2019. febr. 10.

A DONGÓ ÉS AZ EMBERHALÁSZ


A DONGÓ és az EMBERHALÁSZ


Az elmúlt hétvégén, éppen akkor, amikor a csodálatos halfogásról szólt az Evangélium, Jézus ismét egy nagy halat terelt be a hálómba. Köszönöm Jézus! Éveken át sok alkalommal mondtam el én is, amit Péter, hogy bár sokat dolgoztam, és semmit nem fogtam…de azért halásztam és halásztam tovább…és halászok és halászok tovább…
„Mester, egész éjszaka fáradoztunk és nem fogtunk semmit,
 a Te szavadra viszont kivetem a hálót.”
A Halacskát ismertem régről, de 15 éve nem beszéltem Vele és nem is tudtam róla semmit. Nem tudtam, hogy ezen idő alatt nagyon sokat szenvedett és válságos helyzetében élete mélypontjára ért. Ám Jézus tudott erről, mert váratlanul emlékeztette Őt a nevemre és azt az indíttatást érezte, hogy talán hozzám kellene eljönnie. Köszönjük Jézus!

Így is tett. Utánakeresett annak, hogy hol vagyok elérhető és eljött. Szívből megsajnáltam. Olyan volt, mint a csapdába csalt delfin, aki nem vette észre, hogy miközben a csali hal után úszott, csúnyán belekeveredett az orvhalász hálóiba. Fél nap kellett hozzá, mire kibogoztuk a hálót. Ezután adtam neki egy kézikönyvet – „Eloldozva”- amelynek segítségével megtanulhatja feltérképezni az orvhalászok hálóit. Házi feladatának elvégzése után, őt is várom vissza „Eloldozva” szolgálatra és halászlegény mennyei OKJ képzésre.
A véletlen tudományos neve: Ő a Mindenható. Nem véletlen tehát, hogy éppen a csodálatos halfogás ünnepére terelte be Jézus a halacskát 15 év után a hálóba! Köszönöm Jézus!
A mai Evangélium ezzel a mondattal fejeződött be.
„Jézus bátorságot öntött Simonba: Ne félj! Ezután emberhalász leszel!
Erre partra vonták hajóikat és mindenüket elhagyva követték Jézust.”
Ki lehet emberhalász? Potenciálisan mindenki, akiket a keresztségben, bérmálásban elpecsételt az ÚR magának. Valóságban azonban az:
- aki nem fél,
- aki hittel együtt munkálkodik Jézussal, és nem mond fel a Munkáltatójának akkor sem, ha a halászata nem sikeres,
- aki kéri és hagyja, hogy az ÚR munkálkodjon benne és rajta keresztül,
- aki mint a tanítványok képesek lemondani dolgokról, ha kell sok mindenről, és ha kell mindenről, hogy a Halászmesterrel együtt halásszanak a lelkek üdvösségéért,
(Vajon nincs-e a te családodban is elveszett halacska, akiről már lemondtál! Akarsz-e érte áldozatot hozni, hogy Jézussal kimentsétek őt, az orvhalász hálóiból?)
- aki a Lélekkeresztségben valamiféle hasonló féle istentapasztalatban részesült, mint Izajás, és szeretné, ha mások is átélnék ugyanezt,
- aki átélt vagy látott isteni csodát a szeme előtt lejátszódni, és erről a jó hírről nem fél beszélni,
- aki ezekben megtapasztalta, hogy ki az Isten és ki az ember és ezért eltöltötte a helyes önismeret, az alázat és a Szent Isten félelme. Az ilyen ember már tudja, hogy miért jár önként és dalolva a gyóntatószékbe akkor is, ha nincsenek halálos bűnei.
Az ilyen emberről Jézus is tudja mindezt és ezért is tereli a hálójába a halacskákat.
Köszönöm Jézus! Dicsőséges, hatalmas és Szent Halászmester vagy TE!
Szent Kereszted a legnagyobb, legszentebb és legsikeresebb halászháló a világ végéig!

…és közben…..A DONGÓ DÖNGICSÉLT.

A szentmise előtt a szentségimádás alatt a befűtött templom langyosságára felébredt a téli álmából egy hatalmas fekete dongó. Hangosan zúgva kerengett a templomban én meg félve forgattam a fejem utána, nehogy valakit megszúrjon. A plafonon égett a reflektor és a fényére a dongó rászállt a lámpatest tetejére. Le is pottyant rögtön, mert a forró levegő megpörkölte a szárnyait.
Köszönöm Jézus!

Megértettem a példát: Cor et Lumen Christi=Jézus szívének fénye, világossága.
Ha fény és világosság leszünk, vagyis ha törekszünk az életszentségre, az ugyan lehet, hogy odavonzza belzebub sötét, szúrós és ijesztően zúgó démonjait, de azok Isten jelenlétében vereséget szenvednek, mert, a bennünk élő Isten tehetetlenné teszi őket, hiszen az igazság írva és kijelentve van:

„A MI ISTENÜNK EMÉSZTŐ TŰZ.”  Zsid 12.29.
Legyünk szeráfok, legyünk tűzhalászok!


Hej halászok halászok,
mit fogott a hálótok?
Fogott ma már eleget,
démonszárnyú keszeget!

DICSŐSÉG AZ ATYÁNAK A FIÚNAK ÉS A SZENTLÉLEKNEK,
MIKÉPPEN KEZDETBEN MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ! AMEN!



Nincsenek megjegyzések: