2011. okt. 3.

Nono megrabolta a mennyet


A mennyek országa az erőszakosaké (Mt11.12)
Nono előtt nincs akadály.


Legkisebb keresztlányom négy éves volt, amikor első áldozó lett. Félreértés ne essék, nem protekcióval, nem püspöki engedéllyel vagy korkedvezménnyel történt. Ím a valóság.
Még szeminarista voltam, amikor nyári szabadságon voltam otthon és egyik szombat este együtt vacsoráztunk Nonoval és a Húgommal. Vacsora közben a gyermek megkérdezte:

Mond csak Keresztapu! Hogy van az, hogy a Keresztanyu testében ott van az a sok meleg szeretet?

Tudod az úgy van -válaszoltam – hogy a Keresztanyu gyakran járul szentáldozáshoz a templomban és az ostyában Jézus adja neki azt és Jézus tölti meg őt a szeretet melegével. (Éppen kakaót vacsorázott és a gyermek éles esze azonnal megtalálta az életből vett jó példát és így válaszolt.)
Akkor úgy, amint a kakaós bögre is fölmelegíti a tenyerem. (És mutatta is a kis kezeivel, hogyan tartja két tenyere között a meleg kakaós bögrét.)
Igen, hát valahogyan így van – válaszoltam, és magamban mosolyogva megjegyeztem, hogy a gyermekek mennyire jó teológusok tudnak lenni.
Másnap együtt mentünk el a szentmisére. Áldozáshoz őt is kivittem magammal. Felvettem a karjaimba, hogy láthasson mindent és megkaphassa a kis keresztjét is a homlokára. Az áldozás utáni szent csendben a gyermek ott ült mellettem a padban majd gondolt egyet, fölkelt a helyéről és ráborult a Keresztanyu hátára - aki a térdeplőn térdepelt rádőlve a padtámaszra - és szorosan átölelte őt.
Azonnal megértettem mit akart. Tudta, mert elmondtuk neki, hogy ő még nem áldozhat, ám ez azonban nem jelentett akadályt számára. Ő részesedni akart abból a szeretetből amit Jézus adott és tudta, hogy ha nem is kaphatja meg a szentostyát, ezen a módon mégis közel kerülhet Jézushoz és átvehet valamit az Ő szeretetéből.
Elgondolkodtam. Azon a szentmisén sokan járultak szentáldozáshoz és hogy ki milyen lélekkel, vággyal, megszokásból vagy szomjúsággal a szívében, azt csak a Jóisten tudja. Az azonban biztos, hogy a gyermek vágya beteljesedett és ugyanazt a szentségi kegyelmet kapta meg, mintha konkrétan ő maga is áldozáshoz járult volna.

Szent Ambrus írja:
A lelkekben van az egyház szépsége és mivel a lelkekben van és nem a külső pompában, ezért Isten a lelket akarja széppé tenni.

Kedves Nono! Azt kívánom Neked, hogy ezt a gyermeki lelket, szépséget, Isten utáni szomjúságot őrizd meg mindig a szívedben és legyél Jézusnanak az egyház Vőlegényének is a Jegyese.

Szeretettel!
Keresztapu

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen

Nincsenek megjegyzések: