A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sátán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sátán. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. jún. 11.

A RACIONALIZMUS MÉRGE


HIT és ÉSZ

Nyár végén lesz három éve annak, hogy nulla szénhidráton élek, és úgy ahogy írom és mondom csak húst, zsírt, szalonnát, töpörtyűt, velőt, belsőséget és tojást étkezem és semmi mást. A zéró az zéró, a nulla az nulla.
Azért részletezem mégis az étrendet, mert tapasztalom, hogy azt hiába mondom el, első hallásra nehezen hiszik el, és sorra rákérdeznek a többire is. Igen, tehát, sem pékárut, sem tejterméket, sem zöldséget, sem gyümölcsöt, sem fagyit, sem sütit sem semmilyen szénhidrátot, cukrot nem veszek magamhoz.
Ekkor döntöttem úgy, hogy - mivel rosszindulatú agydaganattal műtöttek- a gyógyulásom érdekében a szentmise nagy ostyáját sem veszem magamhoz és ezután vágyáldozásban fogok Jézussal találkozni a szentmisékben. A dogmatika ezt a gyakorlatot ismeri és meg is engedi. Mivel vasárnaponként három szentmisét mutatok be és minden hétköznap minimum egyet, a racionalista ész azt súgta, hogy a nagy ostyákban túl sok a szénhidrát számomra, ami veszélyeztetheti az életem. A szénhidráttal ugyanis virulnak a daganat sejtek, a zsírtól pedig gyengül az aktivitásuk.

Ez igaz, de ez még önmagában nem kellett volna, hogy azt eredményezze, hogy ilyen döntést hozzak. A kehelybe is éppen ezért csak morzsányi szentostyát és éppen pár csöppet tettem a borból éppen annyit amennyi az érvényességhez kell. A nagy ostyát pedig kiosztottam a hívek között.
Ez volt tehát a hazugság atyjának a megtévesztő csapdája. Észvesztő, hogy a ratio milyen észt vesztő dolgokat tud művelni a megtévesztett tudatban.

„Hogy megtévesszék, ha lehet még a választottakat is.”Mt24.24

Egy csepp a hazugságból vagy a féligazságból tehát éppen elég arra, hogy nagy kárt okozzon és éppen a mennyei erőtől, élettől, hatalomtól, örömtől, gyógyulástól, megszentelődéstől megfosszon bárkit, momentán most éppen engem, a papot, itt ebben a helyzetben. Így kezdte Éva megrontását is, ami a nagy bukáshoz vezetett. Így mutattam be tehát a szentmisét egészen az idei évig, amikor is negyedik alkalommal vettem részt Margharita nővér lelkigyakorlatán februárban és ott a következő történt. Az első szentmise megkezdése előtt Huber atya megkérdezte, hogy miért van külön a többitől az oltáron a másik paténán az az egy darab ostya. A sekrestyés válaszolt, hogy az egy glutén mentes ostya a glutén érzékenyek számára.

A német papok között is vannak ám, szentéletű paptestvérek. Huber atya is az, különben nem lehetne évek óta a Nővér jobb keze. Nos, Huber atyát ekkor elkapta a szent harag és az ÚR IGÉJE iránti féltékeny szeretettel nagyjából a következő szavakkal dorongolt le minket.
„Elment az eszetek, hol van a ti hitetek? Csak nem azt gondoljátok, hogy az a Jézus, aki testét vérét, életét adta értünk, hogy mindaz, aki hisz Őbenne az meggyógyuljon és éljen,(Jn3.16) az most a saját testével és vérével meg akar megmérgezni titeket? Azt gondoljátok, hogy az ÉLET URA meg akar ölni titeket? Hát elment az eszetek? Hol van a ti hitetek?”

„Az Ő sebei által van a gyógyulásunk.” Pt2.24

Bizony nagyon elszégyelltem magam kishitűségemért! Bűnbánatot tartottam, bocsánatot kértem rögtön Jézustól, majd amint lehetett szentgyónást végeztem.
Hazajöttem és a történteket elmondtam itthon is a három plébánia közösségeinek, hiszen a racionalista hitemmel őket is megfertőztem. Az Eucharisztiába vetett hitüket meggyengítettem, ezért őket is újra meg kellett erősítenem az IGÉBŐL forrásozó élő hit és az Eucharisztia hatalmának, erejének a bizonyosságával.

Azóta minden szentmisében a teljes nagy ostyát veszem magamhoz és hiszem, hogy nem hogy semmi bajom nem lesz, hanem növekedni fogok az isteni és emberi erényekben.

Nézzünk csak röviden a racionalizmus mögé. 



A franciáktól indult. A „felvilágosultak” jelmondata az volt, hogy el kell pusztítani a gyalázatos Egyházat.
Isten nincs, csak az van, amit az ész, a józan ráció lát és mond és a tudomány igazol. Ezért templomokra, papokra, szerzetesekre nincs szükség és üldözve az Egyházat a „felvilágosultak” nyakló nélkül üzemeltették a nyaktilót. Kikiáltották az észt az ember istenének, elkészítették az ész istennőjének a szobrát és imádandó istenként körbe hordozták az egész országban. Betiltották a hét napos polgári életet, mert a hetes szám túl sokat emlékeztetett a bibliai dolgokra és helyette bevezették a dekád rendszert. Kilenc nap után a tízedik volt a pihenés napja….stb.
A felvilágosodás valójában óriási szellemi sötétséget hozott magával és mind a mai napig nagy hatással mételyezi az emberek gondolkodását. Amint a glialka totális gyomirtó szerként mindent kipusztít, így öli meg a racionalizmus is az emberekben a hitet.  Az üresen maradt szürkeállományok földjét ezután beveti az ellenség a kommunizmus, az ateizmus, relativizmus, a szubjektivizmus, a cinizmus, a liberalizmus, nihilizmus, az ezotéria, mágia…stb. gyommagjaival, melyek kikelvén az elmében, mint a Lucernafojtogató Aranka minden más igazságot elnyomnak és kipusztítanak.  Köztudomású, hogy a búzavetés lassan nő, de a gyom mindig virul és virul minden gyomirtás ellenére.

Az Egyház igehirdetőinek tiszta vetése nagy kárt szenved 1789 óta az ellenség glialkájától. Nyugatról a ráció, a tudományok és az áltudományok sora, keletről pedig a moszkvai bolsevizmus ateizmus és spiritizmus irtott minket két tűz közé szorítva. Mindkettő a sátán eszköze az Egyház ellen. Kevesen tudják például, hogy Marx saját kezűleg írt sátánista verseket, de Lenin is hasonló piskóta volt az ötágú csillag a sátán jelképének árnyékában. A lelkek szántóföldjén pedig ráadásként ma is bőven virágzik a szamárkóró az ezotéria és okkultizmus, melyik azt is kipusztítják, ami eddig valamiképpen megmaradt.

„Az ellenség, aki a konkolyt veti maga az ördög.” Mt13.39
„Ti az ördög-atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja.” Jn8.44

A hit és az ész olyan, mint a madár egy-egy szárnya. A madár teste nem tud felemelkedni a földről, ha az egyik vagy a másik szárnyát elveszti. Éppen így a lélek is akkor tud a dolgok fölé emelkedve tisztán látni és az ÚR világosságában élni, ha használja a hit és használja az ész ajándékait, ahol a természetfeletti bölcsesség és megkülönböztetés adja meg az egyensúlyt.
Én ott követtem el a hibát, hogy ijedtemben egyoldalúan a tudományos érvekre támaszkodtam, mely érvek mögött hit nem volt, és a józan hit világosságában nem vizsgáltam meg körültekintően a helyzetet és elhamarkodott döntést hoztam. 
Köszönöm Jézusnak Huber atya kijózanító szavait!


DICSŐSÉG AZ ATYÁNAK A FIÚNAK ÉS A SZENTLÉLEKNEK MIKÉPPEN KEZDETBEN MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ!AMEN

Vers Jézus Szíve ünnepére

2014. aug. 5.

Villanyszerelés érintésvédelemmel



Megtanítottad kezemet vívni, karomat ércíjat feszíteni. 

Pajzsodat nyújtottad oltalmul és fegyverzeted védelmezett.                2Sámuel.22.35

                                    


 A villanyszerelő szakmunkás amint kikerül az iskolából, annak ellenére, hogy alapos és kitűnő elméleti oktatást kapott érintésvédelemből, mégis a saját bőrén tanulja meg, hogyan védekezzen a nem kívánt áramütések ellen. Ha azonban nincs erősáramú végzettsége, akkor hiába kitűnő villanyszerelő nem  foglalkozhat például nagyfeszültségű vezetékekkel.

Így van ez a pappal is, zöldfülű káplánnal pedig még inkább. Bár az ötéves teológián a sok-sok tantárgy között tanult valamennyi aszketika misztikát, dogmatikát, exegézist….stb, mégis a saját lelkének bőrén tanulja meg, hogy mit jelent és mennyire rázós a szellemi harc. Ez akkor is így van, ha okos, tapasztalt megújult, kitűnő emberektől további remek írásokat olvashat, elméletet tanulhat a démonok módszereiről és a démonoktól való szabadítás teológiájáról. A szabadítás szolgálatát egyébként bárki alkalmas és felkészült, szentségi életet élő hívő elvégezheti, a fölszentelt pap pedig még inkább kellene, hogy gyakorolja ezt a krisztusi küldetést, mint irgalmasságot a lelkek megmentésének szolgálatában.


Hála legyen Istennek, hogy idén nyáron repetázhattam Margharita nővér lelkigyakorlatából.
 Sok új tapasztalattal tértem haza, melyek közül a számomra legfontosabbakat írom le, hátha tanulhat belőle más is, mert most értettem meg a szellemi harcból valami újat a megkülönböztetés által.

  Hazajöttem a lelkigyakorlatról Szentlélekkel eltelve. 150-en voltak a lelkigyakorlaton és csak ketten voltunk résztvevő papok, így a lelki gondozás örömteli, de fárasztó munkájából bőségesen kijutott nekünk. Hazaértem, de nem nagyon pihenhettem meg, mert az ÚR sok munkát tett elém az utógondozásban. Miután a lelkigyakorlaton beszéltem arról, hogy az ezoterika, okkultizmus és köztük a török szem (evil eye) és az egyéb okkult tárgyak milyen súlyos és káros démoni befolyást hoznak létre a gyanútlan és tudatlan, megtévesztett hitetlen és hívő emberek életében, sokan kerestek meg felismerve megtévesztettségüket és kérték tőlem a szabadítás szolgálatát. Volt olyan ház, ahonnan háromdoboznyi okkult tárgyat szedtünk össze és azon a dicsőséges héten több tucat démontól szabadítottam meg a szenvedőket. Deo gratias!
Mindent a tanultak és a szellemi hadviselés szabályai szerint alázattal igyekeztem végezni a megszentelő Kegyelem állapotában. Ennek ellenére a szolgálataim után sorra jöttek a visszajelzések, hogy ilyen és ilyen bajok történtek egymás után a megszabadultak életében. Egyik fájdalmasabb volt, mint a másik, és mint a tőrdöfések úgy érték ezek a bajok őket. Nem értettem.Elgondolkoztam, imádkoztam és kértem a Szentlélek megvilágosító Kegyelmét.
 "Kezemet harcra tanította, karom ércveretű íjat feszít. 
Üldözőbe vettem ellenségeimet s elfogtam őket, nem tértem vissza, míg el nem pusztultak. 
Összetörtem őket, nem tudtak felkelni, a lábam alá estek. 
Erővel öveztél fel engem a harcra, az ellenem állókat alám vetetted."      Zsolt18.35-40
  Amikor  kiderült 3 évvel ezelőtt, hogy a rosszindulatú hólyagrák betegségemet az ördög okozta egy átkon keresztül akkor elmentem egy kitűnő exorcista paphoz, hogy imádkozzon értem. A szentelmény kiszolgáltatása szabályosan, pontosan, védelem alatt történt. Ennek ellenére amint eljöttem, még ki sem értem a városból, az autóm motorja beállt és totál káros lett. Ez volt az ördög bosszúja. Autóm a legprofibb és legmegbízhatóbb szerelő által volt karban tartva, akit valaha csak ismertem, ezért nem is értettem, hogyan történhetett ilyen. (– A Gondviselés ezután másik autót adott, melyről a „Testvéri szeretet csodája” címmel írtam. A történethez tartozik, hogy mielőtt elmentem volna az exorcista paptestvérhez, az urológusomnál voltam Dr.Domján Zsoltnál és egy borítékban egyhavi fizetésem akartam neki átadni. Nem fogadta el. Amikor az exorcizmus után az autóm motorja beállt és haza kellett hozatnom a kocsit autómentővel, a szállítás éppen annyiba került, mint amennyit a Doktornak szántam. Az volt az összes megtakarításom. Ha az orvosom elfogadta volna az összeget, nem tudtam volna az autót hazahozatni.)
 Ekkor a következőre emlékeztetett a Lélek. Az exorcista atyával sok évvel ezelőtt arról beszélgettem, hogy a kápláni éveimben számolatlanul sok és sikeres szabadítást végeztem el úgy, hogy semmilyen baj nem ért sem engem sem a reám bízottakat.. Aztán egyszer csak jöttek a bajok, lavinaszerű támadások, problémák. Abban maradtunk, hogy nem tudtuk az okát, de valamiért többé már nem voltam védelem alatt és abba kellett hagynom a szabadítás szolgálatát. Fájó szívvel tettem meg ezt és ezután évekig nem fogadtam senki bajban lévőt, hiszen magam is bajban voltam. Ez az ördög egyik módszere: ha nagyon zavarod a köreit  előbb kispadra ültet, majd likvidál, mint az erős Sámsonnal is tette. Megértettem, hogy az autóm is azért mehetett tönkre, mert rázós dolgokkal foglalkozván, valamilyen rejtett ok miatt nem voltam teljes körű "érintésvédelem" alatt.

  Tíz év távlatából összefüggéseiben felülről nézve az eseményeket, most már érthető minden a Szentlélekben. „Ő a szabadító” címmel megírtam a blogomban, hogy amikor káplán voltam, a sok-sok szabadítás mellett milyen győzelmet adott Isten az ördög felett. Mai eszemmel már tudom, akkor még nem tudtam, hogy az az esemény valójában már nem is szabadító szolgálat volt, hanem a több órás küzdelem hevében figyelmetlenül, kényszerűen-e nem tudom már, de belecsúsztam az exorcizmusba. Olykor az esetek annyira komplikáltak, és olykor olyan kicsi a mezsgye egy súlyosan démonizált személy állapota és egy megszállott lélek között, hogy kellő tapasztalat és rutin nélkül nagyon nehéz a kettőt már az elején világosan megkülönböztetni. Mentségemre legyen mondva, hogy az én Gondozottam nem mutatta a megszállottság egyértelmű hármas kritériumait és ezért indítottam az imát szabadító szolgálatként. Menet közben azonban lassan kiderült, hogy sokkal súlyosabb esetről volt szó és az  ördögűzést nem lett volna szabad elvégeznem, mert nem volt rá püspöki engedélyem. Azonban már nem volt visszaút abban a helyzetben, menni kellett tovább a megkezdett úton és a beteg érdekében az imát be kellett fejezni. Ha már így alakult, Istennek legyen hála, de a "szabadítás" így is eredményes volt. Mint írtam, akkor a küzdelem hevében csak későn ismertem fel, hogy milyen helyzetbe kerültem, pedig előtte alapos, fél évig tartó diagnózist végeztem. Arra emlékszem, hogy rengeteg démont űztem ki -akkor még tanulatlanul, bárdolatlanul protestáns módon, parancsolva végezve a szolgálatot - és végén nevén szólítva maga Belzebub távozott fájdalmas és fülrepesztő ordítással.(Ma már tudom, hogy ilyen manifesztáció nélkül is el lehet és kell is elvégezni a szabadítást.)

 A szolgálat végén a Szentlélek egy Igét hozott elém az elmémbe: 

„Többet ér az önmagán uralkodó ember a várost hódító hősnél!”Péld 16.32

Tudtam, mert a Lélek figyelmeztetett, hogy az ördög vissza fog vágni, csak azt nem tudtam, hogy hogyan. Igyekeztem hát mindenre nagyon odafigyelni ezután, mégis csak most tíz év után értettem meg, hogy mennyire ravaszul támadott vissza ott, ahol nem is gondoltam volna.

Kiderült, mert a Szentlélek előhozta, feltárta, hogy nem sokkal az exorcizmus után egy hívő Ismerősöm elvitte egy ingáshoz a fényképemet, hogy az inga okkult eszközével és módszerével információkat tudjon meg rólam. Mivel sajnos nem voltunk jó viszonyban –mondhatni bűn volt közöttünk- az ingázás okkult cselekménye által ismerősömön keresztül magam is démoni kötelék alá kerültem.(-Elborzadva hallom, hogy kismamák ezoterikus és okkult eszközökkel tudakolják születendő gyermekeik jövőjét és ezáltal ezek a gyermekek már magzati korukban démonizálódnak és így születnek meg. Milyen lesz az életük folytatása, ha már a kezdetben az ördög az ura a házuknak?)

  Mi történik ilyenkor? Az, hogy az egyik démon bejutván a védelem bástyája mögé, kaput nyit és teret készít a többi és nálánál erősebb démon érkezésének.

Kiderült, mert a Szentlélek ezt is feltárta, hogy az egyik jobb kezem, egy Szentlélekkel betöltekezett munkatársam volt a démon másik eszköze, mert Tőle kaptam tudatlanul azt a török szemet, melytől a Margharita nővér első lelkigyakorlatán szabadultam meg. („Az török áfium ellen való való orvosság” címmel írtam róla.) Nos, ez a démon a többiekkel összefogva aztán csőstől hozta rám és okozta bajokat, kihasználva magam és mások emberi gyengeségeit, bűneit.

   Miután a démonok az évek alatt ronggyá lőtték bástyáimat, mint a török a végvár falait, végső rohamra és gyilkos leszámolásra készültek, amikor rosszindulatú rákos betegséget kaptam egy átok által. Ilyen az ember! Egyszer már voltam rákos beteg átok miatt és most mégsem tudtam kivédeni az újabb támadást és ugyanabba a hibába estem bele.

 Isten azonban megmentett, megszabadított, meggyógyított és tanította kezemet, lelkemet és elmémet a harcra! Dicsőség és hála legyen Szent nevének! Nem csupán megmentett, hanem a betegségem keresztjéből új életek fakadtak. Deo Gratias! Most nyáron ui. már nem egyedül mentem el a Margharita nővér lelkigyakorlatára, hanem a családomból még nyolc személyt vittem magammal. Hatalmas boldogság volt nekem látni azt, hogyan újul meg az életük a Szentlélekben, mert Isten nagy kegyelmeket adott a családtagjaimnak.


Kantikum Iz38.10-20


Így szóltam: „Már életem napjainak közepén *


indulnom kell az alvilág kapui felé.”


Kutattam, életemből mennyi van még hátra; *


azt mondtam: „Nem látom meg az Urat az élők földjén,


és nem látok többé embert *


a föld lakói közül.”


Te azonban kimentettél, hogy el ne vesszek, *


és hátad mögé dobtad minden bűnömet.


Mert nem az alvilág dicsőít téged, †


és a halál sem magasztal; *


akik a sírba hulltak, hűségedben nem remélnek többé.


Csak az élő, csak az élő dicsér, mint ma én is; *


hűségedet az apák hirdessék fiaiknak.


Uram, szabadíts meg, †


hogy énekelhessük dalaidat *


életünk minden napján az Úr házában.

Nos, Szentlélekkel eltelten hazatérve a második Margharita nővér lelkigyakorlatomról, elvállaltam és bátran, hittel elvégeztem itthon a rám váró sok szabadítást. Sok év után örömmel vettem kezembe újra az Ige kardját és örömmel szolgáltam ismét a Szentlélek ezen fegyverével Isten gyermekei felé. Hálás szívvel gondoltam a Gondviselő Istenre, aki ugyan megengedte, hogy megrázzon és megsebezzen a szolgálat, de milyen boldogan ismertem rá a szerető Isten Igéjének szavára:

Megtanítottad kezemet vívni, karomat ércíjat feszíteni. 

Pajzsodat nyújtottad oltalmul és fegyverzeted védelmezett. 2Sámuel.22.35
Mivel a démoni befolyás és ártalom már megszűnt az életemben és ismét teljes védelem alatt voltam, nem is történt semmi baj velem. Voltak ugyan zaklatásaim a szolgálatom után, de használtam lelki fegyvereimet és Isten segítségével megálltam a talpamon.

Ugyanakkor elgondolkodtam azon és megértettem a saját tapasztalatomból, hogy most miért érte baj az általam megszabadítottakat, noha mindent nagyon pontosan, szabályosan és védelem alatt végeztem.

Azért mert az Ő életükben még vannak további behatolási pontjai az ördögnek, melyek még elrejtve maradtak előttük és előttem. Olyan ez, mint amikor a vár falán és a bástyákon felgyújtom a reflektorokat és vele leleplezem a sötétben ólálkodó ellenséget. Ezt a világosságot adja a Szentlélek a lelkipásztori munkában. Igen ám, de ha az ellenség a föld alatt készít alagutakat és azokon keresztül bejut a várfalak mögé, akkor a reflektorral hiába pásztázom az éjjeli sötétséget. Ekkor van szükség a megkülönböztetés karizmájára, további sok-sok imára, böjtre, áldozatra és türelemre, míg a Szentlélek feltárja a rejtett dolgokat.

  Megértettem, hogy ezeknek a Testvéreknek az életében még rejtett bűnök, fel nem ismert, elfelejtett okkult cselekmények lehetnek, melyeket a sötétség gondosan eltakar, hogy állásait, erősségeit és befolyásait fenn tudja tartani. Ezért azt kértem a Gondozottaimtól, hogy minden nap szorgalmasan imádkozzanak a Szentlélekhez, imádkozzák a Szentlélek litániát vagy más imát, hogy a Lélek tárja fel az ördög titkos alagútjait erősségeit az életükben. Mert amikor a Szentlélek segítségével elérjük a gyökérproblémát az emberi lélekben, akkor tudjuk kidobni a viperát a fészkéből.


„A vigasztaló Szentlélek pedig, kit az Atya az én nevemben küld, az titeket megtanít mindenre és eszetekbe juttat mindent, amiket nektek mondottam”     (Jn 14, 26).


64. zsoltár


Ünnepélyes hálaadás


Sion alatt a mennyei várost kell értenünk (Origenész).



Téged illet, Isten, Sion hegyén a dicsérő ének, *


† neked teljesítik Jeruzsálemben


a fogadalmakat.


Mivel te meghallgatod az imát, *


hozzád viszi bűne terhét minden ember.


Terheljenek bár gonosz tetteink, *


eltörlöd azokat irgalmasan.


Boldog, akit kiválasztasz, és magadhoz emelsz, *


hogy csarnokodban élhesse életét.


Ó, hadd telhessünk el házad javaival, *


templomod szentségével!


Mivel igaz vagy, csodákat művelsz, †


s úgy hallgatsz meg minket, szabadító Istenünk, *


minden földhatárnak


és messzi tengernek reménye!


Erőddel szilárd hegyeket emelsz, *


hatalommal övezed derekad.


Megzabolázod a tenger harsogását,


mennydörgő hullámait *


és a népek háborgását.


Csodajeleidet félik, akik a föld határain laknak: *


Keletnek és Nyugatnak te vagy öröme.


Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen


2014. júl. 6.

Meggyógyultam hólyag daganatból.





ISTENEM ÉS KIRÁLYOM
MAGASZTALLAK TÉGED,

SZENT NEVEDET ÁLDOM ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ! (évk.14.vas. zsoltár válasza A év)

"Megversz, de meg is gyógyítasz, letaszítasz az alvilágba, de erőd onnan is kihozhat, és nincs, aki elmenekülhet kezedből. Megvert minket bűneink miatt, de meg is gyógyít, mert jóságos." Tób13.1-5

2011. év tavaszán jelentkeztek a betegségem első jelei, melyeket a tünetei alapján életkorral együtt járó jóindulatú prosztata problémának gondoltam. Miután a helyzet egyre rosszabb lett decemberben elmentem orvoshoz. Az ultrahang egy majdnem négy centiméteres hólyagdaganatot mutatott ki. A felvételt, a daganatot magam is láttam élőben és miközben pásztázott a hasamon a készülék szeme én is farkas szemet néztem az ördögömmel.
   Ekkor értettem ui. meg, hogy a daganatom átok eredetű volt. Még 2011 februárjában követtem el a hibát, amikor egy ittas személy teljesen meglepetésszerűen és váratlanul, agresszívan lépett fel velem szemben. Én fáradt és kialvatlan voltam és türelmetlenül, indulatosan, magamban ítélkezve reagáltam szavaira. Nem is figyeltem rá, hogy bűnt követtem el vele szemben és ebből adódóan sebezhetővé váltam. Pedig írva van:


Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, 
mert onnan indul ki az élet! Péld4.21

Hallottam, ahogyan kimondott szavakkal megátkoz, és később tudtam meg róla, hogy ennek a démonizált embernek urológiai problémái voltak. Az átok arról szólt, hogy nemsokára én is meg fogom tudni, mit jelent ez a betegség. A rohanó élet és munka során el is felejtettem ezt az eseményt, de amikor a vizsgáló asztalon feküdtem és az ultrahang diagnosztizálta, láthatóvá tette a daganatom, a Szentlélek is megértette velem az összefüggéseket. A későbbi szövetminta szerint 100%-ban rosszindulatú daganatom volt. ( A blogot 2011. őszén kezdtem el írni és az "Adásszünet" c. írással zártam le decemberben, felkészülve arra is, hogy esetleg nem lesz folytatása.)
  2012. január 6-án Vízkereszt ünnepén volt az első műtétem, majd két hónappal később a második. A műtétem előtt elmentem egy exorcistához, hogy szabadítson meg ettől az átoktól. Legyen áldott a papi élete!
  Lassan épültem fel. Hálásan köszönöm MINDENKINEK az értem mondott imákat, nem volt hiábavaló. Rendszeres kontroll mellett, nyolc hónap betegszabadság után kezdhettem el újból dolgozni. Következő év tavaszán egy imaközösség tagjaitól váratlan pénzbeli támogatást kaptam, és azt mondták, hogy ebből az összegből menjek el egy lelkigyakorlatra. Mivel sok pénzt költöttem gyógyszerekre, csak ezzel a segítséggel tudtam eljutni Margharita nővér októberi lelkigyakorlatára Máriabesnyőre. (Erről a lelkigyakorlatról van már egy blog bejegyzésem Kapisztrán Szent János címmel.)
   A lelkigyakorlaton Margharita nővér imádkozott értem is és a Szentlélek feltárta imádság közben, hogy valami akadály volt az életemben, ezért nem tudott betölteni a Szentlélek. Kiderült, hogy tudatlanságomban őriztem a lakásomban egy „török szemnek” nevezett okkult tárgyat, ami utólag visszagondolva nagyon sok bajt okozott nekem a korábbi években, mert ezen a bűnön keresztül a másik cégnek bejárása volt az életembe. Aznap, amikor erre fény derült éppen Kapisztrán Szent János ünnepe volt, aki a török ellen küzdött a középkorban. Az Ő közbenjárását is kérve egy Paptestvér ott a lelkigyakorlaton szabadító imát mondott értem, hogy a török szem démonjaitól is megszabaduljak. Bár voltam korábban exorcistánál, ez a kötelék akkor rejtve maradt a sötétben és ezért tovább tudott ártani. 

Nem minden távozik egy füst alatt akkor sem, ha jól ki van füstölve. 

A kialakult kötelék sokszor olyan, mint a leveles káposzta. A torzsát elrejtik és takarják a levelek és előbb egyenként mindet le kell hántani ahhoz, hogy a torzsához eljussunk. Így tesz az ördög is. Az erősségét vagyis a főhadiszállását körülveszi, eltakarja más dolgokkal, jelenségekkel, bajokkal, kisebb démonokkal, hogy elterelje, lekösse a figyelmünket és azokkal foglalkozzunk és ne vegyük észre mi is a gyökérprobléma. Csak a kitartó ima, megkülönböztetés és olykor a többszöri szabadítás után tudjuk lehámozni ezt a védelmet és kiugrasztani az ördögöt a vackából. Amíg ez nem történik meg, addig a bajok továbbra is megmaradnak és szinte hiábavaló az egyéb segítség. Könnyebbséget hozhat, de megoldást nem.

Margharita nővér ezután másodszor is imádkozott értem. Ekkor már nem volt bennem akadálya a Szentlélek kiáradó és gyógyító Kegyelmének. Tapasztaltam, hogy az ima nagyon erős volt, betöltött a Szentlélek és Lélekben nyugodtam. Olyan erős volt az ima, hogy azt egy benső képben is láttam és a testemben éreztem. Fentről a mennyből mintha egy nagy lift zuhant volna le. A lift a fejem tetején át lépett be a testembe, végig szaladt bennem lefelé és amikor átjött rajtam, akkor kitárult az ajtaja. A lift üres volt, amit én úgy értelmezek, hogy a lift volt Isten vírusirtója amit átfuttatott rajtam és nem talált már bennem semmi tisztátalant. Ha lett volna bennem valami, akkor annak ott kellett volna lennie Isten liftjében és megmutatta volna. Ugyanakkor a lift tele volt ragyogó, aranyló fénnyel amelyet magamban is éreztem. Gyógyultam lélekben, lelki sebekben és gyógyultam testemben egyaránt. A testi gyógyulásnak ott azonnal is volt észlelhető jele. A betegségem miatt napi 3-4 liter folyadékot fogyasztottam, melynek következtében 20 percenként látogattam a mosdót. Aznap is ugyanennyi italt fogyasztottam, ám az ima után több mint két órán át nem kellett kimennem a mosdóba. Tapasztaltam, hogy erő áradt ki Margharita nővér imájából és ezt az erőt valamiképpen én is átéltem, mint a vérfolyásos asszony, amikor meggyógyult.
   Következő urológiai kontrollom decemberben volt. Az eredmény negatív lett. Orvosomnak elmondtam, hogy meggyógyultam a lelkigyakorlaton. A gyógyulást csak azzal tudom igazolni, ha abbahagyom a gyógyszereim szedését, és ha a következő évek kontrolljai továbbra is negatívak lesznek, akkor utólag is igazolt, hogy meggyógyultam. Így hát az összes gyógyszerem szedését abbahagytam még október végén.
   Karácsonykor a szentmisén is tanúságot tettem a gyógyulásomról, majd később a nagyböjtben is egy lelkigyakorlaton. Júniusban voltam ismét tükrözés kontrollon és az eredmény megint negatív lett. Januárban volt három éve, hogy műtöttek és azóta minden eredményem negatív annak ellenére, hogy ez a típusú daganat igen gyakran ki szokott újulni. Sajnos volt olyan betegtársam, akit azóta már három alkalommal műtöttek ugyanezzel a betegséggel.
  A lelkigyakorlat után napról napra erősödött bennem a hit és a hitvallás vágya és azt mondtam magamnak és Istennek. Szégyellném magam, ha a gyógyulásomról, csak akkor mernék beszélni utólag, ha már eltelt a szokásos öt év mely után hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítanak az orvosok egy daganatos beteget. Szégyellném magam, ha csak azután mondanám el, hogy Isten engem meggyógyított, ha már több kontroll eredményem negatívnak bizonyult. Nem! A vérfolyásos asszony is tudta a szellemében, hogy meggyógyult miután Isten erejének kiáradását megtapasztalta és nem szaladt el az orvosokhoz, hogy néhány ultrahangos felvétellel bizonyítsa a gyógyulását. Nem! Most kell beszélnem arról, hogy a dicsőséges Isten mekkora ajándékot adott nekem és az eredmények utólag megerősítik majd Isten dicsőségét és nagyságát. A hálás, de gyenge hit utólag köszöni meg, ha kap valami jót Istentől. A Bibliás erős hit már ujjongva előre dicséri Istent azért a jövőbeni ajándékért, amit a hitben már most birtokol és így a hit az Isten által adott eljövendőt hozza előre a most megélt kegyelmi időbe, a jelenbe. Minden nap megköszönöm hát ezt a kegyelmet és dicsérem Isten atyai jóságát azért, hogy a további kontroll eredmények is negatívak lesznek. 
Jn6.63 "A Lélek az ami éltet, a test nem használ semmit." 
Szavakkal elmondhatatlan, hogy mennyire örülök a testi gyógyulásomnak és annak, hogy olvasván tanúságtételem, hány ember hite fog lángra gyulladni Isten szeretete iránt. 
  Még nagyobb azonban az örömöm azért a benső gyógyulásért amely azóta történik a lelkemben. Időnként azzal szoktunk viccelni, hogy jó dolog elmenni egy lelkigyakorlatra, csak az a gond, hogy hazamenvén három nap után vissza esünk a régi kerékvágásba. Nos, a lelki gyógyulásom új kerékvágást kapott Istentől és az azóta eltelt idő gyümölcsei igazolják, hogy Margharita nővéren keresztül Isten nagy gyógyító kegyelmeket ad testnek és léleknek egyaránt.
Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
Miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen



A TUDOMÁNY UTÓLAG IGAZOLTA A LÉLEK SZAVÁT A

 GYÓGYULÁST!
2012. 01.6-n volt a hólyagdaganat műtétem és egy majd négy

 centis rosszindulatú daganatot távolítottak el. Mivel a jobb vesém a műtét következtében refluxos lett kemoterápiás hólyag öblítést nem

 kaphattam, ezért semmilyen onkoterápiás kezelésben nem volt részem.

2013. októberében voltam Margharita nővér lelkigyakorlatán 

Máriabesnyőn, ahol a Nővér imádkozott értem, majd kijelentette az 
ismeret szavát, hogy meggyógyultam.

Ebben a hitben jöttem haza és abbahagytam az összes táplálék 

kiegészítőm- avemar...stb. szedését. Ezután tanúságot tettem a 

plébániám előtt a gyógyulásomról, majd a blogomban is megírtam,

 „Meggyógyultam hólyagdaganatból” címmel.

Sokan bolondnak néztek mert azt mondták, hogy akkor beszéljek

 csak gyógyulásról ha már eltelt öt év és a vizsgálatok ezt igazolták.

 Én azonban azt válaszoltam mindig ezekre a kétkedésekre, hogy 

majd meglátják, hogy a tudomány utólag igazolni fogja Isten 

dicsőséges munkáját és irgalmát.

Nos, eltelt az öt év! Számtalan tükrözésben, ultrahang vizsgálatban

 és két Ct vizsgálatban volt részem ez idő alatt. A legutolsó

 kismedence és hasi CT most volt néhány napja és ez is a gyógyulás

 tényét igazolta!
Alázattal, hódolattal, dicsérettel és imádással adok hálát a 

gyógyulásért fölséges és mindenható Istennek és az Ő szolgájáért 

Margharita nővérért és mindazokért akik imádkoztak értem!

 ALLELUJA!

13 (12). ZSOLTÁR. BIZAKODÓ KÖNYÖRGÉS
131(A karvezetőnek – Dávid zsoltára.) 
2Meddig feledkezel meg rólam, Uram, mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem? 
3Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond? Meddig uralkodik még rajtam az ellenség?
4Tekints rám, Uram, Istenem, és hallgass meg!
Adj világosságot szememnek, nehogy halálba szenderüljek
5s ellenségem azzal dicsekedjék: „Legyőztem!” Ne örüljön ellenfelem azon, hogy elestem, 6hiszen irgalmasságodban bizakodtam, Uram. Segítséged legyen öröme szívemnek, hogy énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem. Sela!