2016. szept. 12.

KISBOLDOGASSZONY AJÁNDÉKA

Szeptember 08. Szűz Mária születés napja.



Az ünnepet megelőző nap délutánján egy szentéletű ker. házaspárral 
imádkoztam együtt és ima végén már ennek a napnak örömére futott 
előzetesen a szívem. 

Befejezésül azt kértem a Kisboldogasszonytól, hogy a

másnapi ünnepre kérek szépen  valami apró ajándékot a 

házaspárnak és nekem is. 

Az ünnep estéjén jelezték is, hogy bizony megkapták és 
megköszönték.


Én is megkaptam. 

Jöttem hazafelé az autóval és az irgalmasság tizedeket 

imádkoztam amikor amint egy igazi meglepi ajándékhoz 

illik, meglepetésszerűen tört rám a Lélek öröme és

 kezdtem el énekelni egy addig nem ismert, nem hallott dallamon a 

Szűz Anyának. 

Aztán mint a kisgyermek, aki izgul amikor köszöntőt

 mond 
nagy nyilvánosság előtt valakinek  és elrontja a

 szöveget, így bakiztam én is a köszöntőmmel a mennyei

 seregek, szentek nyilvánossága előtt, de úgy gondolom,

 hogy Mária így is örült neki.

 És igazán hálás hálásan köszönöm az örömet amit az 


ajándékkal együtt kaptam. 

És köszönöm azok örömét is akik a történet 

elolvasásakor, hallgatásakor  kapják majd meg ugyanezt az örömet.

Köszönöm Édesanyám!

https://gloria.tv/audio/oYA3My91yaL5MTbfg5DBcEnF6



Nincsenek megjegyzések: