„Tudja
a ti Atyátok, hogy mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek
Tőle” Máté 6.8
Öt
éve gyűjtögettem a vatera kereskedelmi oldalról a használt és
főleg olcsó pedálos gyermek gokartokat, melyekkel évek óta jól
szórakoztak a hittanos gyerekek, kicsik és nagyok egyaránt.
Ugyanakkor nagyon szerettem volna jó minőségű, strapabíró
holland berg toys gokartokat venni a gyerekeknek, de még használt
állapotban sem tudtuk volna megengedni magunknak ennek a vásárlását.
Történt, hogy öt évig
gyóntatója és lelki gondozója voltam egy idős Hölgynek, aki nem
is a falunkban élt. Ági néni tavaly ősszel költözött a mennyei
otthonba. Az utolsó hetekben gyakran látogattam, készült haza
menni Férje után. Sokat beszélgettünk, de anyagiakról soha nem
esett köztünk szó. Az utolsó napokban csak annyit mondott, hogy
gondolt a hittanos gyerekekre, de nem részletezte én meg nem
kérdeztem, hogy ez mit jelentett.
Idén nyár végén ért a meglepetés,
mert a Közjegyző hagyatéki tárgyalásra idézett be. Kiderült,
hogy Ági néni egy nagyobb összeget hagyott rám meghagyva, hogy
azt teljes egészében a hittanos gyerekre fordítsam. Az erről
szóló határozat hetekig olvasható is volt a templomtéren a
hirdetőben.
Ági
néni holland magyar állampolgár volt, gyermeke nem születhetett,
de tudott az én gyerekek között végzett munkámról és lélekben
szerette őket. Megboldogult lelke most valóban boldog lehet, látva
a mennyből a gyerekek nagy-nagy örömét: hat darab új holland
gokartot és egy ötméteres trambulint kaptak ajándékba.
Nem
emlékszem rá, hogy szívem vágyát imáimban is kifejezetten
mondtam volna-e a Jóistennek, hogy holland berg toys gokartokat
szeretnék a gyerekeknek. Nem tettem oda Szent József szobrához sem a kérést leírva egy kis papírosra, amint ez szokás, nem végeztem ima kilencedet erre a szándékra, nem kapaszkodtam a kérésről szóló Igébe sem: "Mert aki kitartóan kér, az megkapja amit kér."Mt7.8....stb. Az azonban biztos, hogy meg nem szűnően ott hordoztam ezt a vágyat a lelkemben kimondatlanul is, mert az évek során újra és újra beírtam a google keresőbe, hogy találok-e olcsó használt holland járgányt.... és lám, most külön kérés nélkül is
megkaptuk.
Hát
persze, hogy megkaptuk! Hiszen ilyen a GONDVISELÉS melyről írva van:
„Tudja
a ti Atyátok, hogy mire van szükségetek,
mielőtt még kérnétek
Tőle” Mt6.8
Hálásan, bizony nagyon hálásan és nagyon szépen köszönjük
a gyerekek örömét a Jóisten gondviselő kegyelmének és Ági
néni szívbéli jóságának!
DICSŐSÉG
AZ ATYÁNAK A FIÚNAK ÉS A
SZENTLÉLEKNEK
SZENTLÉLEKNEK
MIKÉPPEN
KEZDETBEN MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ! AMEN
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/a-gokartparti-plebanos-558844
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése