Úgy emlékszem, hogy hat éves lehettem, amikor már templomi hittanra jártam Szojka Ödön atyához a piarista plébániára, akiről „Az ebek és az evangélizáció” c. írásban már szóltam.
Egyik alkalommal éppen a templomi hittanra siettem, amikor egy Anyuka sétált el mellettem, babakocsiban tolva a kicsijét, amikor megszólalt bennem egy szadista és gyilkos hang. Nagyon megijedtem és sírva szaladtam be a hittan terembe.
Hosszú évek teltek el ezután és ezzel a hanggal éltem együtt. Senkinek nem mertem szólni róla, de a gyermekkorom olyan volt, mint a holdkóros fiú története a Szentírásban. Testemen már nem is tudom a számát, hogy mennyi lenyomata van az állandó baleseteknek és rendkívüli eseményeknek de több, mint egy tucat.
A gimnáziumban egyetlen alkalommal szóltam erről a visszatérő gyilkos késztetésről egy atyának, aki kezelésre akart küldeni. Nem mentem el, mert bár nem tudtam, hogy mi a bajom, de azt igen, hogy nem voltam elmebeteg és nem voltam pszichiátriai eset. Évek teltek el sok szenvedéssel, sok bűnnel és gyötrelemmel, megoldás nélkül a rettenettel.
Leírtam már, hogyan kerültem a Kegyelem segítségével Péliföld-Szentkeresztre a Nyolc Boldogság Kat. Köz. kolostorába. Itt nagyon jó és élő hitű karizmatikus ám teljességgel katolikus tanításokat kaptam.
Aztán egy napon a kezembe került az arsi plébánosnak Viennay Szent Jánosnak – akinek halott teste szintén épen maradt csodás módon- az életéről szóló könyv. Amint el kezdtem olvasni, az eddig tanult katekézis egy új világban tárult fel előttem a Szentlélek által. Szomjazva ittam minden oldalát és sorát és lassan kezdtem megérteni saját szenvedésem történetét. A Szentlélek, mint egy törött tükör darabjait rakta össze egésszé az eseményeket. Megértést adott a szívembe, hogy azt amit addig csak külön álló rész információkként ismertem, most láthassam összefüggéseiben is. Közben a családomtól is új és újabb, addig elhallgatott részletek kerültek elő, melyek kiegészítették és teljessé tették a valóságot.
Édesanyám várandós volt velem, amikor rettenetes tragédiák történtek a családunkban. Mami félelmében és tudatlanságában – mert hittanon nem tanították neki, hogy nem szabad- elment egy jósnőhöz, hogy arról tudakozódjon, hogy fiú leszek-e vagy lány......... A tragédia után a gyászt okozó gonosz lélek egy új lakhelyet keresett magának és a bűn miatt én lettem az akit védtelenül megtalálhatott Édesanyám méhében. Ott élt tehát bennem a halál lelke és amikor eljött az ideje, megmutatta foga fehérjét.
Az összefüggések megértésének ideje alatt démoni támadások alatt voltam. A Közösségben három napra bezárkóztam a szobámba, nem voltam hajlandó kimenni és semmilyen közösségi alkalmon nem vettem részt és nem ettem. Hiába zörgettek az ajtómon és próbáltak velem kapcsolatba lépni én csak imádkoztam és olvastam tovább Szent János életét.
Mi volt az az újdonság amit Viennay Szent János hozott számomra. Az, hogy a sátán létezik. Nem csupán tananyagként a katekézis lapjain, hanem valóságosan, terminátorként. János atya sokat küzdött az ördöggel és élete nagy tanúság volt számomra.
Úgy tettem le a könyvet a kezemből, hogy szükségem van egy ördögűző papra. Drága jó Csaba Ildikó nővér azt mondta, hogy az országban egyetlen ilyen pap létezik, de ő viszont annyira elfoglalt, hogy ne is reméljem, hogy a közel jövőben tudok találkozni Vele.
Azt válaszoltam, hogy akkor én holnap azonnal elindulok ahhoz a Paphoz, leülök a plébániája küszöbén és addig várok rá, amíg haza nem jön. A több napos izgalmakban teljesen kimerültem és így zuhantam végre megbékélt szívvel az ágyba, pihentető álomba, mint aki végre megtalálta az életére a megoldást.
Másnap sokáig aludtam és késő délelőtt ébredtem fel. Az ajtóm kilincsén egy üzenet volt amely arról értesített, hogy az exorcista atya aznap ott lesz a kolostorban. Gondolhatjátok, hogy micsoda öröm, ujjongás és hála volt bennem.
Kiderült, hogy egy Miniszter apukának lelki bajba került egy gyermeke. Ezt a fiút hozták váratlanul a kolostorba aznap az exorcista atyához aki nem is tudott arról, hogy közben már engem is felkészített a Kegyelem.
Az exorcizmus megtörtént felettem is. Imádkoztunk a családi átkokért és kötelékekért is. Ötvenhat éves volt ui. a Nagyapám, amikor a tragédia történt, és ötvenhat éves volt Apám is, amikor ha nem vagyok éppen otthon, akkor ugyanaz a tragédia ismét megtörtént volna a családban.
A „Szív titkai” című bejegyzésben már leírtam a papi hivatásom történetét. Megértettem, hogy Istennek terve volt és van velem. Nem véletlen, hogy pont ebből a családból, pont ilyen múltból, pont engem hívott meg.
Ezért választottam papi újmisés Igémnek a Zakariás énekéből való Igét: „hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből......Lk1.74” Papként azt tapasztalom, hogy az átlagosnál érzékenyebb a szimatom a patás jelenléte után, mint a többi Paptestvérnek, akiket más olyan kegyelmekkel halmozott el az Isten, amivel viszont én nem rendelkezem.
Azt is tapasztalom, hogy nem mondott le rólam és tudom, hogy el fog jönni a nap, amikor Isten megengedi neki, hogy utol érjen.
Dicsőség az atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen
Mint Dávidot, engem is a juhok/kecskék mellől hívott meg az ÚR!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése