.
"Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem.
 Egyiptomból (a bűn fogságából)) hívtam meg a fiamat. De minél jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak tőlem: Baáloknak áldoztak, bálványoknak gyújtottak jó illatot. Pedig én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem.
 Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. 
Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki. Meggyógyítom hűtlenségüket, s szívemből szeretni fogom őket, elfordul tőlük haragom
Ozeás 11.1.és14.5.
"Elmentem melletted és láttam, hogy véredben vergődsz. Ezt mondtam neked, amikor véredben voltál: „Maradj életben 7és növekedj, mint a mezők virága!” 
S fejlődésnek indultál, felnőttél és eljutottál az érettség koráig." Ez16.4

.......................................és amikor elértem a felnőtt kort, elhagytam a gyermek szokásait. 'Kor13.
"Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült a menyasszonya." Jel19.7. 

És megáldalak Titeket a legszentebb Szentháromság és a Szeplőtelen Fogantatás Nevében! Amen!


Weöres Sándor: 
Szembe fordított tükrök
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.


Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

Mazel Tov!

Nincsenek megjegyzések: