2011. dec. 13.

Viva Cristo Rey - Éljen Krisztus Király

"Minden nép eljön, hogy imádjon, és dicsőíti a neved, Uram!Mert nagy vagy, Uram, csodákkal hatalmas, egyedül te vagy az Isten.Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak; irányítsd szívemet, hogy félje nevedet!Uram, Istenem, egész szívvel áldalak, dicsőítem nevedet mindörökké.
Mivel nagy volt irgalmad irántam,
lelkem kimentetted a halál verméből." Zsoltár 86.9
Krisztus Király ünnepén régen nem tapasztalt nagy lelki örömöt kaptam papi szívembe Krisztus Királytól. Köszönet és hála érte! Néhány nappal korábban felhívtak, hogy egy Lelket szeretnének hozni hozzám és, hogy tudom-e fogadni egy hosszabb beszélgetésre.Már nem volt más időpontom, mint a zsúfolt napok után a szombat este az ifi hittan után.
Nem ismertem és semmit nem tudtam Róla, de az ÚR igen. Utólag látom, hogy már akkor mikor odatérdeltem a szentélyben az ÚR elé imádkozni, már akkor segített a Szentlélek vezetésével. Azért imádkoztam, hogy ez a Lélek az evangélium keskeny útján járhasson.
Majd három órán át hallgattam Őt és igen nagy volt a papi szívem öröme.Krisztus Király a halál útjáról hozta vissza és haza Őt. Nagy győzelem volt ez az este a bűn, a démonok a lelki halál fölött.
      Éljen Krisztus Király! Éljen Krisztus Király! Éljen Krisztus Király!
Csak ezután és ekkor értettem meg az előző este eseményét és miértjét. Kimentem a kutya iskolába a szokásos egyik  heti  edzésre, amikor is az egyik Sporttárs belém kötött ok nélkül olyan fájdalmas módon, hogy nem tudtam ott tovább maradni. Annyira fájt a viselkedése, hogy fogtam a malikat, beültem a kocsimba és eljöttem haza. Majd két éve járok ebbe az iskolába, ám  ilyen még egyszer sem fordult elő.
 Ez után értettem meg Pió atya korábbi szavát:

 "Mindenért meg kell fizetni".

„A szülés fájdalmait szenvedem értetek,
amíg Krisztus ki nem alakul bennetek.” Gal4,19

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Nincsenek megjegyzések: