2011. nov. 22.

Ki lakik a te házadban


Vége a léleknek, ha nem lakozik benne Krisztus!
Szent Makariosz püspöknek tulajdonított szentbeszédekből

Miként hajdan megengedte Isten, hogy Jeruzsálem az ő ellenségei előtt a gúny tárgyává legyen, hiszen azok uralkodtak fölöttük, akik gyűlölték őket, és nem volt többé náluk sem ünnep, sem áldozat a parancsainak megszegése miatt,
ugyanígy átadja Isten a lelket is azoknak az ellenségeknek, akik tévútra vezették és teljes gyalázatba vitték.
Miként egy ház is, ha nem lakik benne az ura, sötétségbe, gyalázatba és becstelenségbe borul, tele lesz piszokkal és szeméttel, ugyanígy az Urat és a vele örvendező angyalokat hűtlenül elhagyó lélek is a bűn sötétségével, rút érzelmekkel és mindenféle gyalázatossággal lesz tele.
Jaj az útnak ha senki sem járja, ha senki emberfiának a szava nem csendül rajta, mert vadállatok tanyája lesz. Jaj a léleknek, ha nem lakozik benne az ÚR és szavával a lelki gonoszság démoni fenevadjait el nem kergeti onnan! Jaj a háznak, ha nem lakik benne ura! Jaj a termőföldnek, ha nincs földművese aki gondozza! Jaj a hajónak, ha nincs kormányosa, mert a tenger viharzó hullámain hányatva elpusztul! Jaj a léleknek, ha nem lakik benne az igazi Kormányos Krisztus, mert a sötétség ádáz tengerén hányódva, az érzelmek hullámveréseitől megtépázva és a gonosz lélektől mint vészes vihartól meggyötörve végül is hamis világosságtól vezettetve a pusztulás kikötőjébe sodródik.
Jaj a léleknek, ha nincs Krisztusa, aki őt jóságosan gondozza, hogy megteremhesse a Szentlélek jó gyümölcseit. Ha egy lélek elhagyta Krisztust, akkor tövissel, bogánccsal lesz tele és ahelyett, hogy gyümölcsöt termett volna, tűzre való lesz és elég. Jaj a léleknek, ha nem lakozik benne Ura és Krisztusa, mivel őt elhagyta ezért csúf hajlamokkal lesz tele, és vétkei által démonok tanyájává válik!
Miként ugyanis a földművesnek, ha földje megmunkálására készül elő kell vennie a földműveléshez szükséges eszközöket és megfelelő ruhát kell öltenie, ugyanígy Krisztus is, az égi király és igazi földműves, amikor eljött a bűn miatt elhagyottá lett emberi nemhez, magára véve az emberi testet és szerszámként a keresztet hordozva munkálta meg az elhagyott lelket. Kitépte belőle a töviseket, a gonosz lelkek tüskés bozótját, kiszaggatta a vétkek vadhajtásait és bűneinek kóróját elégette tűzben. Miután így megmunkálta keresztfájával az emberiség lelkét, beleplántálta a Szentlélek szépséges kertjét, hogy az Istennek, mint Urának mindenfajta ízes és kedves gyümölcsöt teremjen.
János 15.1 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.
Aki bennem marad s én benne, az bő termést hoz.
Évközi XXXIV. hét szerda reggeli zsolozsma Hom.28: PG 34,710-711


Tituszhoz írt levél 3,4

Amikor azonban üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket. Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk. Igaz beszéd ez, s kívánom, hogy erről megbizonyosodj.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

1 megjegyzés:

Apulchra írta...

Kemény és állhatatlan az ember szíve Krisztus nélkül, ima nélkül. A zsidóknak ma sincs templomuk, sem áldozat bemutatásuk ahogy a Tóra előírja, már csak ez a tény el kellene gondolkoztassa őket.