2012. febr. 28.

Bevittelek titeket Kármel földjére...


Bevittelek titeket Kármel földjére, hogy annak gyümölcseit és legjavát egyétek. Jer.2.7
  Hosszú utat jártam be azóta, hogy a szemináriumba lépés előtt elvégeztem Monforti Szent Lajos máriás lelkigyakorlatát és jól-rosszul, de igyekeztem eme felajánlás szerint élni. A teológián Puskely Mária Cordia nővértől hallgattam szemináriumokat a kármelről  és most mielőtt a skapulárét felvettem volna, Kis Szent Teréz írásai vezettek el az Irgalmas Szeretethez és felajánláshoz és hálálkodom azóta is annak első és szép gyümölcséért, melyre ötven évet vártunk a családommal. 
  Az alábbi írás részlet a KÁRMELHEGYI BOLDOGASSZONY SKAPULÁRÉJA c. könyvből, amely a Magyar Sarutlan Kármelita Rend kiadványa. 
                     A SKAPULÁRÉ AZ OLTALOM JELE
 Lisieux-i Kis Szent Teréznél – aki immár egyházdoktor is – talán senki sem mutatta meg jobban azt, hogy a skapuláré Szűz Mária oltalmának a jele. Ez a Szűz Máriáról szóló fontos tanítás abból a kegyelemből születik, amelyet a fiatal kármelita apáca a Szent Magdolna barlangnál kapott. Ez egy kis remete lak volt a lisieux-i kolostor kertjének egyik eldugott részében.
  Az 1889. júliusában történteket Teréz így meséli el Jézusról nevezett Ágnes anyának.
Olyan volt mintha számomra fátyol borult volna minden földi dologra…Teljesen elrejtőztem a Szent Szűz fátyla alatt. Abban az időben rám bízták, hogy az ebédlőben szolgáljak fel. Emlékszem úgy tettem a dolgomat, mintha nem is én tenném, olyan volt, mintha kölcsön kaptam volna egy testet. Egész héten át így maradtam.
   Valamilyen rejtett úton-módon ez a szerény öltözet előkészít minket Mária anyai oltalma jótéteményeinek befogadására. Ez az oltalom nagyon diszkréten mutatja meg önmagát. Inkább azt mondhatnánk, hogy fokozatosan tárul fel előttünk, mintha csak az Isten Anyja óvatosan emelné fel a fátyol szegélyét, amely eltakarja anyai oltalmának misztériumát.
   A skapuláré és Mária fátyla egy és ugyanazt a dolgot jelenti. Mi is akárcsak Kis Szent Teréz, elrejtőzhetünk a Szent Szűz fátyla alatt, és tehetjük a dolgunkat, mintha nem is mi csinálnánk. A Boldogasszony ruháját hordani tehát annyit jelent, mint engedni, hogy Mária takarja be az Ő anyai oltalmával a mi névtelen, egyszerű, csendes és egyhangú életünk szürkeségeit, és akkor már semmi sem lesz felszínes.
   A skapuláré több mint egy máriás jelvény. 

Egy valóságos és hatékony oltalom jele, amely nem elégszik meg azzal, hogy Máriára emlékeztet minket. 

Egyúttal az összes kegyelemre is emlékeztet, amelyet az Isten Anyja eszközölt ki mindannyiunk számára. A skapuláré „tapinthatósága” megvigasztal minket. Bajok, veszélyek közepette jó megérinteni, tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Aki megkapja ezt a barna szövetdarabkát, odahúzódik, bebújik a Boldogasszony oltalmazó fátyla alá. Mivel Mária oltalmát jelenti számunkra, a skapuláré megalapozza bizalmunkat, anyai kezeire való bizalmas ráhagyatkozásunkat. Egyúttal megadja nekünk azt a biztonságot, hogy ez az oltalom megnyeri számunkra Isten irgalmasságának kegyelmét is, hiszen amikor Isten Anyja oltalmazza gyermekeit, ezt azért teszi, hogy az ÚR kegyelmének jótékony hatása alá vonja őket.
  Íme, mint szentelmény ezért közvetíti Mária ruhája Isten kegyelmét. Mária oltalma oltalma átalakítja azt, aki az Ő ruháját viseli. Aki felveszi a skapulárét Máriát ölti magára, elfogadja és örökségül kapja Őt. Arra törekszik, hogy kövesse erényeit, és Izajás prófétával együtt így kiált fel- Örvendezve örvendek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám. Iz61,10
   Attól a pillanattól kezdve, hogy válaszul a mi máriás elköteleződésünkre elnyerjük a Szűzanya oltalmát, maga ez az oltalom titokzatos módon megteremti bennünk a Máriához való hasonlóságot. És éppen ez a hasonlóság az, amit a skapuláré által Anyánk el szeretne érni bennünk., amint ezt a Kármelhegyi Boldogasszony miséjének egyik prefációja is nagyon szépen mondja. Rendjének ruhájával oltalmaz minket, hogy a világban élő képmásai lehessünk.
  Egyfajta rejtett szeretet által, amely nem szereti könnyen felfedni magát, Anyánk segít minket, mellettünk áll lelki fejlődésünk során azért, hogy elvezessen minket az Istennel való teljes egyesülésig. Szűz Mária tehát azzal gyakorolja irányunkban leginkább anyai oltalmát, hogy meghív minket, fátyla alatt osztozzunk mi is az Istennel való bensőséges kapcsolatában. Ennek pedig csodálatos jelét is adja, a skapulárét, a saját ruháját.
   A skapuláré felvétele és hordása lehetővé teszi számunkra, hogy befogadjuk mindazokat a kegyelmeket, amiket az Úr a Szűzanyán keresztül adni szándékozik nekünk.
  Először is megtanít bennünket kimondani az igent Isten akaratára, ahogyan annak idején Ő is kimondta a maga igenjét az angyal szavára. Ez a kegyelem befogadásának alapja. A skapuláré felvétele számunkra az igen kimondását jelenti. A skapuláré állandó hordása pedig az Isten akaratában való megmaradás jele.
  Mária a napba öltözött asszony A Szűzanya – Szent Pál gondolkodásának értelmében – egészen Krisztusba öltözött. Ez az Ő ruhája. Ezt a ruhát, ezt a skapulárét nyújtja felénk. Mária egészen Krisztusba akar öltöztetni minket. Mária különös oltalma nem mást jelent, mint bekapcsolódni Jézus Krisztus egyetlen megváltó tettébe és hagyni, hogy Krisztus működjék bennünk, hogy: már ne mi éljünk, hanem Krisztus éljen mibennünk.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen

Linkek a skapuláréról:


 http://tiszta-szivvel.blogspot.com/2010/05/maria-ruhajaban-stock-szent-simon.html









Nincsenek megjegyzések: