Mária is szereti a kutyákat -Monforti útján

Monforti Szent Lajos lelki útján járva

Egyik nyáron gyóntatni mentem a kunszentmártoni Karmelbe. Délelőtt a lelkiismeret vizsgálatot vezettem ahol szóltam arról is, hogy azt is nézzük meg, hogy vannak-e rendetlen ragaszkodások bennünk.

Magam is elvégeztem az exament és azt találtam, hogy bizony, hogy van bennem is rendetlen ragaszkodás. Sok-sok éve már, hogy reggel a felébredés után, még ott az ágyban, csipásan azonnal a Monforti-féle felajánló imát mondom el és azzal köszöntöm a Szűz Anyát. Mióta azonban Ralf a német juhász kutyám vigyázza éjjel a testi épségemet a betörők ellen és bent alszik mellettem a szőnyegen, a reggeli ima kissé meg lett zavarva. Ralf alig várja ui. hogy reggel felébredjek, éles füllel figyel és azonnal odajön hozzám, hogy a reggeli simogatását megkapja. Az történt tehát, hogy a reggeli felajánló imát úgy mondtam el mostanában, hogy a Szűz Anyának bizony osztozni kellett Ralfival is. Imádkoztam és közben a kutya fülét simogattam. Magam is éreztem, hogy ez nem jó így.
Ez volt az én rendetlen ragaszkodásom. El kellett ismernem, hogy bizony ha most kellene lemondanom erről az értelmes és hű barátról, hát az bizony igen fájdalmas lenne számomra. Viszont ez így mégsem mehetett tovább, és azt mondtam a Jóistennek és Szűz Máriának, hogy ha kell, hát vegyék el tőlem a kutyát. Inkább lemondok róla, csak legyen a szívem egészen az Úré és Máriáé.
A nap végén levittem a kutyát a Körös folyóra fürdeni. Forró nyári nap volt. A képzett kutya kutya hűségesen és jól nevelten várt rám a kolostor udvarán egész nap, megérdemelte hát a fürdést. Be is ugrott azonnal a folyóba az apportért és hozta is már vissza........illetve csak hozta volna vissza. Az történt ui. hogy a kutyának az árral szemben kellett volna kiúsznia a partra, amit sok esetben meg is tett már még a Dunában is. Ez a folyó azonban sebesebb folyású volt, ráadásul az aszály miatt a víz szintje is lecsökkent. A meder keresztmetszete így kisebb lett és az egyébként is sebes folyó most még gyorsabban folyt.
Az izmos nagytestű kutyám gőzerővel tempózott a vízben de nem haladt sem előre sem hátra. Közben a folyó besodorta őt a híd lábához ahol tovább dolgozott a lábaival és megfeszítve úszott volna előre. Ha nem bírt volna az árral talán az lett volna a jó, mert akkor az ár befordította volna folyás irányba és akkor le tudott volna csorogni a part közelébe és kényelmesen ki is tudott volna jönni. Ő azonban a szemét a partra függesztette és úgy amint az iskolában tanulta mindent megtett azért, hogy a fát visszavigye a gazdájához.

Ekkor a parton lesétáltam a kutya mögé és onnan hívtam őt, hátha befordul a személyem felé és akkor az árral le és ki tud úszni a partra. Azonban vashíd alatt voltunk, felettünk dübörögtek az autók és a kutya nem hallott semmit sem. Továbbra is arra pontra tartott volna ahol beugrott a vízbe. Visszamentem oda, hogy a kutya lásson engem, és azon tanakodtam, hogy mitévő legyek. Akkor látva azt, hogy a kutya percek óta sprintel a vízben arra gondoltam, hogy itt fog elpusztulni, mert rövid időn belül ki fog merülni a szíve, és amint erre gondoltam ekkor a kutya valóban eltűnt a víz alatt. Azonnal feljött a vízfelszínre – a fa még akkor is ott volt a szájában – és láttam a szemében az ijedtséget és a félelmet.
Már arra készültem éppen, hogy beugrom érte ruhástól és beúszom a híd lábához, amikor a jobb szemem sarkában feltűnt egy kenu a folyó közepén. Négy alakot láttam a kenuban, és ahogyan jobban megnéztem, hát az utolsó alak.......egy - egy kutya volt. Megörültem. Akkor ezek kutyaszerető emberek és biztosan fognak majd segíteni! Elkezdtem a parton ugrálni és kiabálni, hogy gyertek ide, mert megfullad a kutyám. Ők meg visszakiáltottak, hogy nincs is kutyám, mit ugrálok. Gyorsan szó szót követett, majd megmutattam nekik a híd lábánál a kutyát és Ralfot kimentették éppen idejében.
Mikor megnyugodtam akkor jutott az eszembe, hogy mit is mondtam én délelőtt a lelkiismeret vizsgálat után az ÚRnak és Szűz Máriának. Megértettem, hogy Isten nagylelkű volt. Megmutatta, hogy elvehette volna a kutyámat, de Ő visszaadta kétszeresen megtisztítva. Megtisztítva lélekben a rendetlen ragaszkodástól és megtisztítva a vízben a nyár porától.
Mindez akkor történt, amikor a 33 napos lelkigyakorlatot vezettem, melynek végén a Monforti-féle felajánlást végzik el a lelkigyakorlatozók. Eszembe jutott, hogy mit is tanított Monforti Szent Lajos, akinek segítségével a Szűz Anya tiszteletére az akkori lelki atyám segítségével három hónapos lelkigyakorlatot végeztem el(Tökéletes Mária tisztelet), mielőtt a szemináriumba léptem.

Azt mondta, hogy mindazt, amit jó szándékkal, jó szívvel adunk oda az Istennek,
azt ő visszaadja megtisztítva Szűz Mária által.

Ralfot továbbra is nagyon szerettem és ő is engem. Hűséges és erős barát volt, és én megtanultam helyesen szeretni őt. Két éve ment át a szivárvány hídon.

Köszönöm Édesanyám! Te valóban a szép szeretet anyja vagy!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

A szentek mindent látnak

Szentek közössége és a metsző olló

A sír üres. Megtörtént a világegyetem legnagyobb eseménye. A sír ahová Jézus testét helyezték: üres. Krisztus valóban feltámadt a halálból. A próféták jövendölései pontosan teljesedtek be úgy, amint előre meg volt írva. Az események igazolták Isten hatalmát, igazmondását és szeretetét.
A sír üres. És a te szíved, Kedves Olvasó? Mivel van most tele? Ürességgel, bánattal, reménytelenséggel, vigasztalansággal? Vajon azt kérdezed, hogy annak a ténynek, hogy Jézus sírja üres, van-e a Te életedre is hatása? Mi köze van a hitetlen Tamás apostol megvigasztalódásának – azzal, hogy Jézus sebeit megérinthette - a Te vigasztalanságodhoz? Ha te nem tudod Jézus sebeit megérinteni akkor Téged hogyan ér el a látás és megtapasztalás meggyőző érve? A menny messze van és Neked most lenne szükséged Tamás bizonyosságára?
Tavaly történt, hogy egyik korábbi szolgálati helyemen temettem. Tudtam, hogy nehéz temetés lesz, mert az Elhunyt nagy szeretetben élt a Családjával. Ezért a temetés előtti napokban imádkoztunk, hogy a Családtagok valami módon nyerjenek békét és vigaszt Istentől.
A temetés utáni halotti toron odajött hozzám az Özvegy és ezt mondta:

„Atya, olyan békességet kaptam, úgy megnyugodtam.”

Elmondta, hogy a temetés előtti éjszakán álmot látott. Elhunyt Férje jelent meg. Bejött a kertből, megállt munkásruhában az előszobában és csak ennyit mondott:

„kint hagytátok a kis metszőollómat és a fűrészemet a kispadon.”

Reggel mindent úgy talált az Özvegy, ahogyan az álomban jelezve volt.
Tudni kell a történethez, hogy a Férje nem használhatta a szerszámokat. Ő több héttel korábban bement a kórházba, ott látogattam és onnan már nem ment haza, mert egy másik, az igazi Hazába, a mennyeibe költözött. Viszont földi életében olyan kiváló és elismert kertész volt, hogy a Bálint gazda gyakran adott arról helyszíni tudósítást a rádióban, hogyan műveli Ő otthon a szőlőjét, gyümölcsösét.
A kegyelettől vezérelt szeretetben gondolta azt az egyik Családtag, hogy megpróbálja úgy gondozni tovább a kertet, hogy az megtisztelje az Elhunyt személyét és nevét. Így hát ő használta a szerszámokat de gyászában, gondjában, bajában elfelejtette azokat a helyére tenni.
A sír ahová Jézust temették üres. A menny viszont tele van azokkal az üdvözültekkel, akik itt a földön szentül őrizték a hitet, reményt, szeretetet a szívükben. Az Örökkévaló képes arra, hogy Szentlelkével összekösse a jövődet a jelennel, a mennyet a földdel. Hittel valljuk a szentek közösségét amely megtapasztalható akár imádkozó, akár éjjeli álmot látó szívedben.
A kétezer évvel ezelőtti húsvéti hajnal pirkadó fénye, a sírból kirobbanó és világot rengető örömhír ma is képes elűzni a halál, a gyász sötétségét. Bár Jézus sebeit nem tudod megérinteni, de a kegyelem ma is el tudja érni és meg tudja vigasztalni a húsvéti hitet hordozó, vágyakozó szívedet.

Isten adjon vigaszt, békességet és evangéliumi örömet
a föltámadás hitében az ő megváltott és megszentelt Népének.

„A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba,
hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból,
úgy mi is az élet újdonságában járjunk.

Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele,
úgy leszünk feltámadásában is.

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.
Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg,
a halál nem lesz többé úrrá rajta.” Rom6.4

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Többet értek a verebeknél...Lk12.7

Tappancs megmenekülésének története.

-Az Úr még a Plébános kutyájával is törődik 

Van egy 9 éves labrador-angol szetter keverék kutyám a Tappancs. Velünk történt meg az amit most leírok.
2005.év augusztus 20-n a bácsalmási plébánián aludtam, mint vendég. Mivel az ottani idős Plébános „nem volt kifejezetten kutyabarát” ezért a kutyám odakint aludt a kocsim nyitott csomagtartójában az udvaron. Fáradt voltam és így megfeledkeztem arról, hogy az állami ünnepen tűzijáték lesz, különben a csomagtartót becsuktam volna, hogy a kutya a kocsiban maradjon, mert a kutya félt a csinnadrattától.
  Éjjel felébredtem a tűzijátékra és persze első gondolatom a kutya volt. Mire kiértem az udvarra, már csak a nyomát láttam a magas fűben, hogy merre menekült el. Mivel a kutya két éves kiképzést kapott a kutyaiskolában, nem volt akadály előtte még egy négy méteres kerítés sem.
  Autóba ültem és reggel öt óráig kerestem a kutyát a városban. Bácsalmás városa német precizitással épült sakktábla szerűen. A kutya ultrahang síppal lett tanítva és ha a síp hangját meghallotta, akár 300 méterről is bejött hozzám bárhonnan. Módszeresen bejártam a várost, minden útkereszteződésnél sípoltam, de bizony a kutyát nem találtam sehol sem. Reggel ötig bejártam a város 3/4-t és már csak egy kis rész maradt hátra melynek átvizsgálását délutánra terveztem és reggel ötkor igen fáradtan de lefeküdten egy rövidet aludni. Elalvás előtt még elküldtem egy sms-t az imaharcos, élő hitű Barátaimnak. Tájékoztattam őket arról, hogy a kutyám a Gyerekek nagy barátja és nevettetője és az én hűséges társam elveszett és kértem, hogy imádkozzanak érte.(A képtárban több kép is van róla, amint a gyerekeket szórakoztatja.)
  Délelőtt elvégeztem a 3 szentmisémet és Kunbaján ebédelve azon gondolkoztam, hogy ebéd után azonnal átfésülöm a város utolsó kimaradt részét is. Ebéd közben kaptam egy sms-t Bajáról a következő szöveggel:

„Tibor atya imádkoztam a kutyádért. A Szentlélek azt a képet mutatta nekem, hogy a kutyád két első lába beteg ezért nem tud hozzád menni.
Csatorna partján van a kutya, ott keresd.”

Bizony az idegességem miatt a megkülönböztetés szent Lelke nem működött bennem, viszont működött egy 50 km-l arrébb élő imádkozó Testvérben. Én ui. nem gondoltam volna arra, hogy csatorna partján keressem a kutyát, mert csatorna csak a városon kívül volt és én abban a hiszemben voltam, hogy a kutya valahol a városban kellett, hogy legyen, de mivel ismeretlen neki ez a terület, nem talált még vissza hozzám.
 Amint ezen gondolkodtam csörgött a telefonom és egy kedves Gyermek hang a következőt mondta:

„Találtunk itt a csatorna parton egy fekete kutyát,
az van a medáljára írva, hogy Tappancs.”

Azonnal kiáltottam örömmel, hogy az bizony az én kutyám kell, hogy legyen és kértem, hogy fogják meg erősen, nehogy elmenjen onnan mert én máris indulok a helyszínre. Ekkor már a Gyermek Anyukája válaszolta azt a telefonba, hogy ez a kutya bizony olyan állapotban van, hogy nem fog ez innen elmenni sehova sem. Nem kérdeztem rá, hogy ez mit jelent, hanem autóba ültem és 130 km/h -al száguldottam be a Kunbajai nyaktörő úton Bácsalmásra ill. azon túl a dobokainak nevezett földútra amely Bácsszőlősre felé tart egy csatorna mellett.
  Amikor odaértem, akkor a kutyát a várostól kb. 1.5 km-re találtam meg és valóban egy csatorna partján feküdt. Odáig menekülhetett a tűzijáték elöl, míg kimerültségében összeesett. Egy Család volt ott mellette, akik éppen arra kerékpároztak, meglátták a bokor alatt fekvő kutyát, megálltak és odamentek hozzá, észrevették, hogy a kutya nyakában medál van, elolvasták, látták hogy a kutya neve mellett egy telefon szám is van és így hívtak fel engem.

  A mikor a kutyát nevén szólítottam, megpróbált felállni és odajönni hozzám, de nem sikerült. Én állattenyésztő üzemmérnök vagyok civilben és azonnal megértettem a látottak alapján, hogy mi történt. Amikor a kutya testét átvizsgáltam a sejtésem beigazolódott. Az átélt hosszan tartó stressz miatt amit a tűzijáték elöl való menekülés okozott, a kutya szervezetéből elfogyott a kalcium és e miatt a teste merev görcsbe került. Olyan kemény volt a teste és lába, hogy nem tudott lábra állni. Az ellő tehenek hasonló helyzetben szoktak elpusztulni ellési bénulásban. Mikor a kutyát átvizsgáltam azt is észrevettem, hogy a két első talpáról teljesen lenyúzódott a bőr és a nyers hús volt látható. Ezt is valószínűleg a pánikszerűen történő menekülés okozhatta.

  Megállapítható, hogy a megkülönböztetés Szentlelke pontosan működött a bajai imádkozó Testvérben. A kutya tényleg csatorna partján volt és a két első lába valóban beteg volt és tényleg nem tudott volna hozzám jönni, úgy amint azt látomásban az Imádkozó pontosan megkapta a Szentlélektől.. Azonnal orvoshoz vittem és egy intravénás kalcium infúzió mentette meg a kutya életét. Ha egy fél órával később érkezem oda, akkor elpusztult volna az izomgörcs miatt szívbénulásban.
  Az is a Kegyelem műve volt, hogy éppen egy olyan Család kerékpározott arra, akik szerették a kutyákat és a kerékpárjukon lévő kosárban éppen egy kölyök kutya volt, amit a Nagymamának vittek Bácsszőlősre. Egyébként pedig a mai világunkban nem szokványos dolog, hogy bárki megálljon egy döglődő korcs kutya mellett, hiszen az lehetett volna éppen beteg is, harapós is, fertőző is.... Az sem szokványos, hogy miután mégis megálltak és odamentek egy vadidegen korcs kutyához, hogy megnézzék közelebbről is, a nyakában lévő medálion ismeretlen telefon számát még fel is hívják a saját költségükön, majd megszakítva útjukat még meg is várják a távolból odaérkező Gazdát.

  Tappancs kutyám tehát így menekült meg az ÚR jóvoltából.. Köszönhető ez annak, hogy volt Baján Valaki, aki a szívét tisztán és nyitottan tartotta a Szentlélek karizmáinak számára, hogy a megkülönböztetés Lelke kellő időben pontosan szólhasson általa.

Istennek legyen hála azért, hogy Neki még egy vidéki
és ismeretlen Plébános korcs kutyájára is gondja volt.

Mennyivel inkább törődik akkor az ÚR velünk.....csak az kérdés, hogy hiszünk-e Őbenne és a Szentlélek ajándékaiban a karizmákban amelyek azért adatnak, hogy használjunk vele az Egyház javára?(1Kor 12.)

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Kapa a szőlőben.

Kapa a szőlőben.

Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű.
Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is. Lk16.10

18 éve történt, hogy káplánként a Plébánosom elengedett egy szomszéd városba, hogy az ottani Plébánosnak segítsek a húsvéti ünnepek alatt, mivel neki még plusz három faluja is volt, így két településen én tartottam a nagyheti szertartásokat.
Amint elindultam otthonról, alig mentem néhány tíz métert eszembe jutott, hogy otthon felejtettem a mobiltelefonomat a szobámban.

Rögtön át is gondoltam ennek a következményeit:
- fontos ember vagyok...
- közel hetven fős közösséget vezetek...
- sok más emberrel tartom a kapcsolatot....
- vannak, akiket lelki gondozok is…..
- ha nem tudnak elérni öt napon keresztül akkor valójában hiába való és használhatatlan vagyok.
- Amikor ezt végiggondoltam magamban röpke pillanat alatt, máris cselekedtem. Fékeztem és azonnal visszafordultam a telefonért.
- Amint ezt megtettem,megszólalt bennem a Lélek és ezt mondta:

„Látod Tibor! Akkor is ugyanilyen gyorsan és haladéktalanul kellene engedelmeskedned nekem a legkisebb dolgokban is, amikor nem a te ügyedről, hanem az enyémről van szó, különben használhatatlan vagy a számomra.”

Lefékeztem, megálltam, ráborultam a kormányra és bűnbánatot tartottam. Tudtam ui. hogy a nagy dolgokban bár engedelmes voltam az Úrnak, de a pici ügyekben a magam akaratát tettem az utóbbi időben és a lelkiismeretem jelezte, hogy nem jól volt ez így.
Megdöbbentem azon, amit a Lélek mondott. Ha nem változom meg, akkor használhatatlan vagyok az ÚR számára. Akkor hiába a rengeteg izzadás, a loholás, a szervezés, a sok lelki program, a sok munka, papi életem ellenére mégis használhatatlan vagyok Számára.
Pedig én, még ha göcsörtös is, még ha girbe-gurba is, de mégis jó kapa szerettem volna lenni az ÚR szőlőjében és az Ő kezében.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Leszámolás a nikotin démonával

Életadó Boldogasszony

(Ismét a karmelitáknál és ismét Franciaországban. Hmmm! Franciaország , aki az Egyház első Leánya és a nagy európai istentagadás elindítója vagy, mily nagy Szenteket és kegyelmeket ad neked az ÚR!)

A tüdőrák betegségemből ugyan meggyógyultam Kis Szent Teréznek köszönhetően, de a cigarettától már nem tudtam szabadulni és újra dohányos lettem. Nyomorult az ember.
Első éves szeminaristaként azt reméltem, hogy a házi rend majd nem fogja engedélyezni és könnyebb lesz leszoknom róla, de sajnos engedték. Sőt! Vizsgaidőszakról vizsgaidőszakra egyre több doboz fogyott el. A Ház falain kívül azonban nagyon restelltem és szégyelltem ezt a gyengeségem.
Budapesten tanultam a Központi Szemináriumban, amikor a kitűnő humorral megáldott párizsi segédpüspök Pierre d'Ornellas látogatott meg minket. A Notre Dame de Vie – Életadó Boldogasszony Közösségről is sokat beszélt nekünk, melyet a Gyermek Jézusról nevezett Marie-Eugene karmelita atya alapított. Bár elsős voltam, nem akartam fékezni érdeklődésem és mindenkinél többet kérdeztem Pierre atyától.
Néhány hét múlva örömmel jött oda hozzám az egyik Elöljáró és mondta, hogy azt a sokat kérdező kispapot meghívta az Életadó Boldogasszony Közösség egy lelkigyakorlatra az anyaországi központjukba és minden költségemet fizetik. Ekkor még dohányoztam és vittem magammal néhány doboz cigarettát, gondosan kiszámolva, hogy a lelkigyakorlaton csökkentett üzemmódban ugyan, de elegendő legyen a végéig.
Szenvedélyemet azonban ekkor már kifejezetten szégyelltem az emberek előtt, mint a gyengeségem árulkodó jelét és igyekeztem eltűnni, hogy ne is lássanak ha rá kellett gyújtanom. Nem tudtam hitelesen azt mondani, hogy Jézus Krisztus az ÚR az életemben, mert a cigaretta nagyobb „úr” volt akkoriban és olykor én annak szolgáltam gondolatban még a szentmise alatt is.
Esténként szégyenkezve és kínlódva füstölögtem egyedül a sötétben. A lelkigyakorlat kegyelmei azonban utol értek és napról napra egyre kevesebbet dohányoztam, mígnem egy nagy lendülettel odatérdepeltem Marie Eugene karmelita atya sírjához amely fölött az Életadó Boldogasszony szobra állt és buzgón kértem a szabadulás kegyelmét. Eugene atyáról mondták, hogy olyan alázatos volt, hogy egy alkalommal amikor egy megszállottat látogatott meg, a szenvedőből hangosan megszólalt a gonosz lélek, látva az atya közeledtét és ezt mondta: „ez olyan kicsi, hogy nekem innen mennem kell.” Azzal a vággyal térdepeltem oda, hogy a dohányzás démonának is mennie kell.

Megszabadultam+++

Viszont jó világosságban látni és értelmezni: előbb az átok és vele együtt a betegség démonától szabadultam meg Kis Szent Teréznél, de ott maradt a dohányzás démonának köteléke, aki mivel nem lett fejbe vágva egy jó szabadító imával hát munkálkodott és dolgozott.............. mivel tehette. Azonban mindennek meg van a maga rendelt ideje és sora (Préd3,1-3,17) mondja az Ige, akiről mint tudjuk, egyáltalán és soha nincs megbilincselve.(2Tim2,9) Hallelujah!

24 éve nem gyújtottam rá. Igaz, ezúttal most már nem úgy történt mint korábban a Szentlélek keresztségem alkalmával, hanem meg kellett küzdenem a megvonásos tünetekkel is. Viszont olyan lelki erőt kaptam, hogy bele tudtam állni a szabadulás kegyelmébe és meg tudtam őrizni annak győzelmét.
Eldobni a halál koporsó szegét a cigarettát és helyette a szabadságot és az életet választani az Életadó Boldogasszony kezéből, hát ez valóban az élet adás kegyelme.
Köszönöm Istenem!
Köszönöm Jézus!
Köszönöm Életadó Boldogasszony!
Köszönöm boldog Marie-Eugene atya a közbenjárást.!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Nono megrabolta a mennyet

A mennyek országa az erőszakosaké (Mt11.12)
Nono előtt nincs akadály.

Legkisebb keresztlányom négy éves volt, amikor első áldozó lett. Félreértés ne essék, nem protekcióval, nem püspöki engedéllyel vagy korkedvezménnyel történt. Ím a valóság.
Még szeminarista voltam, amikor nyári szabadságon voltam otthon és egyik szombat este együtt vacsoráztunk Nonoval és a Húgommal. Vacsora közben a gyermek megkérdezte:

Mond csak Keresztapu! Hogy van az, hogy a Keresztanyu testében ott van az a sok meleg szeretet?

Tudod az úgy van -válaszoltam – hogy a Keresztanyu gyakran járul szentáldozáshoz a templomban és az ostyában Jézus adja neki azt és Jézus tölti meg őt a szeretet melegével. (Éppen kakaót vacsorázott és a gyermek éles esze azonnal megtalálta az életből vett jó példát és így válaszolt.)
Akkor úgy, amint a kakaós bögre is fölmelegíti a tenyerem. (És mutatta is a kis kezeivel, hogyan tartja két tenyere között a meleg kakaós bögrét.)
Igen, hát valahogyan így van – válaszoltam, és magamban mosolyogva megjegyeztem, hogy a gyermekek mennyire jó teológusok tudnak lenni.
Másnap együtt mentünk el a szentmisére. Áldozáshoz őt is kivittem magammal. Felvettem a karjaimba, hogy láthasson mindent és megkaphassa a kis keresztjét is a homlokára. Az áldozás utáni szent csendben a gyermek ott ült mellettem a padban majd gondolt egyet, fölkelt a helyéről és ráborult a Keresztanyu hátára - aki a térdeplőn térdepelt rádőlve a padtámaszra - és szorosan átölelte őt.
Azonnal megértettem mit akart. Tudta, mert elmondtuk neki, hogy ő még nem áldozhat, ám ez azonban nem jelentett akadályt számára. Ő részesedni akart abból a szeretetből amit Jézus adott és tudta, hogy ha nem is kaphatja meg a szentostyát, ezen a módon mégis közel kerülhet Jézushoz és átvehet valamit az Ő szeretetéből.
Elgondolkodtam. Azon a szentmisén sokan járultak szentáldozáshoz és hogy ki milyen lélekkel, vággyal, megszokásból vagy szomjúsággal a szívében, azt csak a Jóisten tudja. Az azonban biztos, hogy a gyermek vágya beteljesedett és ugyanazt a szentségi kegyelmet kapta meg, mintha konkrétan ő maga is áldozáshoz járult volna.

Szent Ambrus írja:

A lelkekben van az egyház szépsége és mivel a lelkekben van és nem a külső pompában, ezért Isten a lelket akarja széppé tenni.

Kedves Nono! Azt kívánom Neked, hogy ezt a gyermeki lelket, szépséget, Isten utáni szomjúságot őrizd meg mindig a szívedben és legyél Jézusnanak az egyház Vőlegényének is a Jegyese.

Szeretettel!
Keresztapu

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen

Égből pottyant BMW

Egy másik történetem a cigarettával.

Nyomorult egy alak vagyok. Ez a történet is azt bizonyítja, hogy a Jóisten kegyelme és a Szentek segítsége nélkül önmagamban csupán csak csődtömeg lennék. Ha rólam van szó akkor az Úrnak van igaza abban is amit mond:
„Ami a világ előtt gyönge,hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. 1Kor1.28”

Gyönge és semmmi ember vagyok.

Ami bennem él és munkálkodik az nem más, mint a Kegyelem. A bemutatkozásban említett szentségimádás és közbenjáró ima után kaptam meg a Szentlélek keresztségem Péliföld-Szentkereszten a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségben.Akkor a Szentlélek 17 év masszív dohányzását vette el tőlem megvonásos tünetek nélkül úgy, hogy betöltött Szeretettel.
Az idő tájt egy Hotelben dolgoztam mint recepciós. Hazamenvén a Kolostorból éjjelente ott térdepeltem a Hotel aulájában és remegő szívvel és ajakkal imádkoztam az addig nem ismert ám spontán fölfedezett Keresztes Szent János verseit.
Két hónap után már nem bírtam a bennem élő, lángoló vággyal. Fölmondtam a jól fizető állásom és beléptem a Közösségbe. Mikor a Pásztort felhívtam, hogy tájékoztassam döntésemről, akkor azt válaszolta, hogy várták a hívásom, mert tudták, hogy menni fogok, csak azt nem tudták, hogy mikor... egy hét vagy két hónap múlva...
A Kolostorban gyorsan röpültek a hónapok a bennem izzó szeretet ideje alatt, mígnem elérkezett az első hazautazás napja. Violától a Pásztor Feleségétől pont annyi pénzt kaptam az útra amennyi szükséges volt.
Ám az ember nyomorult. A bűn úgy égette a csöves csontjaimba magát, mint valami rozsdás vas járókeret, amely úgy élt bennem, mint valami vázszerkezet. És amint a vas vonzza a mágnest, úgy vonzotta testemben a felébredt kívánság a bűnt, a cigarettát.
Hiába a bennem tomboló Szentlélek-keresztség, hiába az erős Kegyelem, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek. Az egyik utcai telefon fülkénél haza telefonáltam a Szüleimnek, hogy déli harangszóra otthon leszek. Majd oktalanul, tudva, hogy nem marad pénzem a metróra és az autóbuszra, vettem egy doboz márkás cigarettát és több hónap szünet után újra pöfékelve elindultam a külváros felé stoppolni.
Az autópálya mellet azonban hiába stoppoltam, senki nem vett fel. Telt - múlt az idő, egyre melegebb lett a kora nyári nap és én még mindig ott álltam az út szélén, miközben autók százai mentek el mellettem. Idegesen szívtam az arany marlboro cigiket egyiket a másik után. Bosszús voltam, mert közben a metrón elkaptak az ellenőrök is és mivel nem volt jegyem azonnal föl is jelentettek. Bosszús voltam azért is, hogy nem fogok hazaérni délre a megígért időpontra.
Ekkor belém hasított a világosság: mindennek a cigaretta az oka. Nem volt könnyű elfogadni ezt a felismerést, hogy az ördög van a kezemben, lóg a számban és foglalja el a szívemet.
Döntöttem és egy nagy elhatározással eldobtam az egész cigarettás dobozt magamtól, távol a közeli vetésbe és az Úrhoz kiáltottam segítségért.
Ma sem értem, hogy mi történt. Abban a pillanatban, ahogyan a cigarettás dobozt eldobtam magamtól, egy fekete luxus BMW állt előttem. Úgy emlékszem, hogy mintha azt vettem volna észre, hogy az autó pálya középső, osztott pályás részéből hiányzott volna néhány méter. A kocsi eredetileg Budapest felé tartott, aztán megfordult az autópálya éppen előttem hiányzó útszakaszán és beállt elém, aki Kecskemét felé stoppoltam. Meg voltam lepődve azért is, mert az autópálya középső korlátján általában nem szokott lenni folytonosság hiány és addig a pillanatig azt nem is vettem észre.
Annyira furcsa volt az egész, hogy zavaromban angolul kérdeztem meg tőlük, hogy mit segíthetek, mert azt hittem, hogy eltévedt külföldiekről van szó.
Kérdésemmel nem foglalkoztak, nem válaszoltak, hanem csupán annyit mondtak, hogy üljek be, majd elkezdtek száguldani. Hűtött, légkondis autóban utaztam a luxus BMW-ben. Huszonöt perc alatt Kecskeméten voltunk. Kitettek az autóból és a főútról gyors léptekkel hazasétáltam.
Éppen delet harangoztak a kecskeméti Nagytemplomban amikor becsöngettem Szüleim otthonába. Hálával emlékeztem arra, amit az engem nagyon váró Szüleimnek mondtam korábban a telefonban:

„déli harangszóra otthon leszek.”

Így is történt. Mégpedig BMW angyalszárnyakon. 

Sokat? Végtelen sokat tanultam ezen a rövid úton.
Néhány hét múlva a megkaptam a metró büntetés csekkjét is.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen