Szent Ferenc megint segített.

Szent Ferenc megint segített. 

SZARVASHIBA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI

"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva." Ef.6

Káplán koromban egy aktív sátánista szekta működött az adott szolgálati helyemen, mi pedig már az első évben felvettük a szellemi harcot és a fegyvereinket és bátran, buzgón ám kellő tapasztalat nélkül fogtunk hozzá a küzdelemhez. Megszerveztük a szellemi harcot, elindítottuk az ökumenikus imaalkalmakat Főpapunk akarata szerint, létrehoztuk a böjt és a virrasztási láncot a hét minden napjára.

Hamarosan be is indultak az események és nemsokára már annak örültem, hogy az első sátánista megtérő elhozta hozzám a könyvüket is, amiből a fekete mágiát végezték. Ez a könyv a Nekronomita c. könyv volt, ami a halottak tudományával foglalkozó fekete mágia. Sajnos még a könyves boltokban is bárki megvehette, ha a téma érdekelte.

Megtérésének jeleként meg akart szabadulni a könyvtől is. Nagy volt az örömöm és este elégettem a könyvet a plébánia udvarán és még örömtáncot is jártam a tűz körül.

Reggel nagy meglepetésünkre nem mehettünk misézni. A sekrestyés vette észre, hogy éjjel betörtek a templomba,meggyalázták és szétdobálták az Oltáriszentséget. Kijött a rendőrség is. Betörésnek, zár és ajtófeszítésnek nyoma sem volt. Ma sem tudjuk, hogyan jutottak be.

A jegyzőkönyv felvétele után elment a rendőrség . A sekrestyés bezárta a templomot, majd egy óra múlva megint átment a templomba valamiért. Akkor vette észre, hogy újra bent jártak a templomban és megint ugyanazt művelték. Ezek szerint a közelből figyelhettek minket és úgy játszottak velünk, mint macska az egérrel. Azóta sem tudni, hogyan mentek be két alkalommal is a templomba, mikor a kulcsok mindvégig biztos helyen voltak, azokról másolatot nem készíthettek..

Viszont más rendkívüli esemény is történt, mert az ÚR és Szent Ferenc megvédtek minket. A betörők leöntötték olajjal a kétszáz éves és fából készült Szent Ferenc oltárt. A tűz meggyulladt és a száraz fának úgy kellett volna égnie, mint a szalmának. A tűz nyomai láthatóak voltak, ám a tűz elaludt. Tudni kell, hogy Assisi Szent Ferenc a kedves védőszentem, és azt gondolom, hogy lám így mentette meg a templomot a leégéstől.

A betörők fel akarták gyújtani a gyóntató székemet is. A parabola formájú villany hősugárzót fejjel lefelé ráfordították a padlószőnyegre, és úgy hagyták. Fel is gyulladt volna, ha a sekrestyés nem megy át időben a templomba.

Ezután kérdeztem meg az ügyben jártas és tapasztalt paptestvéreket, hogy mi lehetett az eseményeknek az oka. Elmondták, hogy több hibát is elkövettem:

• nem lett volna szabad nekem elégetnem a könyvet, mert azt mindig a Megtérőnek kell tennie, akinek köze volt az okkultizmushoz
• nem tiltottam meg a démonoknak, hogy
•  manifesztálódjanak
• nem kértem Jézus vérének oltalmát
• nem kértem háttér közbenjáró imádságot másoktól
• nem szenteltem meg a könyvet az elégetés előtt

Vagyis! Hiába olvastam a témáról korábban, nem voltam elég alapos és hibákat követtem el, melyek katasztrofális következményeitől a Kegyelem mentett meg. Ekkor alaposabb tanulmányozásba fogtunk és magamnak is és a Közösségnek is alapos kiképzést tartottam ez ügyben és a következő tananyagokat vettük át:

• Efezusi levél tanítása a szellemi fegyverekről
• Derek Prince könyvei a témáról
• Mike Evans könyve: Tanuljátok meg cselekedni, amit Jézus cselekedett
• Egy ördögűző vallomásai
• Gál Péter atya tanításai
• Bocsa József atya tanításai

Később, amikor a sátánista szekta vezetője tért meg, ő is behozta a könyvét hozzám. Akkorra már tanultam a hibáktól és a fenti pontok szerint jártam el. A könyv el lett égetve, ám utána semmilyen démoni hatást nem tapasztaltunk.

Dicsőség az atyának a Fiúnak és a Szentléleknek

miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Házas Hétvége és a Szentlélek

"Az Egyház pedig az Ő teste telis-tele            Ővele, aki mindent mindennel betölt."Ef1,23

Tíz évet vártam arra, hogy a Házas Hétvége alapozó lelkigyakorlatára el tudjak menni. Még első éves kispap voltam, amikor Bíró püspök atya beszélt a Háza Hétvégéről és beoltott ezzel a kovásszal. Akkor megfogadtam, hogy ezt nem fogom kihagyni az életemből mert ez jó, mert ez a Szentlélektől van.

Öt évet tanultam, majd ötödik éve dolgoztam már mint pap,és így jöhetett el végre a rendelt ideje, mert a lelkigyakorlatra csak azok a papok és hézasok mehetnek, akik már legalább öt évet dolgoztak vagy öt éve házasok. Köszönet és hála mindazoknak, akik imádkoztak, akik szolgáltak értünk, akik vezettek minket.

Mindvégig fogható, tapintható volt a szeretet, az Úr jelenléte közöttünk. Végig az Éneke Éneke szavai duruzsoltak bennem:

"Bevezet a bornak házába, fölöttem lebeg zászlaja, a szerelem." ÉÉ2.4

És valóban!Ott lebegett a házaspárok fölött, testünk templomai fölött a zászló a szeretet, a szerelem zászlaja. Mivel a hétvége Krisztus Király ünnepére esett, Krisztus győzelmi zászlaja, a kereszten megharcolt bűn feletti szent győzelem gyümölcse is ott lebegett fölöttünk.

Ahogyan elkezdődött a lelkigyakorlat az első pillanattól fogva valamiért ünnepi hangulat volt a bensőmben, ami korántsem szokásos tapasztalat volt, mert tudtam én máskor fáradtan, kicsit rezignáltan is lelkigyakorlatot kezdeni.. Éreztem, hogy itt és most valami új kezdődik el a Testvérek és az én életemben. Talán új teremtés, amely mint mindig és ami most is csak a Szentlélekben kezdődik és csak ott kezdődhet?

A hét egyik legfontosabb pillanatához érkeztünk, amikor az a bizonyos három órás program elkezdődött, és amelyben én mint pap nem vehettem részt, mert csak a házaspárokra vonatkozott. És, hogy ne legyek ott tétlenül, Bacsmai Laci atya a Lélektől indíttatva gyanútlanul és nem is sejtve a következményeket, a következőt mondta nekem:

"Te pedig gyönyörködj most a párokban!"

Ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban betöltött a Szentlélek. Az ÚR megajándékozott a saját gondolataival, érzéseivel és örömével és egy ici-picit valóban a Krisztusnak a Főnek gondolatait, érzéseit, örömét éltem át. Az ÚR örült, mert Teste tagjainak, a lelkigyakorlatozó házaspároknak szerelmi házassága újult meg azokban a percekben és Szeretetben gyógyulhatott a Test.

Beteljesedett az Ige:

"Az Egyház pedig az Ő teste telis-tele Ővele,
aki mindent mindennel betölt." Ef1,23

Mindez olyan mély örömmel járt át, hogy ott helyben azonnal elkezdtem sírni majd felszaladtam a szobámba és negyven percig nem tudtam abbahagyni. pedig én aztán egyáltalán nem vagyok egy sírós alkat. Telis-tele voltam Ővele, betöltötte örömömet, betöltötte a szükségeimet! Forrón, mélyen és nagy örömmel sírtam. Soha nem éltem még át ilyet mert a Szentlélek más módokon töltött be eddig amikor korábban meglátogatott. A Lélek most a szeretet új ajándékát hozta el számomra.

Amikor betöltött a Lélek, képek, gondolatok jelentek meg bennem. A teremtést "láttam" elsőként, amint a vizek felett ott lebegett a Lélek, hogy elindítsa azt az új életet, amely addig nem volt még.

Az első pünkösdöt láttam, amint ott lebegett Szűz Mária és az apostolok felett a Lélek, hogy elindítsa az Egyházat, amely addig nem volt még.

A Szent Péter templomot láttam belülről és a zsinati atyákat, amint ott lebegett fejük felett a Lélek, hogy megújítsa az Egyházat olyan új módon, amely addig nem volt még.

És tudtam, hogy az én életemben is egy új kezdet indult el, egy új teremtés, olyan amely addig nem volt még.

Megváltozott a szeretetem a Test iránt. Eddig úgy szerettem az ÚR Testét az Egyházat, mint Tibor atya. Elkötelezetten, szabadon, örömmel szolgáltam áldozatokat is hozva Érte. Rajongásom azonban az Úrnak szólt, Őt imádtam, elsősorban Őt szerettem és mellesleg elfogadtam, hogy az ÚRnak van családja is, vannak gyermekei is: a Hívek és a plébániák közössége.

Egy hasonlattal élve olyan voltam, mint aki elvett feleségül egy özvegyasszonyt, akinek már gyermekei vannak. Ismertek és tudjátok, hogy soha nem úgy viselkedtem az Egyházzal, mintha az a mostoha gyermekem lett volna. Azonban mégsem úgy szerettem, mint Jézus a gyermekeit. Most ebből lettem megajándékozva, az Ő szeretetét ismertette meg velem ici-picit, hogy Ő hogyan szereti az Egyházat, Ő hogyan érez akkor, amikor a házasokra és ránk tekint és azt szeretné, hogy az Ige mindannyiunkban úgy élne, ahogyan János evangéliumában mondja:

„Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” Jn15.12

Megújította szívemet is amelyen az elmúlt öt papi év alatt apró kis pici infarktusos pontok, elhalások alakultak ki és működési zavarokat okoztak. Szívem eme pontjai olyanok voltak, mint Mózes kősziklája kicsiben. Kavicsok, melyekre ráütött az ÚR, kavicsok melyek meghasadtak, kavicsok melyekből most élő Víz csordogált.

Kérlek imádkozzatok értem. Higgyétek el, hogy részetekről nagyon megéri majd Nektek ez a kis fáradtság, mert számotokra lesz az sokkal jobb, ha én nem úgy szeretlek benneteket, mint a bűnös és nyomorult ember,Tibor atya, hanem úgy, mint Jézus. Imádkozzatok, hogy amit az Úr elkezdett bennem és más HH Paptestvérekben az tovább folytatódjon, hogy valóban úgy szerethessünk Benneteket, ahogyan Ő szeretné.

"Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban,

amely Krisztus Jézusban volt." Fil2.5

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Schupiter Géza atya és a Bölcsesség

Mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha.
Bölcs 7.7

„Ezért könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba; mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít.

Jobban szerettem egészségnél és szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam; mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha.De vele együtt a többi javak is mind hozzám jöttek, mérhetetlen gazdagság volt a kezében. Bár csak egy, mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat. „Bölcs7.7-10

Volt egy tündéri pap Barátom, Schupiter Géza atya, aki Aquinói Szent Tamás nagy tisztelője volt és éppen az ő ünnepén került kórházba végzetes balesettel. Másoknak lehet, hogy csak a hibái jutnak az eszébe ha Róla van szó, nekem viszont öröm és hála. Schupiter Géza atya nyugdíjasan került hozzánk a plébániára és kisegítő szolgálatot vállalt gyóntatásban, misézésben.
Én vigyáztam rá és laktam vele együtt a közösségi házban. Hibáival együtt is számomra szent ember és jó papi élet példa volt, akinek remek volt a fűszeres humora és sokat nevettünk együtt.
Egyik reggel hajnalban arra ébredtem, hogy nyöszörögve kiabál a folyosóról. Kimentem hozzá. Ott feküdt a földön és láttam hogy mentőt kell hívatni. Bekísértem a kórházba és ott voltunk reggel a sötétben a kórházi folyosón több, mint két órán keresztül. Egyetlen panaszt nem hallottam Tőle, ellenben mindenből ösztönösen, mesterkéltség nélkül humort kovácsolt. Miután átadtam a reggel beérkező ügyeletesnek hazamentem, mert nekem reggel szentmisém, délelőtt pedig óráim voltak. Délben mentem be meglátogatni, de akkor már átvitték Kecskemétre combnyak műtétre.
Az intenzív osztályon találtam meg. Amikor a Főnővérnél a személye után érdeklődtem megkérdezte, hogy ki ez az ember, mert amióta bent van reggel óta, halálra nevetteti az összes intenzíves beteget. Mondtam neki, hogy Géza bácsi katolikus pap.
Bementem hozzá. Műtétre várva feküdt ott fájdalmak között a törött combcsontjával, felhúzott lábbal a levegőben és áradt belőle az érett és bölcs derű. Ekkor értettem meg a reggeli szentmise olvasmányának szavait:

"Jobban szerettem egészségnél és szépségnél,
és birtoklását a világosságnál is többre tartottam;
mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha."

Géza bácsi még Szent Tamás skolasztikus tanítását tanulta szemináriumban és abban élte le az életét. És mennyire igaz: a fény most is áradt Géza bácsiból, még a több óra óta tartó fájdalom ellenére sem aludt ki szeméből, amelyben ragyogott a humor még az intenzív osztály betegágyán is.
A műtétből szépen felépült, ám a korábban műtött szíve a lábadozás hetei alatt elfáradt. Egyik nap telefont kaptunk.....már úgy volt, hogy haza engedik a rehabilitációról, amikor szíve nem bírta tovább......keserves sírógörcsöt kaptam.....tudtam, hogy soha többet nem lesz ilyen pap barátom akivel ennyire egy húron pendültünk, akivel ennyire egy „lütyők” tudtunk lenni a Bölcsesség szeretetében. Mások megalázták, kinevették, ellopták a lábáról a cipőjét, amikor elaludt a város parkjában.................számomra szent volt, akiben ott ragyogott a Bölcsesség Lelke.
Utolsó nagy és bölcs tanítását a végrendelete adta nekem. Többen a nagy vagyont várták, amit maga után hagy, ám a végrendeletben amit magam is olvastam ez állt.

„Szegényen születtem a világra. Mindvégig a szegény Krisztust szolgáltam. Szegényen is halok meg.
Nincs más tulajdonom, mint a ruháim és könyveim.”

Még egy történetet hagyott rám örökségül.

Káplán korában történt, amikor egy hírhedten istentagadó a halálán volt. Elküldték, hozzá a plébánost, az öreg káplánt, a fiatal káplánt, ám mindegyiket igen durván elzavarta a Haldokló. Nem volt mit tenni, elküldték hozzá a legkisebb, a legfiatalabb káplánt, aki nem volt más, mint Géza káplán.

Géza atya úgy indult el otthonról, hogy ő mint Jézus szent szíve ígéreteinek a tisztelője ezt mondta magában:

„Na Jézus Szíve! Most mutasd meg, hogy mit tudsz.”

Odaérve és belépve a beteg szobájába, Géza atya azt az indíttatást kapta, hogy félre téve minden udvariaskodást, rárivallt a betegre és így szólt.

„ No te pokolra való, most fogsz elkárhozni.”

Legnagyobb meglepetésére a beteg kifordult a faltól és Schupi atya szerint élete legszebb, legmegindítóbb életgyónását hallgatta meg.

Ő volt hát Schupiter Géza atya, Szent Tamás nagy tisztelője akinek betegségében is beteljesedtek a Bölcsesség ígéretei Szent Tamás közbenjárás által. Álljon itt alább egy kis összefoglaló Szent Tamás életéről.

Január 28-án Aquinói Szent Tamás olasz teológust, a keresztény misztika egyik képviselőjét ünnepli az egyház. Az Angyali Doktor néven is ismert Domonkos-rendi szerzetes a korabeli skolasztika legátfogóbb kifejtője és rendszerezője, Albertus Magnus tanítványa volt.

(Aquinói Szent Tamás: Imádság keresztény erényekért – részlet)

Tégy engem, Uram, engedelmessé minden ellenmondás nélkül;
tedd, hogy szegény legyek minden levertség nélkül;
tiszta legyek sérelem nélkül,
türelmes zúgolódás nélkül;
alázatos színlelés nélkül,
vidám pajkosság nélkül,
megfontolt nehézség nélkül;
igazmondó legyek kétszínűség nélkül;
jót cselekvő elbizakodás nélkül;
felebarátomat megintsem büszkeség nélkül;
épülésére szolgáljak szóval és példával, képmutatás nélkül.

(Collatio 6 super Credo in Deum)

Minden erényre példát ad a, kereszt
Miért kellett az Isten Fiának értünk szenvednie? Nagy szükség volt erre. Két okot is fel lehet hozni: először, hogy bűneinktől megváltson, másodszor, hogy saját példájával tanítson meg minket, miként kell élnünk.
Ami a megváltásunkat illeti, Krisztus szenvedése váltott meg bennünket attól, amit bűneinkért megérdemeltünk volna.
De nem kisebb jelentőségű az sem, amit példaadása jelent nekünk. Krisztus szenvedése ugyanis megújította egész életünket. Aki ugyanis tökéletes akar lenni, az vesse meg azt, amit Krisztus megvetett a kereszten, és vágyódjék arra, amire Krisztus vágyott. Mert minden erényre példát ad a kereszt.
Gondoljunk csak a szeretetben való példaadásra: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Ezt tette Krisztus a keresztfán. Ha tehát ő életét adta értünk, akkor semmi szenvedés nem lehet nehéz, amit őérte vállalunk.
Vagy gondoljunk a türelemben való példaadásra, erről szintén a kereszt tanúskodik kiváló módon. A tü­relem két szempontból is értékes: vagy úgy, hogy valaki súlyos szenvedéseket türelmesen visel el, vagy pedig úgy, hogy elfogadja azt is, amit el lehetne hárítani, de nem tér ki előle. Krisztus türelemmel viselte el a legnagyobb szenvedést is a keresztfán, mert amikor szenvedett, nem fenyegetőzött (l Pét 2, 23); mint a juhot, úgy vitték feláldozni, és nem nyitotta szóra ajkát (vö. Ap- Csel 8, 32). Krisztus türelmes kitartása a kereszten csodálatraméltó! Mi tehát fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a bit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal (Zsid 12, 2).
Ha az alázatosság példáját keresed: nézz a keresztre, mert Jézus, Isten létére, vállalta, hogy Poncius Pilátus elítélje, és meghaljon.
Ha az engedelmességre keresel példát, kövesd azt, aki engedelmes volt Atyjának mindhalálig: Ahogy egy embernek (azaz Ádámnak) engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, ugyanúgy egynek engedelmességéért meg is igazultak (Róm 5, 19).
Ha a földiek megvetésére keresel példát, kövesd azt, aki a Királyok Királya és az Urak Ura (l Tim 6, 15), akiben a bölcsesség és tudomány minden kincse rejlik (Kol 2, 3), de mégis eltűrte, hogy mezítelen legyen a kereszten, hogy kigúnyolják, leköpdössék, összeverjék, tövissel koronázzák, aztán ecettel és epével itassák.
Te se áhítozz hát díszes ruhákra és gazdagságra, hiszen elosztották maguk közt ruháimat (vö. Mt 27, 35). Ne törekedj arra, hogy tiszteljenek, hiszen ő gúnyt és verést szenvedett! Ne törekedj magas rangokra, hiszen tövisből koszorút fontak, és fejére tették (vö. Mk 15, 17). Ne törekedjél élvezetekre, hiszen szomjúságomban ecettel itattak (Zsolt 68, 22).

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Van ami lassan gyógyul....de éppen idejében

A mi alkalmasságunk az Úrtól van. 2 Kor3.5

Péliföld-Szentkereszten derült ki, hogy ami egy apró ministránsnak a világ legegyszerűbb esete, nálam az felnőtt fejjel nem működik és nem tudok a szentmiséken felolvasni. Több alkalommal megpróbáltuk a napi szentmiséken, de minduntalan vagy leblokkolás vagy dadogás lett a vége és én ott álltam megszégyenülve vörös fejjel és füllel a többiek előtt. A kolostorban megszentelt életet éltünk, de egy év alatt sem volt javulás az állapotomban, pedig imádkoztak is értem.

Bennem egy nagy kérdés és aggodalom merült fel. Hogyan tudok így majd papként dolgozni, hogyan fogok prédikálni az embereknek, ha még felolvasni sem tudok a nyilvánosság előtt, hiszen adott állapotomban erre teljességgel alkalmatlan voltam.

Ezen alkalmatlanságom tudatában jelentkeztem mégis később kispapnak és kerültem be a Központi Szemináriumba. Ott is nagy volt a görcs bennem, hogy mikor kerülök sorra a ministráns szolgálatban. Az egyetemi kápolnában minden reggel volt szentmisénk és az évfolyamok egymást követték a sorban a szolgálatban. A bajt tetézte, hogy nem csupán felolvasni kellett, hanem próba prédikációt is kellet mondani a többiek előtt.

Egyik reggel én voltam beosztva a szolgálatra. Éjjel alig aludtam előtte, buzgón imádkoztam és így készültem, de a gyomromban egy hatalmas görcs volt.

Már az olvasmányban elakadtam két mondat után. Megakadt bennem a levegő, egy szót nem tudtam szólni csak fulladoztam, dadogtam, majd szégyenkezve leültem és a Diakónus folytatta helyettem a felolvasást. Rangidősként megszégyenültem az egész Szeminárium és az Elöljáróság előtt.

Azonban ekkor már a Lélek is munkálkodott bennem és előhozott az emlékezetemben egy elnyomott, elfeledett gyerekkori emléket.

Alsó tagozatos voltam és állítólag már akkor elfogadhatóan írtam, olvastam, beszéltem. Az egyik úttörő ünnepségen így nekem kellett elszavalnom az ünnep központi versét. Ott álltam az úttörőház színpada mögött és vártam a soromra. Amikor eljött az ideje jeleztek, hogy lépjek fel a színpadra ám én ott álltam továbbra is mozdulatlanul. A teremben jelen voltak az iskola és a város fő kommunistái, nem lehetett megvárakoztatni őket. Magyar tanárom tehát kérdezés nélkül, türelmetlenül felrántott a színpadra és kitessékelt a mikrofon elé. A versem nem tudtam elmondani és a vésztartalék lépett föl helyettem.

Tanárom nem tudhatta és nem kérdezte zavarom okát. Otthonról úgy jöttem el, hogy az egyetlen ünneplő cipőm belső oldala hosszan ki volt repedve. Végig attól féltem hogy ha kiállok a színpadra, mindenki látni fogja szégyenem és ezért nem mertem fellépni a közönség elé.

Amit a tudatalattim ebből az eseményből elraktározott, az a következő volt: ha nem akarom újra átélni a megszégyenülés fájdalmát akkor védekezzek ellene. A védekezésnek kulcsingerei is voltak: reflektor a szemembe, emberek ülnek előttem és csak fejeket látok magam előtt, ünnepi hangulat.....a védekező mechanizmus olyan jól működött, hogy valahányszor ez a szituáció került elébem, elnémult a szám, elakadt bennem a levegő és így gyorsan leléphettem a színpadról. Ez még mindig a kisebbik rossz volt ahhoz képest, mintha látták volna kínos és számomra nevetséges szegénységemet, a kirepedt cipőt a lábamon.

Nos, miután a Szentlélek feltárta ezt a mélyen elrejtett fájdalmas sebemet a gyógyító emlékezés által, elindított bennem egy gyors javulást és a felépülés folyamatát.

Egy hét múlva a Fősekrestyés újra beosztott ministráns szolgálatra. Izgultam mert ráadásul pont ezen a szentmisén volt jelen a Prefektus és a Spirituális atya is. Nem csupán felolvasni tudtam, hanem olyan próba prédikációt mondtam, hogy a szentmise után odajött hozzám a sekrestyében a Prefektus atya és ezt mondta a többiek füle hallatára:”gratulálok, meg van a jövő új spirituálisa.”

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek
miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Ő jött el

Ő jött el!

Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek. 
Sir24.23-31

Boldog II. János Pál pápa tanította, hogy a hit és az ész olyanok, mint a madár két szárnya. Egyik a másik nélkül önmagában nem képes a magasba emelni a madarat, csak együttes munkával.
Ma már tudom, hogy amikor sokat szenvedtem, küzdöttem a hit ajándékáért az nem a racionalizmus miatt volt, hanem démoni kötelékeim akadályoztak meg a hitre jutásban. Szegény Szűz Anya is sokat küzdhetett értem, mert Vele volt a legtöbb bajom. Sok mindenre hajladozott már a szívem a katolikus hitben, de a Szűz Anya.....hát az bizony elfogadhatatlan volt számomra. Viszont mint alakuló jó katolikus tudtam, hogy bennem lehet a hiba, mert amit az Egyház tanít azt helyesen tanítja. Így hát szenvedtem attól, hogy vágytam is a Szűz Anya után és szenvedtem is a személyét övező dogmáktól. Mígnem egy este maga jött el hozzám.
Szüleimnél aludtam és arra ébredtem fel, hogy kiabálok hangosan: „itt van Mária, itt van Mária!” Azt tapasztaltam, hogy Mária ott volt a szobában és közel állt hozzám. Látni nem láttam, szólni nem szólt. Viszont a személyéből áradó hatalmas szeretetet felfogtam és azonnal gyermeki öröm, ragaszkodás és viszont szeretet ébredt bennem. Minden aggodalmam messze űzte az anyai szeretet.
Húgom is ott aludt abban a szobában és ő is felébredt kiáltásomra.

Köszönöm Édesanyám, köszönöm, köszönöm!
Azóta pap lettem és nagyon szeretem ŐT!

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

Ő A SZABADÍTÓ

Ő a Szabadító!

"Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak." Mk16.17

Majd fél évig tartott, míg sok -sok lelki beszélgetés alatt végre egy bonyolult és nehéz lelki esetet felgöngyölítve úgy gondoltam, hogy kellően feltérképeztem minden oldalról és arra a bizonyosságra jutottam, hogy az adott Személy komoly démoni befolyásoktól szenved. Ha az eset súlyosságát egy tízes skálával szemléltetném, akkor szegény szenvedő léleknek nyolc, kilenc pontot kellett volna, hogy adjak. 
  Azt tudtam, hogy a Testvér nem megszállott, mert annak három típusos jegyét nem mutatta. Lassan állítottam fel a diagnózist, mert a Testvér rendszeres gyónó és áldozó volt, ugyanakkor nekem káplánként ez volt az első ilyen nehéz esetem.
 Két tapasztalt és fölkent református Szolgatestvérrel fogtam hozzá a szabadító szolgálathoz. A szolgálat előtt sokat imádkoztam együtt a Segítőkkel és magam három napos böjtöt vállaltam. Három napig csak vizet ittam és semmit nem ettem, még üres kenyeret sem. Én is csodálkoztam azon, hogy közben nem lettem rosszul, mert ez volt az első ilyen drasztikus böjtöm és ráadásul közben nehéz fizikai kerti munkát is végeztem a kápláni munkák mellett.
 

Az első alkalommal, amikor a Testvér szabadulásáért imádkoztunk hárman, semmi nem történt. Akkor még magam is tapasztalatlan és alulképzett voltam, ezért protestáns módon végeztem a szabadítást mert csak azt ismertem, ám a szolgálatunknak és parancsolásainknak látszólag semmi eredménye nem volt aznap. Csodálkozva mentünk haza, hiszen a diagnózist mindhárman pontosnak találtuk. Megegyeztünk abban, hogy másnap ismét folytatjuk a megbeszélt időpontban.
  Otthon imádkoztam azért, hogy megértsem, hogy mi történhetett a szolgálat során, miért nem voltunk eredményesek egy pontosnak tűnő diagnózis és eljárás mellett. Imádságomban a következő képet kaptam: a rendőr járőr hívást kapott egy házhoz, kiment a helyszínre és kívülről bejárta a házat. A ház ugyan tele volt gengszterekkel, akik azonban csöndben lapultak, amíg a rendőr körbe járta a házat és arra vártak, hogy rendőr végre elmenjen.
 Megköszöntem, megértettem. A Testvér testének a temploma teli van démonokkal, akik úgymond pisszbe vágták magukat az imáink hallatára, de nem hagyták el a birtokolt területet. Csak csendben meglapultak és úgy tettek, mintha ott sem lennének, hátha abbahagyjuk a további zaklatásukat.
 Másnap ezzel a bizonyossággal és határozottan fogtunk hozzá a szabadító szolgálathoz és ezt az élményt elmondtam a két Segítőmnek és a Betegnek is. Megerősítést kaptam, hogy így van.
  Hatalommal léptem fel hittel és az Úrtól kapott hatalommal és a nevén szólítva parancsoltam az első démonnak, akit a korábbi lelki beszélgetésekből azonosítottam be. Ordítással távozott a legnagyobb megdöbbenésemre. fr.Slavko OFM atyánál láttam korábban hasonlót Medjugoreban, de az kisebb eset lehetett a látottak és hallottak alapján.
  Ekkor értettem meg, hogy miért fontos a böjt az ilyen szolgálatnál. Ezután a szellemem, mint valami éles antenna úgy fogta a Szentlélek üzenetét és olyan démonoknak is pontos bizonyossággal parancsoltam, akiket korábban a lelki beszélgetésekben nem tudtam beazonosítani, de most a Szentlélek kijelentette a nevüket. A szellemek megkülönböztetésének adománya kristálytiszta pontossággal működött és sok démonnak parancsoltam úgy, hogy a szellememben kaptam meg a funkcionalitásuk nevét. Minden parancsra ugyanaz történt: a démon ordítással távozott.
  Azt is megértettem a megkülönböztetés ajándékában, hogy a démonok előbb a kicsiket áldozzák fel, hogy a nagyok megbújva maradhassanak. 
  Ekkor kaptam azt az indíttatást, hogy exorcizált olajat itassak a Beteggel a makacs és fájdalmas bélpanaszaira. Gyönyörű szabadulásban volt azután része, miután parancsoltam a betegsége démonjának. Majd sorra számoltam fel a Betegben az erősségeket, mikor a Lélek azt mondta a szellemek megkülönböztetésében, hogy most Belzebub következik. Parancsoltam annak is, de olyan elemi erővel távozott hosszas üvöltéssel a Betegből, hogy azt valóban iszonytató és hátborzongató volt hallani.
  Az egész szolgálat több, mint két órán át tartott és óriási volt a végén az örömünk. Boldogok voltunk, hogy segíteni tudtunk egy szenvedő lelken akin az orvosok sem tudtak addig segíteni. Boldogok voltunk, mert a hitben hatalmasat erősödtünk,hiszen átéltük azt, ami a Bibliában le van írva. Hitben jártunk és az ÚR az Ő győzelmét adta nekünk.
  Örömmámor volt bennem is. Böjt, ima, hit, szabadítás…mindez igaz a Bibliában és igaz ma is. Amit régen Ő maga tett azt cseleszi, folytatja ma is a küzdő Egyház az Ő szent nevében, hatalmában és erejében. Írva van:

"Jézus Krisztus ugyanaz, tegnap ma és mindörökké" Zsid13.8

Az volt az érzésem, hogy ha most kellene meghalnom, szívesen halnék meg, mert káplánkén olyat láttam és tapasztaltam az élő evangéliumból ami bőséggel megelégített.

Ugyanakkor egy Ige is visszhangzott bennem a Példabeszédek könyvéből:

„Többet ér az önmagán uralkodó ember 
a várost hódító hősnél.”Péld16.32

Igen, valóban így volt. Hősnek éreztem magam. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy a szolgálat hevességében nem voltam elég alázatos, nem voltam óvatos és lélekben előrébb szaladtam Segítőimnél. Nem támaszkodtam rájuk kellő figyelmességgel és alázattal, nem uralkodtam a győzelmi mámoromon és olyanná váltam, mint a hősködő, aki egyedül marad az ellenséggel szemben a városfalnál, miután előre futott a csapatától és e miatt bajba fog kerülni.
  Az volt a másik érzésem, hogy mintha a sárkánykígyó, akinek távoznia kellett visszacsapott volna távoztában az erős farkával és levert a lábamról és bajt fog okozni. Így is történt. Évek kellettek hozzá, mire kihevertem az itt szerzett sérüléseket. 
  Ma már tudom, hogy nem elegendő az élő hit és a böjt, hanem sokkal de sokkal több alázatra van szükség az ilyen szolgálatokhoz.
  A szabadító szolgálat előtt történt a három napos böjt alatt, hogy Húgom albérlője följelentett minket. Egy egész zaklatott, ideges napot töltött a családom a rendőrségen a jegyzőkönyvek és kihallgatások között mire kiderült, hogy a vád alaptalan és az ügyet ejtették. Utólag tudtuk meg: az Albérlő, aki több hónapos fizetés mulasztással távozott, prostituált és kártyavető nő volt, vagyis az ördög embere. Így próbálta az ördög megzavarni és elhárítani készülő vereségét amit ő már előre látott.
 Ma már azt is tudom, hogy több hibát követtünk el és senkinek nem a jánlom, hogy ilyenformán végezze a szabadítást, ahogyan mi tettük. Katolikus módon lehet ezt úgy is tenni, hogy a démonnak semmilyen joga és lehetősége nincs látványos, félelmet és fájdalmat keltő a manifesztációra, így a Beteg nem szenved fizikailag és lélekben a szabadítás során.Ajánlom elolvasásra dr. Kovács Gábor atya kitűnő tanulmányát a hagiosz honlapon: A szabadító ima legitim formái címmel
http://www.hagiosz.net/?q=szabaditoima

  Ezután évekig nem végeztem szabadító szolgálatot. Háborús sebeimből föl kellett épülnöm, erényekben meg kellett erősödnöm és csak ezután kezdtem el újra vállalni szabadító szolgálatot.  
  Azért írtam le a történetet, hogy legyetek szentek és ne féljetek megfizetni a szolgálat árát az életszentséget. Azért írtam le, hogy erősödjön és éljen Bennetek a bibliás hit, mert a racionalizmus miatt sok hívő, köztük még sok tudós hívő ember sem hiszi az ördög létezését. Pedig a terjedő ezoterika, fehér és fekete mágia, okkultizmus, súlyos erkölcstelenségek bűnei mind-mind ajtót nyitnak a démonoknak és egyre több a fizikai betege a szellemi démonizáltságnak, akiket az orvostudomány ezért nem tud meggyógyítani, legfeljebb a betegség tüneteit enyhíteni.

Istennek legyen hála azért, hogy Jézus Krisztus a kereszten győztes ÚR, akinek nevére meghajol minden térd a mennyben a földön és az alvilágban. Fil2.10 
Köszönjük Jézus, hogy bár Te vagy az egészen engedelmes és alázatos, aki győzelmed hatalmát a bűn a betegség, a halál és a démonok felett reánk ruháztad nyomorult bűnös szolgáidra!

Mt9.36 "Magához hívta tanítványait és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemket és meggyógyítsanak minden bajt és betegséget." 

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen

A képek egy exorcista atya szolgálata alatt készültek. Így távozik a démon a betegből. Közben a beteg testéből tárgyak , fétisek materializálódnak, melyeket a beteg kihány.

AZ UTOLSÓ KÉT KÉPEN EGY FURCSA SZŐRÖS TÁRGY LÁTHATÓ. Ez materializálódott a beteg testéből. Miután szétbontották egy magzatra emlékeztető fétis került elő. A beteg egy nő volt, aki attól szenvedett, hogy a házasságában nem tud gyermeket foganni. Miután megszabadult az átok alól, gyermeket fogant.

Őz és a sugallat

Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. 1Kor12.7

Reggel fél 8 órakor a szomszéd falucskámba igyekeztem misézni évközi 13. vasárnap . Az út egyik faluból a másikba végig sűrű erdőben vezet. Amint ahhoz az útszakaszhoz értem, ahol az út egysávossá válik az erdőben, „eszembe jutott/juttatott,” hogy nem is olyan régen valahol itt ugrott át egy őz előttem az úton.
Ránéztem az autó sebességmérő órájára és láttam, hogy kilencvennel megyek. Azonnal eldöntöttem, hogy lassítanom kell, mert őz járta helyen autózom. Amint ráléptem a fékre, abban a pillanatban észrevettem, hogy balra tőlem a fiatalos akácosban valami vörös folt megmozdult. Nem volt időm pontosítani sem a helyét sem az állatot, hanem tovább nyomtam a féket. Ekkor, mint valami expresszvonat elhúzódó fénycsíkja a filmeken, úgy száguldott át előttem az úton egy őz, alig néhány méterre az autó orra előtt.

Mindez amit leírtam, kb. másfél másodperc alatt játszódott le.

Köszönöm Őrangyalom a figyelmeztetést a Szentlélek által. Köszönöm, hogy erőt adtál az engedelmességre és nem siettem tovább az autómmal.

Dicsőség az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek miképpen kezdetben most és mindörökké! Amen