2011. dec. 12.

Születésnapi ajándék


„Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot,
mert ők betöltetnek” Mt5.6

Isten nagyon kedves a Gyermekeihez. Ménfőcsanakon voltam egy nyári kurzuson. Én a lelkigyakorlat örömei és izgalmai alatt el is feledkeztem arról, hogy aznap van a születésnapom. Nem felejtették el viszont a lelkigyakorlatozó Testvérek és váratlan, kedves és szép estét szereztek számomra. Hála és köszönet érte.
  Előbb azonban az ÚR lepett meg engem és a Többieket is oly módon amire aztán főleg nem is gondoltam. Nem vagyok egy táncos lábú alak. Bálokon, alkalmi rendezvényeken sem táncoltam szinte soha. Miután lelkileg alkalmassá váltam rá, nagyon szerettem viszont a Nyolc Boldogság Kat. Köz. szombat esti, a feltámadási vesperás utáni liturgikus táncait. Ezen alkalmakon kívül viszont nagyon ritkán táncoltam és szinte mindig csak a Szentlélek indíttatására, ám ez is ritka ajándék volt.
   Nos nem is tudtam, hogy születésnapom volt aznap, amikor befejeztem az esti szentmisét a lelkigyakorlatozókkal a lenti kápolnában. Éppen kiléptem az oltár mögül és indultam volna ki a kápolnából amikor megperdült a lábam, mintha meglöktek volna, de nem esés hanem tánc lett belőle. Nagyon meglepődtem és láttam, hogy a többiek is, de gyorsan vidáman beállt mindenki a spontán táncba. Majd az az érzés jelent meg bennem, hogy a Koreográfus itt van a "tánc színpad"  függönye mögött és megérdemel egy vastapsot, hívjuk hát elő a "függöny" mögül. És a vastapsra valóban közénk lépett. Akik ott voltak azok átélték az Ő jelenlétét és tanúskodhatnak róla. Mindenki táncolt, majd párokba álltak és engem is fel akartak kérni. Én viszont már a keringő mozdulataival öleltem Őt magamhoz és azt a válaszoltam, hogy köszönöm de nem mehetek mert már foglalt vagyok, hiszen az Úrral táncolok.
  Köszönöm Uram a váratlan ajándékot amelyet Bölcsességedből szívem ajtajánál ülve találtam anélkül, hogy fáradtam volna érte és újra betöltöttél Szentlelkeddel!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Nincsenek megjegyzések: